Igen, idén is lesz könyvhét: a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 94. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet és 22. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat. Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozatára június 8–11. között kerül sor a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén.
Áttanulmányozva a könyvheti katalógust – az egyes kötetek fülszövegét is segítségül hívva -, az alábbiakat ajánlom szíves figyelmükbe, míg a teljes megjelenési lista itt elérhető.
A Múlt és Jövő Zsidó Kulturális Folyóirat és Könyvkiadó gondozásában jelenik meg Kőbányai János: Beat(korszak)regény című könyve. A fordított felépítésű műben nem a korszak főszereplőinek életrajzai mentén került felépítésre az elbeszélés, hanem épp ellenkezőleg: a mellékszereplők figuráira, tapasztalataira fölfűzve. Ez a Beat(korszak)regény váza: a Tabán “Beatünnepein” föllépő zenekarokkal készített mélyinterjúk, s velük a Kékcsillag, Tolcsvay Trió, Sakk-Matt, Mini, Kex, Syrius együttesek sagái, s valami mágikus-szimbolikus erő folytán meghiúsult Locomotív tagjaival el nem készült beszélgetések. Ezt a sűrű szövetet szövi-burjánozza át a szerző – még nem rockújságíró – emlékei az ő saját beatkorszakából – bulik, utazások, és mindenekelőtt szerelmek -, s majd az onnan kitépődés keservei, ami már “voltaképpen regény.”
Kiss Judit a Szentföldre kalauzolja az olvasót Izrael színei. Kalandos kóborlásaim krónikája című művével. A könyv írója izraeli kóborlásai során is megtapasztalta, hogy vannak az életben meg nem ismétlődő helyzetek, amikor utólagos javítási lehetőség nincs. Az is kiderül az igaz történetekből, hogy az olvasás néha életmentő lehet és a belső hangra oda kell figyelni, mert habár az emberek többsége nagyjából jó, a rosszak kíméletlenül gonoszok tudnak lenni. A főszereplő nemcsak busszal és autóstoppal utazik, hanem a lét fontos kérdéseiről magában filozofálva, gyalog rója a Szentföld országútjait, sőt időnként gyanútlanul tévelyeg a “hóbortos” sivatagban is. Ezt abból a megfontolásból teszi, hogy ha van védőangyala, akkor az kösse fel a gatyáját. Magányos szemlélődőként emberi közelségbe hozza a csodálatos műemlékeket a körülöttük zajló élet apró epizódjain keresztül. Barátokra egy kutyafalka tagjaiban talál, akiknek akaratlanul a vezérük lesz. Általuk tanulja meg, hogy mit jelent a ragaszkodás, bajtársiasság és a felelősségvállalás. A helybeliekkel való beszélgetésekből pedig azt szűri le, hogy a szélsőségeseket és a bajkeverő politikusokat kivéve az ott élő egyszerű emberek ugyanazt akarják, mint bárhol másutt a normális többség: szabadon, békében élni és élni hagyni. (Ad Librum Kiadó)
Izrael Államánál maradva: a történész-politológus Michael Borchard Egy nem mindennapi barátság című könyvében David Ben-Gurion és Konrad Adenauer kapcsolatát veszi górcső alá. David Ben-Gurion az Izraeli Állam első miniszterelnöke, Konrad Adenauer a Németországi Szövetségi Köztársaság első kancellárja. Életútjuk nem is lehetne különbözőbb, több évtizedes távlatból nézve mégis megdöbbentő hasonlóságokat mutat. Mindketten meglehetősen idős korukban kerültek a politikai hatalom csúcsára, mindketten kulcsfigurái lettek az új államiság létrejöttének, és mindketten úttörő munkát végeztek országukon belül és a diplomáciában egyaránt. Eközben nagyon közel kerültek egymáshoz, és barátokká váltak, bár személyesen csak kétszer találkoztak. A történész-politológus szerző párhuzamos történetekként meséli el a két kiemelkedő államférfi életét, beszámol a nem mindennapi barátságukról, részletesen bemutatja országaik történelmét, és végül felteszi a kérdést, hogy a ma embere hogyan tudja megóvni azt az értékes örökséget, amelyet ránk hagytak. (MCC Press Kft. kiadó)
A Petőfi-emlékév okán – költőfejedelmünk születésének 200. esztendejére emlékezünk – ajánlom figyelmükbe Király Levente: Petőfi megmondja című munkáját. Ez a könyv nem a költő Petőfivel foglalkozik, hanem a levélíró, az útinaplót jegyző és a nyilvánossághoz forduló közírót mutatja be. Aki a pesti polgári közeg számára is szokatlanul szabadszájú volt: igen cifrán káromkodott, sőt még leveleiben is leír olyan szavakat, amelyeket az illemtudó kiadások rendre kipontoztak. Aki olyan mesterien tudott pénzt kunyerálni, hogy a kölcsönadó azt érezhette, ő van megtisztelve, hogy kisegítheti Sándor büdzséjét. Aki aztán ezeket a kölcsönöket nem mindig fizette vissza, de igen kreatívan meg tudta magyarázni, miért van nála jobb helyen a pénz. Akinek fergeteges humora volt, tessék csak elolvasni az úti jegyzeteit (mindkettő csorbítatlanul szerepel e könyvben) vagy az Arany Jánossal folytatott levelezését (néhány Petőfi-levél olvasható itt is). Aki ugyanis azt gondolná, a magyar romantika két állócsillaga sótlan figurák, afféle karót nyelt félistenek voltak, a levelekből láthatja majd: mint két viháncoló kamasz ugratták egymást, bolondoztak, és közben elképesztően kreatívan használták a magyar (és a latin, az angol, a német, a francia) nyelvet.
