Ha nem szeretnénk elfelejteni valami fontosat, akkor apró kis „emlékeztetőket” helyezünk el különböző, de általunk jól észrevehető helyeken. Például a hűtő ajtaján, beírjuk a noteszünkbe vagy jelzéssel beállítjuk az emlékeztetőt a telefonunkon. Régebben pedig egyszerűen csomót kötöttünk a zsebkendőnkre! De ha nagyon fontos dologról van szó, bizony előszeretettel használjuk a „lelkére kötöttem” kifejezést.
Ez a hiedelem abból ered, hogy egészen a 19. századig mindenféle csomónak mágikus erőt tulajdonítottak.
A betegségek elűzésekor a kórt rituálisan hozzácsomózták valamilyen fonalhoz. Bizonyos kultúrákban ezért nézték rossz szemmel, ha valaki egy csomót egyszerűen kibontott. A csomók nemcsak a betegségek legyőzésében segítettek, hanem átok, fogamzás és sok minden más „elkötésére” is használták. Sőt mi több, arra is alkalmas volt, hogy valakinek a rajongását és hűségét magához kösse az illető.
A csomót már a bibliai időkben is használták, nehogy valami feledésbe merüljön!
Ezt alátámasztja az ezen a héten felolvasásra kerülő hetiszakaszunk is, a Slách szidrája. Hetiszakaszunk egyik fő témája, hogy Mózes kémeket küld Kánaán földjére. A másik nekünk hölgyeknek szóló parancsolatok egyike, a chálá vétel micvája. Ezzel a két témával foglalkozunk kicsit részletesebben. De tanulhatunk még a szidrában a cicitről, a szemlélőrojtokról is.
Mózes tizenkét kémet küld Kánaán földjére, minden törzsből egy kiváló harcost.
Megnézték, hogy valóban olyan bőven termő, gazdag és szép-e az ország, ahogy azt I-ten ígérte. Felmérték azt is, hogy milyen néppel kell harcolniuk. Negyven nap elteltével a kémek visszatérnek egy hatalmas fürt szőlővel, egy gránátalmával és egy fügével, és jelentik, hogy bizony, tejjel és mézzel folyó csodálatos föld az, amit találtak. De rossz híreket is hoztak. Tízen a kémek közül arra figyelmeztetnek, hogy az ország lakosai hatalmas termetűek és félelmetes harcosok, csupán Káléb és Józsua erősködnek, hogy az ország igenis meghódítható, ahogyan azt az Örökkévaló parancsolta. Ám a magukban és népünk sikerében nem bízók ismét zúgolódni kezdenek, és ismét hangot adnak azon óhajuknak, hogy ők bizony visszamennének Egyiptomba. Az Ö-rökkévaló válasza eme kishitűségre a negyven éves pusztai vándorlás, melynek során kihal az a nemzedék, aki visszavágyik a rabszolgaság földjére, és az új nemzedék fogja majd elfoglalni és birtokba venni az országot. Csak Káléb és Józsué érhette meg azt az időt, amikor a nép győzedelmesen elfoglalta az Ígéret Földjét.
A következő részben, fontossága miatt és mivel női rovat vagyunk, szeretném kiemelni, azt a részt, amelyben az Ö-rökkévaló közli a mönáchot, azaz a liszt, a bor és az olajáldozat törvényeit, valamint ismerteti a chálá micváját. Vagyis, hogy kenyérsütésnél a nyers tészta egy részét az Ö-rökkévalónak kell szentelni.
Chálá, kalács, bárchesz
A chálá nem csak a bárcheszünk egyik neve, hanem elsősorban az elkészített tésztából levett kis darab, melyet a Szentély fennállása idejében a kohénoknak, a Szentélyben szolgáló papoknak juttattak. Napjainkban, mivel nem áll a Szentély, csak rabbinikus, nem pedig tórai parancsolat a chálá levétele. A levett tészta a háláchá szerint fogyasztásra nem alkalmas, ezért meg kell semmisítenünk. Ezt többféleképp megtehetjük. Alufóliába csomagolva egyszerűen ehetetlenségig égetjük, vagy pedig alaposan becsomagolva kidobjuk. Akkor vagyunk kötelesek a chálá levételére, ha a következő ötféle gabona valamelyikéből, illetve azok kombinációjából készült lisztet használunk. Ezek: búza, árpa, tönköly, rozs és zab.
A chálá levételekor a következő áldást mondjuk:
Báruch Átá HáSém Elochénu Melech Háolám, áser kidsánu bemicvotáv vöcivánu löháfris chálá min háiszá.
Áldott vagy Te, Ö-rökkévaló I-stenünk, a világ Királya, aki megszenteltél minket parancsolataiddal, és meghagyta nekünk, hogy leválasszuk a chálát a tésztából.
