Élete utolsó hónapjában Mózes összegyűjtötte a népet. Utasította őket a betartandó törvényekre, és emlékeztette őket a kivonulás óta eltelt időszakra. Ez a Devarim könyvének lényege. Ennek elején felidézte a kémek epizódját – az okot, amiért a nép szüleitől megtagadták, hogy belépjenek a földre. Azt akarta, hogy a következő nemzedék megtanulja ennek az epizódnak a leckéjét, és azt mindig magával vigye. Hitre és bátorságra volt szükségük. Talán ez mindig is része volt annak, hogy mit jelent zsidónak lenni.

 

De a kémek története, ahogyan itt elmeséli, valóban nagyon különbözik a Selách Lechában (4M13-14) olvasható változattól, amely az eseményeket úgy írja le, ahogyan azok akkor, majdnem 39 évvel korábban történtek. A két beszámoló közötti eltérések kirívóak és számosak. Itt csak kettőre szeretnénk összpontosítani.

 

Először is: ki javasolta a kémek kiküldését? A Seláchban I-ten volt az, aki ezt mondta Mózesnek. “És szólt az Ö-való Mózeshez, mondván: Küldj el férfiakat…” (4M13/1-2). A mi parasánkban a nép volt az, aki ezt kérte: “És odaléptetek hozzám mindnyájan és mondtátok: Hadd küldjünk férfiakat magunk előtt…” (5M1/22). Ki volt az: I-ten vagy a nép? Ez óriási különbséget jelent a tekintetben, hogy hogyan értjük meg az epizódot.

 

Másodszor: mi volt a küldetésük? Parasánkban a nép azt mondta: “Hadd küldjünk férfiakat magunk előtt, hogy kikémleljék (וְיַחְפְּרוּ) [vejachperu] számunkra az országot” (5M1/22). A tizenkét férfi “És útnak eredtek és fölmentek a hegyre, eljutottak Eskól völgyéig és kikémlelték (וַיְרַגְּלוּ) [vájeraglu]” (5M1/24). Más szóval, parasánk a két héber igét, a (לַחְפֹּר) [lachpor] és a (לְרַגֵּל) [leragel] igét használja, amelyek azt jelentik, hogy kikémlelni.

 

De Seláchban található beszámoló szembetűnően nem tesz említést a kémkedésről. Ehelyett tizenháromszor használja a (לָתוּר) [latur] igét, ami azt jelenti, hogy körbejárni, felfedezni, utazni, ellenőrizni. Még a parasánkban is, amikor Mózes nem a kémekről, hanem I-tenről beszél, azt mondja, hogy Ő “előtted megy utadon – hogy felkutassa latur azt a helyet, ahol táborozni fogsz” (5M1/33).

 

A Malbim szerint a latur azt jelenti, hogy felkutatni azt, ami jó egy helyen. A lachpor és a leragel azt jelenti, hogy felkutatni azt, ami gyenge, sebezhető, kiszolgáltatott, védtelen. A túrázás és a kémkedés teljesen különböző tevékenységek, akkor miért mutatja be a parasánkban szereplő beszámoló a történteket kémkedésként, amit a Seláchban szereplő beszámoló hangsúlyozottan nem?

 

Ez a két kérdés összekapcsolódik egy harmadikkal, amelyet Mózes egy rendkívüli kijelentése vált ki a parasában. Miután azt mondta, hogy a kémek és a nép büntetése az volt, hogy soha életükben nem léphetnek be az ígéret földjére, majd azt mondja:

 

Reám is megneheztelt az Ö-való miattatok, mondván: Te sem fogsz oda bemenni. Jehosua, Nun fia, aki előtted áll, ő fog oda bemenni, őt bátorítsd, mert ő fogja azt birtokba adni Izráelnek.

(5M1/37-38)

 

Ez valóban nagyon furcsa. Nem jellemző Mózesre, hogy másokat hibáztatna azért, ami látszólag a saját hibája. Ráadásul ez ellentmond magának a Tóra tanúságtételének, amely szerint Mózest és Áront azzal büntették, hogy nem engedték be a földre, amiatt, ami Kádesnél történt, amikor a nép a vízhiány miatt panaszkodott. Hogy mit tettek rosszul, arról vitatkoznak a kommentátorok. Talán azt, hogy Mózes megütötte a sziklát? Vagy hogy elvesztette a türelmét? Vagy valami más okból? Bármi is volt az, I-ten ekkor szólt: “Mivel nem hittetek bennem, hogy megszenteljetek engem Izráel fiainak szeme előtt, ezért nem viszitek be ezt a gyülekezetet az országba, melyet nekik adok”. (4M20/12). Ez mintegy 39 évvel a kémek epizódja után történt.

