Ez az egyetlen olyan ország, ahol a zsidók a többséghez és nem a kisebbséghez tartoznak, így érthető, hogy a büszkén és nyíltan gyakorolt vallás meghatározza az ország jellegét (például a tórai ünnepek egyben munkaszüneti napok, amelyeken – a szombathoz hasonlóan – a legtöbb városban szünetel a tömegközlekedés). Ezzel együtt élesen elkülönülnek egymástól a különböző hagyományokat követő vallási közösségek. Egy bevándorló, különösen az Európából érkezett számára kezdetben mindez szokatlan.

A vallásos és nem vallásos ellentét miatt együtt, egy fedél alatt élni nem lehet, de egymás mellett igen. Olyan probléma ez, amelyben nagyon nehéz elfogulatlanul állást foglalni, azonban ha az ember békében akar élni, meg kell próbálni megérteni a másik felet. Egy nem éppen fiatal barátom mesélte, hogy utazott egyszer egy zsúfolt buszon. Mellette ült egy ortodox gyerek, aztán felszállt és megállt mellettük egy vallásos hölgy. A barátom várta, hogy a gyerek majd feláll, aztán mikor látta, hogy nem áll szándékában, rászólt: nem gondolod, hogy át kéne adnod a helyed? Mire a fiú: nem én, hanem te kéne, hogy átadd! A barátom persze felháborodott, mire a srác kioktatta: tudnod kellene, hogy egy vallásos nő nem ül le idegen férfi mellé, én viszont csak egy gyerek vagyok, ezzel nincs gondja. Szóval ugye, hogy neked kell felállni?… Hiába, ismerni és érteni kell a másikat.

Konfliktusok azért vannak vallásos és nem vallásos zsidók között, és ennek az oka az alapszemléletben keresendő. Egy nem vallásos azt mondja: élj, ahogy akarsz, és hagyjál élni engem is, ne szólj bele az életembe. Mit felel erre egy vallásos? Hogyne szólnék bele, hiszen minden zsidó felelős a másikért. Ez az a probléma, amit nem lehet megoldani. Aki nem vallásos, tehetne engedményeket, de érthető módon nem akar változtatni saját életformáján, egy ortodoxot viszont kötik a hitbéli parancsolatok.

Úgy mondják: a zsidók nem hagyják egymást élni – de meghalni sem!

Ebből a sokszínű, sokféle országból érkezett lakosságból aztán valahogy kialakult egy egységes izraeli nép. Sokszor emlegetik, hogy ez a zsidó állam, ám a nem vallásos fiatalok nagy része elsősorban izraeliként határozza meg magát. Ez magában foglalja a Földközi-tenger melléki életformát, ami jellemző pl. Görögországra is: a temperamentum, a segítőkészség, a közvetlen, barátságos stílus, ezek mellett pedig az oktalan tekintélytisztelet elvetése. Az idős emberek iránti megbecsülés viszont jellemző, különösen a keleti zsidók és a vallásosok körében.

Az oktatásról.

Természetes, hogy már az általános iskola első osztályától kezdve a szülő a gyerekkel együtt megy szülői értekezletre, hogy közösen beszéljék meg a tanító nénivel az esetleges problémákat. Az általános iskolában egyébként nem osztályoznak, félévkor és a tanév végén is szöveges értékelést kapnak a tanulók, személyesen nekik címezve és aláírva a tanító néni által. Megírják a hiányosságokat is, de nagyon tapintatos formában, aztán következő alkalommal arról is szó esik, sikerült-e javítani.

Érettségi után…

… a legtöbb fiatal bevonul katonának, a lányok éppúgy, mint a fiúk. A lányok mellesleg nem csak az adminisztrációt látják el, hanem – egyre nagyobb arányban – harcoló alakulatokban is szolgálnak. Azok, akik korán férjhez mennek, nem vonulnak be, vagy ha a szolgálat ideje alatt van az esküvő, akkor leszerelnek. A katonaság után sokan elutaznak néhány hónapra, általában a Távol-Keletre, hogy lazítsanak egy kicsit. Visszatérve legtöbben beiratkoznak főiskolára vagy egyetemre és megkezdik az önálló életet: első lépésként elköltöznek otthonról, általában többen közösen bérelnek lakást. Ez nem jelenti azt, hogy megszakad a szülőkkel a kapcsolat, és úgy hiszem, éppen ez a tartós szülő-gyerek közötti jóviszony egyik titka: az élni és élni hagyni elv gyakorlása. A legtöbb egyetemista dolgozik a tanulás mellett, azok is, akiket otthonról támogatnak. A katonaviselt férfiak minden évben egy hónap tartalékos szolgálatot teljesítenek, vagy egyhuzamban, vagy két-három részletben. Félig tréfásan, félig komolyan mondják, hogy ez a rendszeres különlét kifejezetten jót tesz a házastársi kapcsolatnak…

Nem esett szó ebben az írásban olyan jellegzetességekről, mint például a kibucmozgalom, az izraeli konyha és számos hasonló téma, amely „része a tájképnek”, ahogyan arrafelé mondják. Legjobb persze mindezt személyesen megtapasztalni, tehát akit érdekel: irány Izrael!