Alig egy hónap és szeptember 15-én este ránk köszönt a zsidó újév és vele együtt az őszi nagyünnepek. Az újévet megelőző hónap neve elul, mely az önvizsgálat, a megtérés és a bűnbánat ideje. Ekkor a zsidó ember számot vet önmagával és értékeli az elmúlt évet.

Az „elul” nevet sokféleképpen magyarázzák bölcseink. Az egyik, legismertebb: „áni ledodi vedodi li”, én a kedvesemé vagyok és a kedvesem az enyém.

Az idézet a Salamon király által írott Énekek Énekéből (Sir hásirim 6,3) származik. Bölcseink magyarázata szerint ez az Ö-rökkévaló és a zsidó nép közötti kapcsolat megszemélyesítése. Így tehát az elulban szükséges önvizsgálat folyamata az együttérzésben és a szeretetben, az ember és az Ö-rökkévaló közti kapcsolat keretein belül mehet végbe. Elul hónapja felkészülés az új évre, a jámim noráimra, azaz a félelmetes napokra. Ezt a Ros Hásánától Jom Kippurig terjedő időszakot nevezzük félelmetes napoknak, azaz jámim noráimnak.

Különleges tíz nap. Egyrészt örülünk az új évnek, az új lehetőségeknek, de ugyanakkor az örömünk nem hangos. Érezni az emelkedettséget, de a bűnbánat, a megtérés, az őszinte ima jellemzi napjainkat. A remény, hogy a jók könyvébe kerülünk, remény életre és bőségre, nem kifejezetten anyagiakban, hanem a jó cselekedetek teljesítésében is! Bölcseink azt is tanítják, hogy ez a mondat is az Ö-rökkévaló és a zsidó nép különleges, szoros és bensőséges kapcsolatát írja le. Ebben a megfogalmazásban a „kedves” szó magát az Ö-rökkévaló jelenti. Ez a mondat azt üzeni számunkra, hogy mélyítsük el kapcsolatainkat embertársainkkal és az Ö-rökkévalóval egyaránt.

A Kicur Sulchán Áruch további három olyan mondatot idéz, melyeknek kezdőbetűi szintén az elul szót adják ki. Az egyik mondat Eszter könyvéből származik, és a misloách mánotról, a Purimkor szokásos süteményből, borból és gyümölcsből álló csomagokról, valamint az adakozásról, a mátánot l’ávjonimról szól! (Eszter 9:22) „Is lerééhu umátánot láávjonim”, egymásnak ajándékokat és a szegényeknek adományokat küldenek. Az adakozás, a másokra való odafigyelés, mások segítése mindig fontos, de elul hónapban még inkább előtérbe kerül!

A másik mondat Mózes második könyvében, pontosan 2Mózes 21,13-ban található és arról szól, hogy ha egy ember véletlenül megöl valakit, akkor lehetősége van arra, hogy úgynevezett menedékvárosba költözzön, ahol a feldühödött rokonok nem állhatnak bosszút rajta.

Mózes ötödik könyve, 30. fejezetének 6-dik mondata utal arra, hogy az embernek teljes és tökéletes kapcsolatot kell kialakítani az Ö-rökkévalóval és ezt kell továbbadnia, erre kell tanítani gyermekeit is. „És körülmetéli az Örökkévaló, a te Istened szívedet és magzatod szívét”. E héber mondatok szavainak kezdőbetűi szintén az elul szót adják ki.

 

A hónap szabályai

A hónap első napjától kezdve,- kivéve a szombatokat és a ros hásánát megelőző nap – sófárt fújunk a reggeli imát követően. A sófár hangja újból és újból felhívja figyelmünket arra, hogy jönnek a félelmetes napok, ez pedig megtérésre sarkall bennünket. Aranyos és kedves szokás üdvözlőkártyát küldeni, melyben jó és boldog évet kívánunk szeretteinknek, barátainknak, ismerőseinknek. A kártyák elkészítése a gyermekeinkkel, unokáinkkal külön élmény! Egyben pedig remek alkalmat teremt arra, hogy az ünnepről, annak szokásairól beszélgessünk, tanuljunk velük!