 

Ami a kémekről szóló két beszámoló közötti ellentmondást illeti, R. David Cvi Hoffman azzal érvelt, hogy a Selách beszámolója elmondja, mi történt. A parasánkban szereplő beszámoló, egy generációval később, nem tájékoztatni, hanem figyelmeztetni akart. A Selách egy történelmi elbeszélés; a mi parasánk pedig egy prédikáció. Ezek különböző irodalmi műfajok, különböző célokkal.

 

Ami Mózes megjegyzését illeti: “Reám is megneheztelt az Ö-való miattatok”, Rámbán szerint egyszerűen azt akarta mondani, hogy a kémekhez és a néphez hasonlóan ő is halálra volt ítélve a pusztában. Vagy arra célzott, hogy senki sem mondhatja, hogy Mózes elkerülte az általa vezetett nemzedék sorsát.

 

Abarbanel azonban egy lenyűgöző alternatívát kínál. Talán nem a víz és a szikla Kádesnél történt epizódja miatt nem engedték be Mózest és Áront a földre. Az arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet a valódi bűneikről. Áron igazi bűne az Aranyborjú volt. Mózes igazi bűne a kémek epizódja volt. A célzás, hogy ez így volt, Mózes itteni szavaiban van: “Reám is megneheztelt az Ö-való miattatok”.

 

Hogyan lehetett azonban a kémek epizódja Mózes hibája? Nem ő volt az, aki javasolta, hogy küldjék el őket. Vagy I-ten volt az, vagy a nép. Nem ő ment el a küldetésre. Nem ő hozott jelentést. Nem ő demoralizálta a népet. Hol rejlik tehát Mózes hibája? Miért haragudott rá I-ten?

 

A válasz az első két kérdésben rejlik: Ki javasolta a kémek kiküldését? És miért van különbség az igék között itt és a Selách-ban?

 

Rásit követve a két beszámoló, itt és a Seláchban, nem ugyanannak az eseménynek két különböző változata. Bár Ugyanannak az eseménynek a változata, de kettéosztva, félig ott, félig itt elbeszélve. A nép volt az, aki kémeket kért (ahogy itt áll). Mózes vitte a kérésüket I-ten elé. I-ten eleget tett a kérésnek, de engedményként, nem pedig parancsként: “Küldhetsz”, nem pedig “küldened kell” (ahogyan a Seláchban áll).

 

Az engedély megadásával azonban I-ten különleges rendelkezést tett. A nép kémeket kért: ” Hadd küldjünk férfiakat magunk előtt, hogy kikémleljék [vejachperu] számunkra az országot”. I-ten nem adott engedélyt Mózesnek arra, hogy kémeket küldjön. Kifejezetten a latur igét használta, ami azt jelenti, hogy engedélyt adott arra, hogy az emberek bejárják a földet, visszajöjjenek és tanúsítsák, hogy az egy jó és termékeny föld, ahol tej és méz folyik.

 

A népnek nem volt szüksége kémekre. Ahogy Mózes mondta, a pusztában töltött évek alatt I-ten “Aki előttetek járt az úton, hogy kiszemeljen számotokra helyet táborozástokra, éjjel tűzben, hogy mutassa nektek az utat, amelyen menjetek, és nappal felhőben” (5M1/33). Szükségük volt azonban szemtanúi tanúságtételre annak a földnek a szépségéről és termékenységéről, ahová utaztak, és amelyért harcolniuk kellett.

 

Mózes azonban nem tette egyértelművé ezt a megkülönböztetést. Azt mondta a tizenkét embernek: “Nézzétek meg, milyen az a föld, és hogy az ott élő emberek erősek vagy gyengék, kevesen vagy sokan vannak-e. Milyen földön élnek? Jó vagy rossz? Milyen városokban élnek? Fal nélküliek vagy megerősítettek?” Ez veszélyesen úgy hangzik, mintha kémkedési küldetésre vonatkozó utasítások lennének.

