Chanina ben Dosza (héberül: חנינא בן דוסא) első századi zsidó tudós és csodatevő, Jochanan ben Zakaj tanítványa.

Bár a tannáim között tartják számon, és egy iskolával és tanítványaival kapcsolatban idézik, nem maradt fenn halacha és hagada is csak kevés, ami tőle származna (R. Eliezer baraita 29, 31; Midr. Mislé 10. 2). Népszerűsége azonban, amelyet egész életében élvezett, és amely halhatatlanná tette őt a misztikusok között, nem a tudományosságán, hanem a szentségén és a thaumaturgiai képességein nyugszik. A neki tulajdonított számos mondásból kiderül, hogy a haszidizmus híve volt:

 

רַבִּי חֲנִינָא בֶן דּוֹסָא אוֹמֵר, כֹּל שֶׁיִּרְאַת חֶטְאוֹ קוֹדֶמֶת לְחָכְמָתוֹ, חָכְמָתוֹ מִתְקַיֶּמֶת. וְכֹל שֶׁחָכְמָתוֹ קוֹדֶמֶת לְיִרְאַת חֶטְאוֹ, אֵין חָכְמָתוֹ מִתְקַיֶּמֶת.

Rabbi Chanina ben Dosza mondja: Akinek bűnirtózata előbbre való bölcsességénél: bölcsessége megmarad; de kinek bölcsessége előbbre való bűnirtózatánál: bölcsessége nem marad meg.

 

הוּא הָיָה אוֹמֵר, כֹּל שֶׁמַּעֲשָׂיו מְרֻבִּין מֵחָכְמָתוֹ, חָכְמָתוֹ מִתְקַיֶּמֶת. וְכֹל שֶׁחָכְמָתוֹ מְרֻבָּה מִמַּעֲשָׂיו, אֵין חָכְמָתוֹ מִתְקַיֶּמֶת

Ő azt mondotta: Akinek jótettei számosabbak bölcsességénél: bölcsessége megmarad; de kinek bölcsessége számosabb jótetteinél: bölcsessége nem marad meg.

 

הוּא הָיָה אוֹמֵר, כֹּל שֶׁרוּחַ הַבְּרִיּוֹת נוֹחָה הֵימֶנּוּ, רוּחַ הַמָּקוֹם נוֹחָה הֵימֶנּוּ. וְכֹל שֶׁאֵין רוּחַ הַבְּרִיּוֹת נוֹחָה הֵימֶנּוּ, אֵין רוּחַ הַמָּקוֹם נוֹחָה הֵימֶנּוּ.

Ő azt mondotta: Akin az emberek szelleme élvezettel nyugszik, azon I-ten szelleme is élvezettel nyugszik; de akin az emberek szelleme nem nyugszik élvezettel, azon I-ten szelleme sem nyugszik élvezettel.

(Avot 3:9, 10)

 

Vannak más tanítások is, amelyek elárulják haszidikus irányultságát. Chanina, mint minden ókori haszid, sokat imádkozott, és imái révén állítólag sok csodát tett.

Imáinak hatása.

 

Mesélik, hogy amikor Jochanan ben Zakaj fia nagyon beteg volt, az apa Chanina imáit kérte. Chanina készségesen teljesítette, és a gyermek meggyógyult. Az elragadtatott apa nem tudta megállni, hogy ne fejezze ki csodálatát nagyszerű tanítványa iránt, és kijelentette, hogy ő maga egész nap imádkozhatott volna anélkül, hogy bármi jót tett volna. Felesége, aki megdöbbent híres férje ilyen önmegalázkodásán, megkérdezte: ” Chanina nagyobb nálad?”. Erre ő így válaszolt: “Ez a különbség van közöttünk: ő olyan, mint egy király testőre, akinek bármikor szabad bejárása van a fenséges jelenlétébe, még csak engedélyre sem kell várnia, hogy a meghallgatásra kerüljön; míg nekem, mint egy főúrnak a király előtt, ki kell várnom egy alkalmas pillanatot” (Ber. 34b). Hasonlóképpen, II. Gamaliel kérésére Chanina kegyelemért esedezett e pátriárka fiáért, és imái végén biztosította Gamaliel hírnökeit, hogy a beteg láza elhagyta őt. Ez a kijelentés kétségeket ébresztett a követekben, akik azonnal megkérdezték: “próféta vagy?”. Erre ő így válaszolt: “Nem vagyok sem próféta, sem próféta fia; de a tapasztalat megtanított arra, hogy amikor az imám szabadon folyik, az teljesül, máskülönben elutasítják”. A követek ezután feljegyezték Chanina kijelentését, és annak pontos időpontját; a pátriárka lakhelyére érve megállapították, hogy Chanina igazat mondott.

