Éremért hajt az U20-as válogatott

2023.06.08.

Május végén azzal zártuk a sportösszefoglalót, hogy az izraeli U20-as labdarúgó-válogatott az Argentínában zajló világbajnokság utolsó csoportmeccsén Japán ellen játszik, s ha győz, továbbjut. Győzött. És továbbjutott. Ám nem csak a csoportból, hanem azóta a kieséses szakaszban is kétszer. Ma este már az elődöntőben vár az együttes Uruguayra.

A brazilok elleni kezdőcsapat Fotó: Follow Team Israel facebook oldal

No de menjünk szépen, sorban. A Japán elleni találkozó 70. perce táján nem sokan fogadtak volna arra, hogy Izrael egyáltalán továbbjut a csoportból. Sőt, a pontszerezés is távol volt. Az ellenfél vezetett, ráadásul a 61. percben Ran Binyamin hét(!) perc alatt begyűjtött két sárgát és a játékvezető kiállította. Szűk tíz perc múlva viszont Roy Nawi egyenlített és már csak egyetlen gól hiányzott az álmokhoz. Nos, a ráadás második percében már ez sem; Omer Senior megszerezte a vezetést, s a 16 közé jutást érő gólt.

Üzbegisztánnal szemben kellett kivívni a továbbjutást, s hogy a csapat – akkor még csak jó eséllyel, – a brazilok ellen léphessen pályára. A vetélytárs az első félidőben kis szerencsével egy kapufáig jutott, de ezen túl csak kevés veszélyes támadást vezetett. Bár az izraeliek jóval többet birtokolták a labdát, a másik oldalon sem sűrűn ijedeztek. Nem is esett gól a rendes játékidőben. Jöhetett a hosszabbítás, melynek a hetedik percében Anan Khalaili betalált és ettől kezdve csak az eredmény tartása volt a lényeg. Bár a második tizenöt perc végén még nyolcat ráhúzatott a játékvezető, s számoltuk vissza a lassan vánszorgó másodperceket, nem igazán kellett idegeskedni.

A négy közé jutásért, a sokak által esélyesnek tartott, minden korosztályban roppant erős Brazília következett. Az első félidőt át is ugorhatjuk, a másodikban viszont alig tíz perc után vezetést szereztek a dél-amerikaiak. Ám négy perc múlva Khalaili egalizált. Címlapképünkön éppen ő örül térdelve. Miután komoly, említésre méltó esemény már nem történt, ismét jöhetett a 2×15 perces hosszabbítás. Szó se róla, nem kezdődött jól, mert egy perc után már megint a braziloknál volt az előny. De még talán ki sem örülték magukat, amikor két minutummal később Hamza Shibli újra egyenlített. Sőt, a félidő ráadásában, Dor Turgeman gólja után már Izrael állt jobban! Fordulás után az együttes kétszer is lezárhatta volna a meccset, ám a 113., és a 115. percben is kihagyott egy büntetőt, a szívbajt hozva a szurkolókra. A játékvezető pedig csak fokozta a feszültséget, hiszen még hat percet hosszabbított. De azért csak lepergett az a fránya idő! Izrael pedig hatalmas meglepetésre legyőzte Brazíliát és az elődöntőbe jutott.

Nawi ünnepli a brazilok elleni győztes gól szerzőjét, Turgeman-t Fotó: Follow Team Israel facebook oldal

Ma pedig 19:30-kor, az eddig remeklő, s kiválóan védekező (öt meccséből négyen gólt sem kapott) Uruguay következik – már a döntőért! Első szereplésre elég jó!

A mérkőzést az m4sporton, illetve a www.m4sport.hu-n követhetik élőben.