 

Amikor tíz ember demoralizáló jelentéssel tért vissza, és az emberek pánikba estek, a felelősség legalább részben Mózest terhelte. A nép kémeket kért. Világossá kellett volna tennie, hogy a kiküldött férfiak feladata nem kémkedés.

 

Hogyan követett el Mózes ilyen hibát? Rási ad egy lehetséges választ. Parasánk így szól:

 

וַתִּקְרְבוּן אֵלַי כֻּלְּכֶם וַתֹּאמְרוּ נִשְׁלְחָה אֲנָשִׁים לְפָנֵינוּ וְיַחְפְּרוּ לָנוּ אֶת הָאָרֶץ וְיָשִׁבוּ אֹתָנוּ דָּבָר אֶת הַדֶּרֶךְ אֲשֶׁר נַעֲלֶה בָּהּ וְאֵת הֶעָרִים אֲשֶׁר נָבֹא אֲלֵיהֶן:

 

“És odaléptetek hozzám mindnyájan és mondtátok: Hadd küldjünk férfiakat magunk előtt, hogy kikémleljék számunkra az országot és hozzanak nekünk hírt az útról, amelyen majd fölmegyünk és a városokról, amelyekhez eljutunk”. (5M1/22)

 

A fordítás nem adja vissza a héber eredetiben lévő fenyegetés érzetét. Ők jöttek, mondja Rási, “tömegben”, tisztelet-, megfelelő eljárásmód- és rend nélkül. Csőcselék voltak, és potenciálisan veszélyesek. Ez tükrözi az emberek viselkedését az Aranyborjú történetének elején: “És látta a nép, hogy Mózes késlekedik lejönni a hegyről és összecsoportosult a nép Áron körül és szólottak neki…”. (2M32/1)

 

A feldühödött tömeggel szemben a vezető nem mindig ura a helyzetnek. Az igazi vezetés képtelen a tömegek őrületével szembeszállni. Mózes hibája nagyon finom hiba volt: különbséget kellett volna tennie, hogy mi a célja: egy kémkedési küldetés vagy egy morálerősítő tanúbeszámoló az ígéret földjéről.

 

Amikor Mózes azt mondta: “Reám is megneheztelt az Ö-való miattatok” ezt úgy értette, hogy I-ten haragudott rá, amiért nem mutatott határozottabb vezetést, de (Mózes szerint) ti voltatok azok – vagy inkább a szüleitek -, akik lehetetlenné tették ezt a fajta vezetést.

 

Ez egy alapvető, ellenkező értelmű igazságra utal. Van egy remek TED előadás a vezetésről (Derek Sivers, “Hogyan indítsunk el egy mozgalmat”), amiben az a kérdés: “Mitől lesz valaki vezető?”. A válasz: “Az első követőtől.”

 

A Bölcsek híres mondása szerint: “Rendelj magadnak mestert és szerezz magadnak társat” (Misna, Avot 1:6.). Az igék sorrendje helytelennek tűnik. Nem mestert rendelsz magadnak, hanem szerezhetsz egyet. Nem társat szerzel magadnak, hanem társat rendelsz magadnak. Valójában azonban a kijelentés tökéletesen helytálló. Mestert azáltal szerzel magadnak, hogy hajlandó vagy tanulni. Vezetővé azáltal válsz, hogy hajlandók is követni téged. Ha az emberek nem hajlandók követni, még a legnagyobb vezető sem tud vezetni. Ez történt Áronnal az Aranyborjú idején, és sokkal finomabb módon Mózessel a kémek esetében.

 

Azt mondhatjuk, hogy ez az egyik oka annak, hogy Jehosuát választották Mózes utódjának. Voltak más kiváló jelöltek is, köztük Pinchasz és Káleb. De Jehosua, aki Mózest szolgálta a pusztában töltött évek alatt, példaképül szolgált arra, hogy mit jelent követőnek lenni. Ezt az izraelitáknak meg kellett tanulniuk.

 

Tapasztalhatjuk, hogy a követés a legjobban elhanyagolt művészet. A követők és a vezetők a kölcsönös kihívás és tisztelet partnerségét alkotják. A judaizmusban követőnek lenni nem azt jelenti, hogy feltétlenül engedelmesnek-, kritikátlannak-, vakon elfogadónak kell lenni. A kérdezés és a vitatkozás a kapcsolat része. Túl gyakran panaszkodunk a vezetés hiányára, holott valójában a követő képességek hiányától szenvedünk.

 

Minden olvasónak békés, szép Szombatot