Milyen könnyen mondunk ítéletet mások felett! Mennyire elnézőek vagyunk magunkkal, és milyen könnyen értékeljük túl önmagunkat! A tórai idézet felhívás az önvizsgálatra, önkontrollra.
Cvi Hirsch Kaidanover, vilnai születésű frankfurti rabbi (1648-1712) tanította: „Elul hónap első napján, azaz harminc nappal Ros Hasana előtt elkezdjük fújni a sófárt. Hasonló ez egy adóshoz, akinek a bíróság harminc napot ad, hogy összegyűjtse a hitelezői kifizetéséhez szükséges pénzösszeget. Ugyanígy az égi bíróság harminc napot ad az embernek a megtérésre, hogy megtisztuljon előttük a bűnbánat, ima és jótékonyság által, amelyek együttesen elhárítják a szigorú ítéletet. A sófár arra hivatott, hogy felébresszen bennünket, mert emlékeztet „Izrael szarvára és Izsák megkötözésének szarvára”, ahogy írva van: „egy kos volt mögötte, szarvával belegabalyodva a sűrűbe.” (I.M.22:13) Ez arra utal, hogy bár Izrael népe időről-időre bűnbe gabalyodik, e kos szarvai által van elrendelve a megváltás. (Káv HáJásár 48:1)
Jehuda ben Tábáj mondta: „Amikor bíráskodsz, ne tégy úgy, mint az ügyvédek, és amikor a peres felek előtted állnak, tekintsd mindkettőjüket igaztalannak, de azután, amikor elfogadták az ítéletet, legyenek szemedben ártatlanok!” (Ávot 1/8)
Rabbi Eliezer mondta: „Ahol ítélet van, ott nincs ítélet. Ahol nincs ítélet, ott ítélet van.” Mit jelenthet a megállapítás? Rabbi Eliezer folytatja: „Ha lent ítéletet hoznak, akkor fent nem kell ítéletet hozni. Ha az ítéletet nem hajtják végre lent, akkor azt fent kell végrehajtani.” (Misle 14/10) A Talmud a bíróságok felállításának és előírásszerű működésének jelentőségéről tanít. Ha az emberiség ítélkezik és megbünteti a gonosztevőket, illetve megvédi az ártatlanokat, elnyomottakat, akkor I-tennek ezzel nincsen feladata. (Makkot 7a)
A lublini „Látó”, Jákob Jichák Horowitz (1745-1815) rabbi szerint, amikor az Örökkévaló megítél egy embert, nem azért teszi, hogy megbüntesse, hanem arra figyelmeztet, hogy javulnia kell. Van amikor baj éri az embert, amit Is-ten büntetéseként értelmezünk. Azért fontos a felszólítás: „ Bírákat és felügyelőket adj magadnak minden kapudban…” Ha az ember őszintén megítéli magát, akkor nem lesz szükséges a „Felső Ítélet.” Ha azonban az ember önmagával elnéző, ha meg önmagát teszi kritikai készsége tárgyává, akkor fent fognak ítéletet mondani róla.
„…törzsed szerint, hogy ítéljétek a népet igaz ítélettel.” (V.M. 16/18.) Ítélj és mérlegelj minden helyzetben az adott helyzethez mérten! A „kapu” elválaszt, kizár és beenged. A kapu előítélet a mérlegelésben. A „törzsed szerint” az ítélet, értékelés különféle szintje. A személy megítélésében lényeges az elvonatkoztatás a személytől, akivel szemben előítéletünk lehet. Mert viselkedésünk gyakran önkontroll nélküli, jobb esetben tudatosan irányított.
“Ne légy tekintettel a személyre.” (V.M. 16/19.) A külső megjelenés megtévesztő. A szépség álca mely mögé könnyen megbújhat a „gonosz”! Hordozz életed minden napján valami személyest a megítélésben, saját megítélésedben. Ezt úgy nevezik: „Felelős Éned”. Az önkontroll az, amit „adnod kell önmagadnak.” Adj magadnak olyan bírót, aki nem elvakult és nem lekötelezett irántad. A felügyelő, pedig a bírálaton túl következtet az előbbi történésekből tapasztalatból, és önkontrollt gyakorol: „felügyel.”
„ Jannáj zsidó királyt egyszer a Szanhedrion (legfelső bíróság) elé idézték a mesterek.
A királynak tanúságot kellett tennie egy szolgája bántalmazásának dolgában. A király belépett és aranyos karosszékében foglalt helyet. De Simon ben Satach az Szinhedrion elnöke rászólt az uralkodóra: Jannáj király: állj fel s állva hallgasd, mit vallanak rólad! Te, most nem előttünk állsz, hanem Isten előtt!” (Szanhedrin 107)