„Aki gyászolja Jeruzsálemet, jutalmul látni fogja annak örömét” (Babiloni Talmud)
1984-ben öten az Egyesült Államok nagy rabbijai közül, köztük Moshe Feinstein (1895-1986) és Yaakov Kamenetsky (1891-1986) rendkívüli nyilatkozatot tettek közzé, amelyben többek között ezt írták:
„Helyénvalónak látjuk elfogadni számos jóravaló ember javaslatát, miszerint tisá be’áv keserű napján, amelyet nemzedékek óta gyásznapként tartunk számon, sirassuk el és gyászoljuk meg Európa szentjeit is nyilvános gyásszal, szívünk könnyeit ejtve azért a hatmillió zsidóért, akik az átkozott gonoszok kezébe estek.”
Ez a 39 évvel ezelőtti nyilatkozat nem más tehát, mint egy rabbinikus engedély, amely lehetővé teszi a tisá be’áv böjtnapjára gyász- és siratóénekekből összeállított liturgia kiszélesítését, vagyis beilleszteni a hagyományos imarendbe azokat a siralmakat és fohászokat, amelyek kifejezetten a holokauszt áldozatainak emlékére íródtak. Az állásfoglalásban a holokauszt-emlékezet vallásos társadalomban betöltött szemlélete jutott kifejezésre.
A felvetés elfogadásával azonban az Izraeli Főrabbinátus által kijelölt dátum, tevét hó tizedike elvesztette volna jelentőségét, vagy legalábbis másodlagossá vált volna. Mint ismeretes, ezen a napon mondanak kaddist azoknak az emlékére, akiknek halálozási dátuma ismeretlen. Az amerikai rabbik javaslata, bár időnként azóta is napirendre kerül, a mai napig nem lelt széleskörű támogatásra. A legkézenfekvőbb ellenkezést az az érv váltja ki, hogy feltehetően előbukkanna a sokat ismételt, de mindenki számára elfogadható választ soha nem nyert kérdés: hol volt az Örökkévaló a holokauszt alatt? Következésképpen, amennyiben az isteni gondviselés számonkérhető, fel lehet tenni ugyanezt a kérdést akár a két szentély elpusztítása kapcsán is. Mint tudjuk, az utóbbira az egymás közötti oktalan gyűlölet megbüntetése a hit által elfogadott magyarázat.
Az amerikai rabbik nyilatkozatának „civil” előzménye is volt. 1977-ben Menachem Begin, az akkor frissen megválasztott miniszterelnök állt elő ugyanezzel az indítvánnyal, amelyet az akkori izraeli vezető rabbik nem elleneztek. Ezzel szemben meglepő módon a másik oldal, a nem vallásos társadalom szóvivői adtak hangot ellenérzésüknek, mondván, hogy a holokauszt emléke, ha összemosnák tisá be’áv napjával, idővel elhomályosulna. További érvként hozták fel, hogy az ebben az időszakban nyári vakációjukat töltő diákokat nem lenne egyszerű bevonni a megemlékezésbe.
Tisá be’áv maradt tehát, ami eleve volt: a két szentély lerombolásának gyásznapja.
Egy népszerű izraeli internetes portálon több rabbi válaszol a feltett kérdésekre. Az alapvető vallási szabályok és az egyedi helyzetekre kért útmutatás iránti érdeklődés ünnepnapok és böjtnapok előtt megnő. Az alábbiakban egy rövid válogatás olvasható tisá be’áv témájában: egy megengedőbb és egy szigorúbb rabbinikus állásfoglalás, harmadikként pedig egy lényegre törő válasz.
Az első kérdést egy hölgy fogalmazta meg, idézem: Fogorvosként alkalmaztak egy kórházban és tisá be’ávkor beosztottak dolgozni. Mivel a munkám során kénytelen vagyok közel kerülni a páciensekhez, moshatok-e fogat munkakezdés előtt? Tudom, hogy szefárd körökben megengedett ilyenkor a rágógumi, de én askenázi vagyok.
Válasz: Ezen a napon nem mosnak fogat, a helyzetre való tekintettel azonban mégis el lehet végezni a műveletet, de csak megnedvesített fogkefével, fogkrém nélkül, a vizet pedig szigorúan ki kell köpni. És ha szükségesnek mutatkozik a munka során, egy-egy percre a rágógumi is megengedett.
A második kérdés egy középkorú férfitől érkezett: Ihatok-e vizet a böjt alatt? Nagyon nehezen bírom ugyanis víz nélkül, különösen ezekben a meleg napokban, amikor általában sok folyadékot iszom. Enélkül gyorsan kiszárad a torkom, ezért szeretném tudni, elegendő-e a böjthöz, ha nem eszem?
Válasz: Aki vizet iszik, az nem böjtöl. Ha a folyadékvesztés miatt annyira legyengül, hogy betegnek érzi magát, nem kell folytatni a böjtöt, mivel az betegeknek nem kötelező, de amíg ez nem következik be, addig inni sem szabad. Az ön esetében, ha nehezen bírja a szomjazást, az lehet a megoldás, hogy a zsinagógán kívül nem megy sehová, otthon marad a hűvös szobában, úgy nem viseli meg annyira a vízhiány.
Ez pedig az a kérdés, amelyre a legtömörebb választ kapta a kérdező: Lehet-e tisá be’ávkor szakembert hívni az elromlott klímaberendezés megjavítására?
Válasz: Igen.