 

Chanina soha nem engedte, hogy bármi eltérítse őt áhítatától. Egyszer, amikor így imádkozott, megharapta egy kígyó, de nem szakította félbe az imát. Tanítványai aggódó kérdésére azt válaszolta, hogy annyira el volt foglalva az imával, hogy még csak nem is érezte a csípést. Amikor az emberek holtan találták a hüllőt, felkiáltottak: “Jaj annak az embernek, akit megharap egy kígyó, és jaj annak a kígyónak, aki megharapja Rabbi Chanina ben Dosza-t!”. Csodálatos megmenekülését azzal az állítással magyarázzák, hogy a kígyó harapásának eredménye attól függ, hogy melyikük ér előbb vízbe, az ember vagy a kígyó; ha az előbbi, akkor az utóbbi hal meg, ha az utóbbi, akkor az előbbi. Chanina esetében egy forrás csodálatos módon nyílt meg a lába alatt.

Mint eső- irányító.

 

Chanina imái más irányban is hatékonyak voltak. Utazás közben elkapta egy zápor, és így imádkozott: “Világmindenség Ura, az egész világ elégedett, míg Chanina egyedül bosszús”. Az eső azonnal elállt. Hazaérve megváltoztatta imáját: “Világegyetem Ura, az egész világ bánkódik, míg Chanina az ő javát élvezi?”. Erre bőséges záporok zúdultak alá. Eső-irányító képességére utalva azt mondták: “Ben Dosza imái mellett magának a főpapnak az imái semmit sem érnek” (Ta’an. 24b).

Amikor egy szombat este a lánya olaj helyett ecettel töltötte meg a lámpát, majd szomorúan közölte vele a tévedését, megjegyezte: “Aki az olajat felruházta az égés erejével, az felruházhatja az ecetet ugyanezzel az erővel”; és a lámpa egész másnap égett (Ta’an. 25a).

 

Az arany asztalláb csodája.

 

Csodatévő képességei ellenére Chanina nagyon szegény volt. Sőt, közmondássá vált, hogy míg Chanina nagy érdemei révén az egész világ el volt látva, ő maga egy kosár szentjánoskenyérrel élt egyik szombat estétől a másikig. A külvilág egy ideig nem tudott a nélkülözéseiről; a felesége mindent megtett, hogy fenntartsa a jólét látszatát, és bár nem volt lisztje, amiből tésztát készíthetett volna, minden pénteken tüzelőt tett a kemencébe, és füstoszlopokat eregetett, így elhitette a szomszédjaival, hogy hozzájuk hasonlóan ő is süt a szombati étkezéshez. Idővel azonban az egyik asszony gyanakvása felébredt, és elhatározta, hogy meglepi Chanina feleségét, és kideríti az igazságot. Ám egy csoda megakadályozta a leleplezést. Amikor az asszony megjelent Chanina házában, és belenézett a füstölgő kemencébe, az tele volt kenyérrel. A csoda ellenére Chanina felesége rábírta, hogy az égből gyűjtsön előleget leendő sorsának egy részére. Chanina eleget tett kérésének, és imájára válaszul egy arany asztallábat küldtek neki csodálatos módon. Férj és feleség boldogok voltak; de azon az éjszakán az asszonynak mennyei látomása volt, amelyben a szenteket háromlábú asztaloknál látta lakomázni, míg férje asztalának csak két lába volt. Az asszony sajnálkozással telve ébredt, amiért az ő asztalát megfosztották egy lábától, és ragaszkodott hozzá, hogy imádkozzon az aranyláb visszavonásáért. Ezt meg is tette, és az aranyláb eltűnt. Erről a csodáról a Talmud azt mondja: “Ez nagyobb volt, mint az előző, mivel az ég ad, de soha nem vesz el” (Ta’an. 24b és köv.).

