Létezik-e zsidó pszichológia, s ha igen, van-e benne helye az istenhitnek? A felvetés újabb kérdést szül: vajon a pszichoanalízis és a pszichoterápia atyja, Sigmund Freud elméletét meghatározta-e kitalálójának zsidóságtudata?
Jacob Freud haszid háttérrel rendelkező zsidó volt, akit magával ragadtak a felvilágosodás eszméi. Fia, Sigmund 35. születésnapjára egy Ludwig Phillippson rabbi (1811-1889) által fordított és kommentált, Gustav Doré illusztrációival ellátott bibliát kapott tőle. Meg kell jegyezni, hogy ez a kiadás enyhén szólva nem volt ínyükre az ortodox zsidóknak, már csak a képi megjelenítések miatt sem.
Jacob Freud héber nyelvű, tórai idézettel ellátott ajánlást írt a könyvbe. Kiderül belőle, hogy fiát hét éves korában kezdte tanítani ugyanebből a bibliából, amit a születésnapon új bőrkötésben adott át, mintegy megerősítve az ajánlásban leírt reményét, miszerint Sigmund visszatér a könyvek könyvéhez, hogy nemzedékek bölcseihez hasonlóan merítsen az ősi hitből.
Nem egészen ez történt, mivel munkásságának első évtizedeiben Sigmund Freud a görög mitológiát tekintette forrásnak, elég, ha csak az Ödipusz-komplexus fogalmára gondolunk. Jóval később kezdett ószövetségi forrásokhoz nyúlni. 1934-ben látott neki Mózes, az ember és az egyistenhit című munkája megírásához, amely csak röviddel halála előtt, 1938-ban jelent meg Londonban. Ebben azt a gyenge lábakon álló feltevést boncolgatja, amely szerint a zsidó vallás egyiptomi egyistenhitben gyökerezik, amelyet Mózes, az egyiptomi herceg próbált egy rabszolganép körében meghonosítani. Miután ez a nép elhagyta Egyiptomot, nem voltak képesek eleget tenni az absztraktnak talált hit magas szintű erkölcsi követelményeinek, ezért megölték Mózest, és az egyistenhit kudarcot vallott. Nemzedékek múltával aztán a közös bűntudat volt az, ami ismét a hit felé fordította az embereket.
A könyvből kitűnik, hogy Freud ambivalens érzelmeket táplált a zsidó nép iránt. Úgy tűnik, ezt fel is vállalja, mint a nyitó mondatból kiderül: „Nem könnyű vállalkozás elvitatni egy néptől azt a férfit, akit legnagyobb fiának tisztel, különösen, ha az ember maga is ehhez a néphez tartozik”. Ez a mondat azonban csak 1938-ban egészült ki a második résszel, amikor a sötét történelmi események hatására Freud szükségét látta, hogy hangsúlyozza a zsidó néphez tartozását.
Ez az ambivalens érzés egész életén át kísérte. Egyrészt megmaradt büszke zsidónak, aki nem tért át más vallásra, mint sokan hittársai közül, köztük tanult kollégái Európa-szerte. Kemény árat fizetett ezért, többek között évekig halogatták professzori fokozata elismerését a bécsi egyetemen. Másrészt lelkifurdaláson alapuló neurotikus zavarodottságot látott a zsidó vallásban. Nem engedte, hogy rabbicsaládból származó felesége szombati gyertyát gyújtson otthonukban, ráerőszakolta a tréfli étkezést és ellenezte a vallási esküvőt. Több alkalommal eltitkolta héber és jiddis nyelvismeretét.
1991-ben jelent meg Freud Mózese címmel Yosef Hayim Yerusalmi (1932-2009) amerikai zsidó történész nagy érdeklődést kiváltott könyve. A szerző azt igyekszik bizonyítani, hogy Freud gyermekkori nevelésének köszönhető héber nyelvismerete és bibliaismerete sokkal mélyebb volt annál, mint amit hajlandó volt beismerni. Az egyistenhit elfeledése és újrafelfedezése, amit Freud fent említett könyvében tárgyal, valójában nem más, mint egy ószövetségi alaptörténet pszichoanalitikus köntösbe burkolva. Az, hogy Freud a nácik hatalomra jutása után visszatért a hithez, nem mást jelent, mint hogy eleget tett apja ajánlásba foglalt reményének.
Ezzel szemben az Algériában született Jacques Derrida francia zsidó filozófus (1930-2004) úgy látja, hogy Yerushalmi könyvében megpróbálja visszatéríteni Freudot a zsidósághoz, de Jacob Freudhoz hasonlóan az ő kísérlete is kudarcot vall.
Az említettekhez hasonlóan többen feszegetik a mai napig a kérdést: miben áll az Izraelen kívül élő huszadik századi, zsidó származású jeles személyiségek zsidósága, ha nem tartják a vallási parancsolatokat, sőt sokszor kritikával illetik a cionizmust, ugyanakkor szoros kötődést éreznek népükhöz? Létezik-e zsidóság I-ten nélkül, parancsolatok nélkül, nemzeti hovatartozás-tudat nélkül? És ha igen, vajon van-e létjogosultsága hosszútávon? A kérdés az Izraelben élő értelmiséget is foglalkoztatja, egyértelmű válasz azonban egyelőre nincs…
Tuvia Peri professzor (Bar Ilan Egyetem) írása nyomán
