A „Hetek ünnepe”, a hétszer hét hetet követő ötvenedik napon van. „Figyeld és halljad Izrael! Ezen a napon lettél az Örökkévalónak, a te Istenednek népe.” (V.M. 27/9) A zsidók különös módon készülnek az ünnepre. A Sááré Kedoso című középkori kabbalisztikus munkában olvassuk: „Az éjszakát, az őrködés éjszakáját, mely megelőzte a kinyilatkozást, a zsidók meghatottan, zokogva töltötték. Rabok voltak. Rabok, de készültek az Isten fogadására. Ezt azóta ugyanígy kell megülnie minden zsidó embernek. Készülni kell. Ezen az éjszakán, tanulni kell és imádkozni. …..De mi legyen azokkal, akik már nem tudnak tanulni? Vagy nincsen lehetőségük tanulni?….Annak emlékezni kell arra, amit egyszer tanult. De mi legyen azzal, aki már semmire sem emlékszik? Azok gondoljanak a nagy elődökre, bölcsekre, gondoljon a szent nevekre! Mondja el azokat a neveket, mert a nevek ezen az éjszakán olyanok, mint az imák. Felszállnak az égbe és világítanak. De mi legyen azzal, aki nem tud neveket? Aki neveket sem tud, mondja: „Hálát vallok Neked, hogy megaláztál engem, az lett nékem segítségre. Gondoljon önmaga szegénységére, nyomorúságára, szenvedésére, mert az is felszáll Isten elé, mint valami imádság. Ezen az éjszakán megnyílnak odafönn a Kapuk. Megnyílik ötven Szent Égi Kapu és kiárad Isten világossága. Meghasad az ég és teljesülnek a kívánságok.”(118.Zsolt.21.)
„Azon az éjszakán, mikor Izrael népe virrasztott a Szináj hegy alatt, és várta a kinyilatkozást, démonok ezrei repültek ki az alvilágból. Szárnyas ördögök, vigyorgó lilitek, kétszarvú sedek, ártó démonok, mazikinek vészes sokasága. Oda tolongtak a zsidó néphez, suttogva és sivítva kerengték kőrül a férfiakat és lihegték a nők fülébe: „Megálljatok! Megálljatok! Tudjátok-e, mi vár rátok? Tudjátok-e, hová mentek? Még van idő. gondoljátok meg: ne fogadjátok el a Tórát! Ne kössétek le magatokat Istennek! Mi látunk, látunk: látunk üldözést és szétszórtatást, látunk korbácsot és tüskét, látunk máglyákat minden útfélen és rajta égnek a ti gyermekeitek! És látunk véres férfiakat: a fiaitok! Haldokló tépett nőket: a ti lányaitok! És látunk bujdokolni és szenvedni és hányódni ezeket az országutakon: a ti ivadékaitok mind! És mind azért szenved, azért tűr, azért bujdosik, mert ti elfogadjátok a Tórát és az Istent! Gondoljátok meg; van még idő! Ne tegyétek, férfiak! Ne engedjétek asszonyok!
Hasadt a hajnal és ott álltak Izrael fiai a hegy alatt. És egymásra se néztek és kitört ajkukon a kiáltás: Elfogadjuk! Megtesszük! Elvállaljuk! Megtartjuk! Még nem is hallottuk az a szót és máris ragaszkodunk hozzá! Még nem is értjük az Igét és máris magunkhoz csatoljuk! Mert akarjuk- akarjuk a Tórát! Akarjuk az Istent! Távozz kisértő- mi vállaljuk a szenvedést! És ha kell meghalunk, ha kell égünk és pusztulunk, mi és a gyermekeink, de visszük magunkkal Isten jelét, és az Isten szavát. Isten népe karunk lenni. Ó, Tóra szállj alá, égő betűkkel, jőj szívünkre, ajkunkra, maradj velünk az élete át, a halálon át örökké!”
(Gyöngyszemek a Talmudból II./36)