Ezeket a jelzőket, amelyek nem a külcsínre vonatkoznak, maguk az izraeliek osztják ki egymásnak már évtizedek óta. A csúfok közé azok tartoznak, akik másokkal rondán viselkednek, otthon vagy külföldön szégyent hoznak a zsidóságra és az Országra. A szép magától értetődően ennek az ellenkezője, és az izraeli mentalitás sajátossága, hogy róluk is bőven esik szó, méghozzá minden kozmetikázás nélkül.
A háború nyomasztó hatását a gazdaságra könnyű elképzelni. A turizmus drasztikus csökkenésével a szálloda- és vendéglátóipar, míg a vendégmunkások távozásával a mezőgazdaság és a könnyűipar került válságba. Emelkedett a dollár árfolyama, sérültek a nyugdíjalapok és sorolhatnánk a többi kellemetlenséget. Nem véletlenül használtam ezt az enyhének tűnő meghatározást, mert emberéletek elvesztéséhez képest az anyagi károk nem többek kellemetlenségnél.
Ezekben a hetekben kiderült, hogy a szép izraeliek vannak elsöprő többségben, aminek számtalan jelét adták. Kezdődött az október 7-ei terrortámadást követő napokban, amikor külföldön kiránduló vagy ott élő tartalékos katonák, fiatalok és idősek százszámra ültek repülőre, hogy otthon szolgálatra jelentkezzenek. Egy magát megnevezni nem kívánó izraeli 250 repülőjegyet fizetett ki számukra. Tucatnyi felvétel jelent meg a közösségi oldalakon, amelyeken a bevonulóknak a környék lakosai élelmet osztogattak, útszéli vendéglők beinvitálták és ingyen minden jóval ellátták őket, a járókelők énekszóval, örömujjongással biztatták a harcosokat. Mindez nem felsőbb utasításra és kezdetben nem is szervezetten, hanem spontán, egyéni kezdeményezésekből történt. Később ismert művészek járták a katonai táborokat – régi szokás ez a több háborút látott Izraelben –, hogy buzdítsák a nép egyenruhás gyermekeit. Mert ha valahol létezik a szó szoros értelmében vett néphadsereg, akkor a Cahal az: a nép hadserege. Jócskán kijutott a lakossági segítség a hátországnak is: míg az arra hivatott szervezetek munkája akadozott, magánemberek ügyködtek a kiürített körzetek lakóinak elhelyezésén és megvendégelésén, ismeretlenül bocsátottak rendelkezésükre lakásokat és nyaralókat, gyerekruhákat és játékokat gyűjtöttek számukra. Idézet egy baseball-sapkás boltostól, aki ingyen ételt osztott katonáknak:
„Csak az Örökkévalóban bízom! És a hadseregünkben…”
Az első hetekben online oktatás folyt a legtöbb városban, ami az idő nagy részében kötetlen beszélgetés volt. Az iskolába visszatérve minden nap gyakorolták a gyerekek az óvóhelyre vonulást, és meglepő módon a máskor fegyelmezetlen tanulók is komolyan vették a feladatot. A tanulásra szánt idő jelentős részét a helyzet elfogadtatásával töltik a pedagógusok – de megkerülhetetlen a kérdés: meg tud-e barátkozni egy kisiskolás azzal a gondolattal, hogy (egyszerűsítve) rossz emberek meg akarják ölni őt és a családját, a jók, a „mieink” viszont majd megvédik? Napokig motoszkáltak a fejemben egy nyolc év körüli gyerek mondatai, akitől egy tévéadásban a riporter megkérdezte, hogy félt-e, amikor a kibucában hallotta a lövöldözést, s az őszinte „igen” után tovább kérdezett: és hogyan sikerült legyőzni a félelmet? Úgy, hogy arra gondoltam – mondta a fiú –, hogy jönnek a katonák és megmentenek minket. Aztán hozzátette: mármint azokat, akik életben maradnak…
A tömegtájékoztatást csak szuperlatívuszokban lehet említeni, de bármennyire igyekeztek kerülni a műsorvezetők a politikai állásfoglalást, többször beleszaladtak sarkos, olykor szélsőséges véleményekbe és kommentárokba. Az általános nézet mégis ez: lesz majd felelősségre vonás, vizsgálóbizottság és minden egyéb velejáró, de csak a győzelem után. Merthogy a háború vége nem lehet más, csak győzelem, ebben minden párt egyetért.
A megrendítő interjúk egyikéből idézek. Egy holokauszt-túlélő asszony mesélte: az unokánk az idén készült Auschwitzba. A férjemmel eleget beszéltünk neki az ott átéltekről… Aztán az október 7-ei vérengzés után azt mondtam neki: már nincs miért menned, láthattál mindent, itt jártak az arabul beszélő nácik…
Ahogy kezdetben írtam: ezekben a hetekben csakis a szép izraeliről lehet olvasni-hallani. Már alig várom, hogy ismét felbukkanjon a csúf izraeli képe is, mert az annyit jelentene, hogy vége a háborúnak…