A chálá levétele egyike a zsidó nők három különleges micvájának, melyeken a zsidó családi élet nyugszik. Ezek pedig: chálá, azaz a tésztából levett áldozat, a nidá, a házasság tisztasága, azaz a mikve használata (nidá, a havi tisztátalan időszak neve), valamint a hádlákát nérot, azaz a szombati és ünnepi gyertyagyújtás. A kezdőbetűk pedig Cháná nevét adják ki. Cháná-, aki a silói sátorszentély előtt imádkozott, és olyannyira belemerült az imába, hogy szavak nem hagyták el a száját, csak az ajka mozgott, és akit ezért a főpap részegnek hitt, – évekig meddő volt. Cháná ígéretet tett arra, hogy ha az Ö-rökkévaló gyermeket ad neki, akkor neki fogja szentelni az egész életét, és így is lett. Sámuél próféta már két évesen a Szentélybe került, és Eli főpap nevelte. Később ő kente fel királlyá Sault és Dávidot is.
Amikor e micvák bármelyikét végrehajtjuk, az az időszakot ét rácon-nak, különlegesen alkalmas időnek tekintjük egyéni kéréseink, imáink elmondására. Sokan gyakorolják azt a szokást, hogy a vallási értelemben nagykorúvá, 12 évessé váló lány egyik első micvájaként kenyértésztát gyúr, és chálát vesz belőle áldással.
A gyertyák gyújtását már pici kortól kezdve végzik a kislányok édesanyjuk mellett.
De honnan ered a név, hogy bárchesz?
A X. század környékén, a Rajna-menti német lakosság hitt a Barchte nevű, fiatal, szőke, fonott hajú folyótündérben, aki szerintük elcsábította a férjeiket. Az asszonyok az ő hajának mintájára készítették fonott kalácsaikat, hogy megvédjék férjeiket a csábítástól. Kalácsuk neve Barchte’s Haar vagyis Barchte haja volt. Valószínűleg ezektől az asszonyoktól vették át a környéken élő zsidóasszonyok, a fonott kalács receptjét és formáját, és valószínűleg a nevét is. A szó nagyon hasonlít a “bróchesz”, héberül a bráchot kifejezésre, mely annyit tesz, hogy áldások.
Kedvenc receptjeim:
Citromos foszlós kalács
Hozzávalók:
- 50 dkg BL55 finomliszt
- 2,2 dkg élesztő
- 0,5 dkg só
- 6,5 dkg cukor
- 5,5 dkg vaj vagy margarin
- 1 db tojás
- 1 ampulla citromaroma vagy 1 citrom reszelt héja és egy kevés citromlé
- 8 dkg rumban áztatott mazsola
- 2-2,2 dl tej
- 4 dkg dió vagy szeletelt mandula
- jégcukor a szóráshoz
Elkészítés:
Egy kevés liszttel, cukorral, tejjel, valamint az élesztő felhasználásával kovászt készítünk. A többi hozzávalót dagasztótálba vagy a dagasztógép edényébe tesszük, kivéve a vajat vagy margarint. Hozzáadjuk a felfutott élesztőnket és bedagasztjuk a tésztát, a végén hozzáadjuk a zsiradékot és a legvégén pedig a rumban áztatott mazsolát. 30 percet pihentetjük a tésztát, majd chálát veszünk belőle és 4 vagy 6 darabra osztjuk a tésztát, attól függően, hogy hány szálból akarjuk fonni a kalácsunkat. Újra hagyjuk pihenni a gombócokat 15 percet, és rudakká sodorjuk a tésztadarabokat. Megfonjuk a kalácsunkat és lekenjük a tojássárgájával. Ismét pihenni hagyjuk 45 percet, újból kenjük és megszórjuk jégcukorral és mandulával vagy dióval. 170 fokon, alsó-felső módba állított sütőben 38-45 percig sütjük.
Cukros briós
Hozzávalók:
- 45 dkg BL55 finomliszt
- 2,2 dkg friss élesztő
- 4 g só
- 6 dkg cukor
- 1,6 dkg vaníliás cukor
- 5,8 dkg vaj vagy margarin
- 1 db tojás
- 1,9 dl tej
- 1 tojássárgája a kenéshez
Elkészítés:
Körülbelül 1 dl tejhez adjuk a cukor felét és belemorzsoljuk az élesztőt. Megvárjuk, amíg az élesztő felfut. A többi hozzávalót egy dagasztótálba tesszük és a közben felfutott kovászunkat is hozzáadjuk.
A vajat vagy a margarint csak a legvégén dolgozzuk bele a tésztába! Nagyon fontos, hogy pontosan mérjük ki a hozzávalókat, ne változtassunk az arányokon, duplázni, felezni természetesen lehet, de ügyeljünk a pontos mennyiségekre! A bedagasztás után 40 percet pihentessük a tésztát, szakítsuk ki belőle a chálát, majd 10 egyenlő darabra osszuk szét. Ez azt jelenti, hogy kb. 8 dkg-os darabokat mérjünk ki, majd újra pihentessük őket 15 percig. Rudat sodrunk a gombócokból és megformázzuk a brióst, lekenjük a tojássárgájával és sütőlemezre tesszük. Újból kelesztjük legalább 45 percet. Végül másodjára is lekenjük a tojássárgájával és megszórjuk kristálycukorral. 190 fokra melegített sütőben alsó-felső módon 12-13 perc alatt megsütjük.