Ezen a héten a Ki Távó című hetiszakaszt olvassuk fel a Tórából. A ki távó azt jelenti: amikor bemész (az Országba).
Szakaszunk első része azon törvényekkel foglalkozik, melyeket a zsidó népnek Izrael országában be kell tartania – a zsengék
bemutatása, a tized törvénye.

A zsengék, héberül bikkurim micvájával hálát adott a zsidó ember Teremtőjének az első termésért, melyet a Szentélybe
vitt. Érdekes megjegyezni, hogy a „zsidó” kifejezés, mely a héber j’hudá szóból ered, azt jelenti: hálát ad. Jákov első felesége
Leá, J’hudá születése után hálát adott I-tennek, mert nem számított rá, hogy gyermeke fog még születni. A zsidó ember a Szentély idején áldozattal és imával, mióta nem áll a Szentély, imával ad hálát az Ö-valónak.

A szidrá további részében felsorolja azokat a dolgokat – áldásokat és átkokat – helyesebben feddéseket -, melyek a
parancsolatok be-, illetve be nem tartása esetén fogják érni a népet, és megtudjuk miként, és hol hangzottak el.
Ezen megrázó esemény a következőképpen történt. A nép egyik fele a G’rizim hegyére ment fel, a másik fele az Évál
hegyére. A leviták a két hegy között elterülő völgyben maradtak a Frigyládával, és onnan mondták el a nép felé
fordulva az áldás és az átok szavait. A nép pedig minden egyes mondat után áménnel felelt.
Áldás, vagy átok. Ezen alternatívát helyezi a Tóra elénk. Az ember számára megadta az Ö-való a szabad akarat
képességét, maga dönti el, miként éli az életét. Követi-e az I-ten által adott törvényeket, vagyis neki tetszően él, vagy más
utat választ…

Az embert, -jó esetben- az vezérli mindennapjaiban, hogy minél jobb, szebb életet tudjon biztosítani mind a családja,
mind a maga számára. Az ember vágya, hogy áldás ragyogja be az életét.
Ugyanakkor arra, hogy mi az igazi áldás és hogyan nyerhetjük el, kevesen tudják a választ. Pedig e heti szidránk
kristálytisztán fogalmazza meg: „És reád szállnak mindez áldások és elérnek téged, midőn hallgatsz az Örökkévaló a te
Istened szavára. Áldott léssz a városban és áldott léssz a mezőn.”„Áldott méhed gyümölcse, földed gyümölcse,…, áldott kosarad és teknőd. Áldott léssz jöttödkor és áldott léssz mentedkor.” (5Móz. 28. 2 -6.)

Amennyiben megtartjuk az Ö-való törvényeit, életünket I- tenfélelem hatja át, akkor az Úr megsegít minket, vigyáz ránk
és akkor valóban áldás ragyogja be az életünket, ahogyan a 145. zsoltárban olvashatjuk: ”Tisztelőinek akaratát megteszi s
fohászukat hallja és megsegíti őket.” (145. zs. 19.) Ellenben, ha nem tartjuk szemünk előtt I-ten törvényeit, nem
ragyogja be áldás az életünket… Áldás és átok – G’rizim és Évál hegye. Érdekes látvány, ahogyan a G’rizim és Évál hegye, mint két testvér emelkedik ki a völgyből. A G’rizim hegye zöld, dús növényzettel borított, míg Évál hegye kopár és sivár. Annak ellenére, hogy mindkét hegy mészkőből van, azonos éghajlaton. Mintha csak a mostani hetiszakasz illusztrációi
lennének.

Áldás és átok. Mi lehet az oka ennek az eltérő jelenségnek?
A választ a két hegy talajában kell keresnünk. A G’rizim hegyét
termékeny, jó minőségű föld takarja, míg Évál hegye kemény,
köves. Az előbbi talaj könnyen felhasználja a vizet, azaz
áldássá lesz, míg az utóbbi nem képes kellőképpen
hasznosítani.
Mi is, hasonlóan G’rizim hegyéhez, I-ten törvényei iránt legyünk
fogékonyak, azokat tartsuk szemünk előtt és akkor a mi
életünk is hasonlóan G’rizim hegyéhez virágzó és áldásokban
bővelkedő lesz.

Hamarosan véget ér az év, két hét múlva itt van Ros háSáná ,
az Újév.
A zsidó ember ilyenkor önvizsgálatot tart, igyekszik jóvátenni
bűneit és elhatározza, hogy a következő évben még jobban oda
fog figyelni cselekedeteire.
A Kohelet (Prédikátor) könyvében olvashatjuk a következő
idézetet: „Jobb a dolog vége mint kezdete” (Prédikátor könyve
7. 8.). Vagyis az év végi önvizsgálat, bűnbánás és megtérés
határozza meg az elkövetkező évet.
Kívánom, hogy Ros háSánákor mindannyian az Élet Könyvébe
írassunk be, ezt pecsételje le az Ö-való Jom Kippurkor és a
következő év végén hálát adhassunk I-tennek a jó dolgokért,
melyekben részesített minket.