Mindezekről mások is írtak és beszéltek már hosszan, de most, újra olvasva Petőfi életművét az egyik legfontosabb tanulságnak ez tűnt, és erről talán ritkán esik szó: de hiszen ez az ember olyan fiatal! Benne van minden sorában a fiatalság ereje, magabiztossága, bája és szépsége, fésületlensége és igazságkeresése. Mert hiába tapasztaltabb, bölcsebb az idősebb ember: az újítást, a változást mindig a fiatalok hozzák el. És éppen azért érhette el Petőfi a kor szellemi csúcsteljesítményét, mert a magyar nemzet is fiatal volt még akkor, ezért is érezzük azt, mennyire összenőttek. Egy fiatal nemzet fiatal zsenije volt. (Corvina Kiadó)
Végezetül, de nem utolsósorban elolvasásra javaslom Kácsor Zsolt: Pokoljárás Bipoláriában című regényét, melyet maga a szerző így foglal össze:
“A bipoláris depresszió nem mélabúság, nem búskomorság, nem rosszkedv, nem kedvetlenség, nem borongó szomorúság, nem is melankólia, ami idővel elmúlik, hanem kettős természetű érzelmi élet. Az ember két életet él egyetlen testben, és mind a két élete valódi – de egyik sem az igazi. Regényem főhőse egy mániás depressziós ember, aki belefáradt a betegségével és önmagával évtizedek óta vívott harcba, ezért öngyilkosságra szánja el magát. Nincs mit tagadni rajta: az elbeszélő én magam vagyok. Ennek ellenére ez a könyv nem életrajz. A kerettörténet mindössze néhány órát ölel át: az öngyilkossági kísérletet közvetlenül megelőző időszakaszt. Egy emberi élet utolsónak hitt óráit írom le, azt az önpusztító lelki örvénylést, amely a megsemmisülés felé húz és taszít. E lélekroncsoló örvényben a meghalni kész ember képtelen arra, hogy az élete pozitív eseményeire koncentráljon, hiszen a halálspirál irtózatos ereje az emlékek közül kizárólag a negatívumokat sodorja a felszínre. Ez a magyarázata annak, hogy főhősöm az életét totális csődnek tartja. Ez a magyarázata annak is, hogy e könyv miért nem memoár: egy öngyilkosságra készülő, azaz beszűkült tudatállapotú ember a lélek sötétkamrájában nem tudja előhívni az élete boldog pillanatait. Mivel ez regény, tartalmaz fikciós elemeket is. Erre azért volt szükség, hogy egyes valóságos szereplőket megóvjak a felismerhetőségtől. Ezzel együtt igyekeztem a lehető legpontosabban megírni egy bipoláris ember lélekrajzát. Csak remélhetem, hogy sok-sok sorstársamnak talán a segítségére lehetek vele.” Kácsor Zsolt (PESTI KALLIGRAM KFT.)
A Vörösmarty téri bóklászás és könyvvásárlás után be lehet térni egy kávé-süteményre a Gerbeaud cukrászdába, de arra ügyeljenek, hogy két főre számolva még egy jó könyvnyi összeg maradjon az erszényükben.