Tisztelt rabbi! Kérem, segítsen nekem egy kicsit, olyan tórai forrásokat keresek, amelyek a természetről, az élet és az állatok tiszteletéről, a fenntarthatóságról szólnak. Úgy gondolom, hogy felelősséggel tartozunk a természetért és azért, hogy megőrizzük bolygónkat. Várom a válaszát.
A rabbi válaszol:
Azzal kezdem, hogy a judaizmus mindig részletesen foglalkozott azokkal a kérdésekkel, ami Önt is, és valljuk be őszintén, mindannyiunkat aggaszt, sőt azt is állítom, hogy jóval azelőtt, mielőtt a környezetvédelem világméretű emberi üggyé vált volna, a judaizmus már akkor foglalkozott ezekkel a kérdésekkel.
Akkor nézzük. Mózes első könyvében (I. Mózes 1:28) I-ten azt parancsolja az embernek, hogy “töltse be és hódítsa meg a világot“. Itt még a Szentírás megengedi az embernek, hogy úgy használja a világot, ahogy azt jónak látja. Néhány verssel később azonban a Tóra szigorítja ezt, mert ezt olvassuk: „És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze.” ( I. Mózes 2:15) Valamit őrizni azt jelenti, hogy épségben megőrizzük, amit ránk bíztak. I-ten azt várja el tőlünk, hogy a világot úgy használjuk, hogy ügyelünk arra, megőrizzük, óvjuk, gondozzuk, és ne pusztítsuk el.
Bölcseink azt tanítják, hogy már a világ megteremtése magában foglalta a Tóra perspektíváját a környezetről. Bár használhatjuk a világot a szükségleteinkre, soha nem károsíthatjuk vagy pusztíthatjuk felelőtlenül a környezetet. (A szükségtelen pusztítást amúgy héberül Bal Tashitnak / haszontalan károkozásnak hívják.)
„Hogyha megostromolsz egy várost több napon keresztül, hogy háborút folytass ellene és elfoglalod, ne pusztítsd ki a fáját, fejszét emelve rá, mert róla eszel, azt ne irtsd ki; hisz ember-e a mező fája, hogy ő is ostrom alá kerüljön előtted.” (5Mózes 20:19)
Olvassuk, hogy volt egy rabbi, aki az egyik tanítványával sétált, és amikor elhaladtak egy fa mellett, a diák leszakított egy levelet, és öntudatlanul darabokra tépte. Rabbi Uziel ekkor hirtelen megállt. A diák megdöbbenve kérdezte, hogy mi a baj? Válaszul a rabbi megkérdezte tőle: miért szedted le a levelet a fáról? A tanítvány meghökkent, és nem tudott válaszolni. A rabbi elmagyarázta, hogy az egész természet – madarak, fák, sőt minden fűszál – minden, amit I-ten teremtett ebben a világban, maga az Örökkévaló dicséretét zengi. Ha táplálékhoz és élelemként van rájuk szükség, lenyelik őket, és a magasabb rendű fajok énekének részévé válnak. De ha minden cél nélkül letépünk egy levelet a fáról, azzal pazarlóan elhallgattatjuk a dalát, és nem engedünk neki semmilyen más hangszert a természet szimfóniájába.
Remélem tudtam segíteni.
A Rabbi