 

Egyszer egy csoda folytán Chanina nem tudott részesülni az el nem fogyasztott ételből. Egy szombat estéjén leült a szerény kosztjához, amikor az asztal hirtelen eltűnt előle. Egy kis gondolkodás után eszébe jutott, hogy kölcsönkért néhány fűszert a szomszédjától, és hogy nem választotta le az előírt tizedet. Ezután kiigazította a dolgot, és az asztal visszatért hozzá.

Azt állítják, hogy Chanina szamara nem evett tized nélküli ételt. Tolvajok ellopták az állatot, és az udvarukban bezárták, ellátva a szükséges élelemmel; de a szamár sem enni, sem inni nem akart. Mivel ez több napon keresztül így ment, a tolvajok úgy döntöttek, hogy kiszabadítják az állatot, nehogy éhen haljon, és a lakóhelyükön zajt csapjon. Miután kiszabadították, a szamár egyenesen hazament, és a hosszú koplalás után sem lett rosszabbul.

Egyszer Chanina nagyon bánkódott, hogy más jámbor emberekkel együtt nem tud valamit ajándékozni a templomnak. Elkeseredésében kisétált a városból, és amikor meglátott egy jókora követ, megfogadta, hogy elviszi Jeruzsálembe, mint ajándékot a Szent Városnak. Megcsiszolta és kifényesítette, majd körülnézett, hogy segítséget keressen a szállításhoz. Öt munkás jelent meg, és száz aranyért felajánlották, hogy elviszik a követ a rendeltetési helyére. Chanina, akinek fele ennyi pénze sem volt, kétségbeesetten visszafordult. Hamarosan azonban újabb munkások jelentek meg, akik csak öt “szelá“-t követeltek, de kikötötték, hogy maga Chanina is segítsen a szállításban. A megállapodást megkötötték, mindannyian megragadták a követ, és egy pillanat alatt Jeruzsálem előtt álltak. Amikor Chanina megfordult, hogy kifizesse a munkásokat, azok sehol sem voltak. Elment a Szanhedrinhez, hogy megkérdezze, mi legyen a be nem szedett bérrel. A Szanhedrin meghallgatta a történetét, és arra a következtetésre jutottak, hogy a munkások szolgáló angyalok voltak, nem pedig emberi munkások, és hogy Chanina ezért szabadon felhasználhatja a pénzt saját céljaira. Ő azonban a Templomnak ajándékozta azt.

Így volt Chanina élete csodák sorozata. Egy viszonylag késői misna megjegyzi: “Chanina ben Dosza halálával megszűnt a csodatevők (אנשי מעשה) [ansé ma’asze]” (Szota 9. 15) működése. Egész jellemét hasonlóképpen magasztalták. Egy korabeli rabbi, Modi’imi Eleázár a 2M18/21-ről tartott előadásában Chanina ben Dosza-t és társait idézte az “igazság emberei” kifejezés körének illusztrációjaként. Két évszázaddal később egy hagadista a Jes. 3/3 verset kommentálva azt mondta: “A ‘becsületes ember’ kifejezés alatt olyasvalakit értünk, akinek érdemei révén az Ég tiszteletben tartja annak nemzedékét [kedvezően viszonyul hozzá]; ilyen volt Chanina ben Dosza ” (Hag. 14a).

Chanina felesége sem merült egyhamar feledésbe; a legenda szerint jóval halála után egy csapat tengerész megpillantott egy gyémántokkal és gyöngyökkel kirakott kosarat. Az egyik tengerész megkísérelte megszerezni, de egy (בת קול) „bat kol” – [égi hang] elriasztotta, amely szerint az értékes kosarat Chanina ben Dosza feleségének szánták, aki végül kék gyapjúval (“techélet”; 4M15/38) fogja azt megtölteni a jövő szentjei számára (B. B. 74a).

Amikor rabbi Chanina a halálán volt, felemelte kezét I-tenhez és így szólt: „Drága I-tenem, Te tudod, hogy egész életemben a legkevésbé sem használtam a Te gyönyörű világodat…” Halála után azt mondták a dicséretére, hogy soha egy hazug szót nem szólt. Ő volt az utolsó azok között, akik megvetették a szavakat, és a tetteket részesítették előnyben, és halálával megszakadt a jámborság láncolata.

Chanina ben Dosza az alsó-galileai (ma Izrael) Arav városában nyugszik.