Előre bocsátom – mint ahogy a jelen írás alapjául szolgáló podcast riportere, Vered Lion-Jerusalmi hangsúlyozta –, hogy az alábbiaknak nem a zsidó állam megálmodója körüli nimbusz lerombolása a célja, hanem az, hogy kiemelje: emberi gyengeségei és rosszul alakult magánélete ellenére Theodor Herzl képes volt végigjárni azt az utat, amelynek jobbára csak a látványosabb oldalát ismerjük. Ezek a ritkábban publikált részletek remélhetőleg még nagyobb tiszteletet váltanak ki iránta, amiért a nehéz családi körülmények közepette is következetesen kitartott az általa hirdetett eszmék mellett. Ez az írás azonban – címéhez híven – nem a cionista harcosról, hanem a gyerekről, a férjről, illetve az apáról szól.
Gyermek- és ifjúkorából idézünk néhány érdekességet. Kilenc éves volt, amikor megnyitották a Szuezi-csatornát. Az esemény annyira lelkesítette, hogy közölte szüleivel: ha megnő, csatornaásó lesz. Aztán mikor végigolvasta az újságcikket, megkérdezte apját, miért nem építenek ilyen csatornát Panamában is? Mint tudjuk, idővel sor került rá…
Mikor elérte a bar-micva kort, 1873-ban, nem sok ember ment el az ünnepségre, ugyanis Európában akkoriban kolerajárvány tombolt, ezért az emberek tartózkodtak a nagyobb rendezvényektől.
14 évesen néhány társával együtt irodalmi kört alapított, ahol novellák írására buzdította a tagokat. A megfelelő légkör megteremtése érdekében kötelezővé tették a fiúk számára az öltönyös-nyakkendős megjelenést. Talán ez volt az egyik oka, hogy nyolc találkozó után a kezdeményezés kudarcba fulladt.
Szeretett kerékpározni, mert úgy vélte – később egy cikkében le is írta –, hogy a városban ez a legalkalmasabb közlekedési eszköz.
A házasságáról elég sokat lehet tudni. Felesége, lánykori nevén Julie Naschauer előkelő dáma volt; egy legenda szerint ő volt az első bécsi hölgy, aki rendszeresen lakkozta a körmeit. 1889 júliusában kötöttek házasságot (az ifjú férj 29, a feleség 21 éves volt), és az első veszekedések már a mézeshetek alatt elkezdődtek. Néhány héttel az esküvő után Herzl egy szüleinek írt levélben beismerte, hogy a házasság nagy hiba volt részéről. Két évvel később feleségének ugyanezt megismétli, hozzátéve, hogy mindkettőjük családja éppúgy tisztában van kapcsolatuk kilátástalanságával, mint a város pletykafészkei. Azt is ecsetelte, hogy a veszekedések alkalmával sokszor attól tartott, elveszti önuralmát és fizikai erőszakhoz folyamodik. A nézeteltérések kiváltó oka nem világos, de Julie védelmében valamit meg kell jegyeznünk: ő egy közismert és megbecsülésnek örvendő újságíróhoz ment feleségül, aki rövidesen megszállott, álmokat szövő, az ügyért szinte minden áldozatra képes forradalmárrá vált.
Herzl apja kereskedelmi ügynök volt, így gyakran kellett elutaznia. Nem volt ez rendkívüli dolog az akkori Európában, ahol többnyire a férfiak voltak a családfenntartók. Hozzá hasonlóan fia is biztosította felesége számára a három gyermekük neveléséhez szükséges anyagi feltételeket, de a családi életben keveset vett részt. Többször napirenden volt a válás, de három gyerekük érdekében mindig meggondolták magukat. Paulina 1890-ben, Hans ’91-ben és Margarith (Trude) ’93-ban született. 1892-ben Herzl úgy döntött, hogy családját és szüleit Párizsba költözteti, ahol újságíróként dolgozott, ráadásul egy fedél alá. Tette ezt abban a naiv reményben, hogy édesanyja személyes példaadással „jó útra tudja téríteni” Julie-t.
1896-ban (ugyanabban az évben, amelyben kiadták Der Judenstaadt – A zsidó állam – című művét) jelent meg Herzl egyik elbeszélése Fogadó az anilinhoz címmel. Egy olyan emberről ír, aki csődbe ment házassága miatt nem látja értelmét az életnek. Ugyanez az elkeseredett ember aztán új életcélt talál magának. Ez egy kevésbé ismert írása, de kétségtelen, hogy önéletrajzi ihletésű. Nem kizárt, hogy hosszú európai utazásainak egyik oka az volt, hogy minden lehetőséget megragadva távol legyen otthonától.
Ortodox körökben nem egyértelmű a megítélése. Vannak, akik a mai napig nem felejtették el azt a fiatalkori ötletét, amely az antiszemitizmus problémájának megoldását úgy képzelte el, hogy minden zsidó áttér a keresztény hitre. Fiát nem metéltette körül születésekor, mondván, hogy ha nagyobb lesz a gyerek, majd határoz a hovatartozásáról. A szertartásra így csak Herzl halála után került sor, mikor Hans már 15 éves volt. És ott a másik oldal, amely Herzl-t Mózeshez hasonlítja, részben az imént említett okból (Mózes fiát sem születéskor vették fel Ábrahám szövetségébe), részben, mert a próféták prófétájához hasonlóan ő is idegen kultúrában nőtt fel, de főként mindkettőjük vezetői képességei okán. Annyi bizonyos, hogy vonzódása a zsidósághoz az idő múlásával, főként 1898-as jeruzsálemi látogatása után egyre élénkebbé vált, a vallás előírásait azonban mégsem volt képes magáévá tenni. Jó példa erre, hogy Hirsch bárónak írt egyik levelén, amelyben anyagi támogatást kért, szombati keltezés szerepel, amit persze a báró és környezete meglehetősen rosszallóan fogadott.
Theodor Herzl 1904-ben hunyt el Ausztriában. Földi maradványait Izrael Állam megalakulása után Jeruzsálemben helyezték örök nyugalomra 1949. augusztus 17-én. Két gyermeke, az egymástól egy hét különbséggel 1930 szeptemberében elhunyt Paulina és Hans koporsóit a bordeaux-i temetőből 2006-ban szállították Jeruzsálembe, ahol apjuk sírjának közelében temették el őket. Ugyanott emléktábla őrzi édesanyjuk, Julie nevét, akit végrendelete értelmében 1907-ben elhamvasztottak, de a hamvak eltűntek. Trude, a harmadik gyerek a vészkorszak áldozata lett. Az ő fia volt Stephen Theodore Norman, az egyetlen Herzl unoka, aki 1946-ban hunyt el New Yorkban.
Írásom aktualitását az adja, hogy 74 éve, 1949. augusztus 17-én történt Theodor Herzl újratemetése Jeruzsálemben.