A reggeli és esti ima után elmondjuk a 27. zsoltárt.

Elul hónapban szokták megvizsgáltatni a tfilineket (imaszíjakat) és a mezuzákat egy hozzáértő szóferrel, hogy nem keletkezett- e rajtuk olyan sérülés, ami miatt már nem lennének kóserek. A hónap utolsó hetében kora hajnalban, a reggeli ima előtt, elmondjuk a bűnbánó és bocsánatért esedező szlichot imákat.

De mi a sófár? Miből készül? Honnan ered?

A sófár általában a kos szarvából készült legősibb hangszer. A kos szarva emlékeztet bennünket az Ákédát Jitchákra, azaz Izsák megkötözésének történetére. E történetben Ábrahámról, és az ő Ö-rökkévalóba vetett hitéről és bizalmáról olvashatunk; hogy hite és istenszeretete annyira erős volt, hogy még a saját fiát is hajlandó lett volna feláldozni az Ö-rökkévaló parancsára. De a régóta vágyott és szeretett gyermek helyett az Ö-rökkévaló egy a bokorban szarvánál fennakadt kost mutatott Ábrahámnak és az lett Izsák helyett az áldozat. Készítése során a levágott szarvat, szarvakat kitisztítják, majd a vékonyabb felén lyukat készítenek rá. Ha kell ki is fényesítik, és ha szükséges, akkor nagyon magas hőmérsékleten meg is formázzák a sófárt. A sófár ívelt, hajlított alakja azt az alázatot is szimbolizálja, amely testtartással állunk, és megállunk az Ö-rökkévaló elé és előtt.

A régi időkben a sófárfújás a szentélyszolgálat rendszeres alkotóeleme volt, és csatában is felhangzott, emlékezzünk csak Jerikó falaira! Ma ros hásánán kívül az azt megelőző elul hónapban fúják meg a sófárt, illetve a ros hásáná utáni tizedik napra eső jom kipuri böjt kimenetelekor.

 

Sófár hangok:

 

Tökió: egyetlen éles, hosszú hang. A nép összehívására szolgáló hang, de jelezte a szombat és az ünnepek kezdetét és végét, valamint a jom kippuri böjt kimenetelekor is ezt a hangot lehet hallani.

Sövórim: három elcsukló, sóhajtáshoz hasonló hang. Ezzel hívták össze a halott házához a rokonokat, barátokat, ismerősöket.

Töruó: kilenc apró, szaggatott hang. Ez a hang arra emlékezteti a zsidóságot, hogy az Ö-rökkévaló mellettünk áll, és megsegít bennünket a bajban.

 

A sófárfújás:

• felébreszti a szunnyadó, önelégült lelkeket, erőteljes, mindenen áthatoló hangja alázatra int, és eltölt istenfélelemmel.
• emlékeztet azokra a sófárhangokra, melyeket akkor hallottak a zsidók, amikor az Ö-rökkévaló leszállt a Szináj-hegyre, és átadta a Tórát.
• reményt ad, tükrözve a „nagy sófár” hangját, mely a világ minden sarkára szétszórt zsidó népet hívja majd egybe a Messiás eljövetelekor.

Ebben az időszakban, a hónap utolsó hetében, kora hajnalban, még a reggeli ima előtt mondjuk a szlichotokat (szlicheszt), az engesztelő imákat, amelyek bűnbocsánati kérelmeket tartalmaznak.

 

Elul hónapban tehát felkészülünk a közelgő nagyünnepekre, mely Ros Hásánával veszi majd kezdetét. Vagyis arra a napra, amikor az Ö-rökkévaló meghozza ítéletét a világ minden teremtménye fölött. Tetteinket ez a gondolat kell, hogy meghatározza az egész hónap során. Imáink és cselekedeteink által igyekezzünk minél közelebb kerülni az Ö-rökkévalóhoz, tiszta szeretettel közeledjünk felé és embertársaink felé egyaránt, és akkor bátran kijelenthetjük, hogy: áni ledodi, a kedvesemé, azaz az Ö-rökkévalóé vagyok.