„ Állítsátok össze Izrael fiai egész közösségének számát… ( IV.M.1/2.)
Mózes negyedik könyvét a „Népszámlálás könyvének” is nevezik, annak ellenére, hogy a nép számba vételét a hagyomány negativitásnak tartja, miszerint I-ten, súlyos büntetéssel sújtja a nép számbavételét. Fenyegető precedensként szolgált Dávid király története, amikor utasítást adott a hadba vonható férfiak számbavételére. (II. Sám. 24) A népszámlálás ugyanis komoly tragédiához vezetett 70 ezer ember halt meg az akkor kitört pestisjárványban, amit I-ten büntetésének tulajdonítottak. Ezt követően zsidók irtóztak attól, hogy megszámolják őket. Emiatt a neves népszámlálásokat valamilyen vallási tartalmú eseménnyel kötötték össze: a pusztai Szentély számára történő adakozással, amikor is fejenként fél sékelt volt köteles mindenki kellett adni, amit összeszámolva következtettek a hadba vonható férfiak számára.
Jelen esetben a népszámlálásra I-ten ad utasítást: “Vegyétek számba Izrael fiainak egész gyülekezetét” (IV.M.1/2) A mondat szószerinti fordítása így hangzik: “Emeld fel Izrael fiai egész gyülekezetének fejét“. Ebben az értelmezésben a kérdés egészen más kontextusba kerül. Dávid Király által elrendelt népszálás, Dávid hatalmi célja, királyságának megtartása érdekében történt. A pusztai Szentély esetében egészen más volt a helyzet. A népszámlálást nem egyéni cél hanem a nép egységes lelki tartásra való ösztönzése vezérelte. Az, hogy a nép minden egyes tagja érezze, hogy része a közösségnek. A számbavétel igaz célja a közös öntudat, a biztonságérzés szintjére való „Emeld fel” gesztusa, amit az ember végez el, de mögötte isteni akarat van. I-ten előtti egyenlőség érzése a megerősítéssel: “A gazdag ne adjon többet, a szegény ne adjon kevesebbet”. (II. M. 30/15.) I-ten előtt a nép minden tagja egyenlő elbírálás alá esik, egyenlően részesül a szent feladat teljesítésében. A felismerés, hogy mindenki I-ten teremtménye, I-ten képére és hasonlatosságára teremtett entitás, akire egyformán szükség van az I-ten teremtett világban.
Tórában hangsúlyt kap az, hogy a népszámlálás, I-ten megnyilatkozása népe előtt (Hierophánia) is a pusztában történt. Csak, miután megszabadult az egyiptomi fizikai és szellemi szolgaságától, Izrael a pusztában lett néppé. A puszta jelentette az egyiptomi romlottságtól való mentességet, a zsidó nép „gyermekkorának” tiszta egyszerűségét és szerénységét. A pusztában, már szabadon, de minden azzal járó tapasztalat nélkül, gyermeki tisztaságában kiáltott a nép:
”Útjaidat Örökkévaló, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts engem! Mutass nekem utat igazságban, és taníts engem, mert Te vagy üdvömnek Istene, téged reméltelek egész napon!” (25. Zsolt. 4-5)
A próféta, népe szellemi emelkedettségének érzését így fogalmazta meg:
“Emlékezem ifjúságod szeretetére, mikor jöttél utánam a pusztában, a kietlen földön.” (Jer. 2/2.)
A „Szövetség” I-ten és választott népe között a pusztában köttetett! A „Szövetség” I-ten és választott népe, Izrael egymásra utaltságát jelenteti. ….és a nép az “Emeld fel Izrael fiai egész gyülekezetének fejét” tudatában és felelősségével kiáltotta: “megtesszük és meghallgatjuk” (II.M.19)
„Szólt rabbi Avan: Láttál-e már királyt, ki szolgái előtt viszi a fáklyát a nagy éjszakában? Soha! De Isten ott halad az ő népe előtt a homályok pusztájában és -–csodás tűzoszlop- Ő világít nekik, hogy el ne tévedjenek!” (Kohelet Rabba 3/11)
