Két hét múlva köszönt ránk Hanuka ünnepe! A gyertyalángok vidám táncát figyelve fogunk emlékezni a Szentélyben történtekre. Boldogságra derít majd bennünket gyermekeink, unokáink öröme. Szívesen ülünk le velük játszani és pörgetjük a trenderlit, nagyokat nevetve a semmin is! Meg – és átéljük az ünnepet, hirdetjük a csodát! Talán azokat az apró hétköznapi csodákat is jobban észrevesszük, amelyek mellett a dolgos hétköznapokon átlépünk. Vajon az ünnep teszi? Biztosan, hiszen a ráhangolódás, a készülődés már az ünnep része!
Lehet együtt készülődni, sőt kell is! De ne feledjük, az ünnep nem attól lesz tökéletes, hogy minden óramű pontossággal történik, hanem attól, hogy együtt vagyunk! Az ünnepeket nem a boltban vesszük, azok mélyen belül bennünk vannak. Mindenkit elvarázsolnak, magukkal ragadnak a gyertyák aprónak tűnő lángjai, a fánkok egész lakást betöltő illata, a Máoz cur dallama, az ajándékvásárlás vagy esetenként annak készítése. Minden évben ugyanazokat a dalokat énekeljük, ugyanazokat az ételeket készítjük és fogyasztjuk el, követjük a hagyományokat, amiket talán már régről, a szülői házból hoztunk magunkkal. Amelyekről, és amelyektől úgy érezzük, hogy tartozunk valahová, hogy összetartozunk tőlük. Millió kis apró szállal kötjük magunkat a biztonságot adó emlékekhez, ízekhez, hangulathoz. Ezzel végső soron a biztonságot nyújtó otthont keressük és akarjuk továbbadni gyermekeinknek!
Csodák csak azokkal történnek, akik hisznek bennük!
A hanuka szó felavatást jelent, kiszlév hó 25-én kezdődik és nyolc napig tart. Az ünnep történelmi eredetű, egy maroknyi Makkabeus csapat szír görögök feletti győzelmére és a Szentély újraavatására emlékezünk, illetve azt ünnepeljük. Az időszámításunk előtti II. században Antiochus, az őrjöngő került a trónra Júdeában, aki az addig vallási önállóságban élő zsidók számára korlátozó intézkedéseket vezetett be, hogy ezzel elősegítse a hellenizmus térhódítását.
Antiochus tudta, hogy a zsidó vallás lényegét, többek között a Tóra törvényeinek betartását kell megakadályoznia. Tehát megtiltotta a Tóra olvasását-tanulását és tanítását, a szombat és az ünnepek megtartását valamint a körülmetélést. Ugyanakkor arra kényszerítették a zsidó népet, hogy a zsidó értékekkel ellenkező magatartásformákat tartsák be. Tudjuk, hogy mind a három dolog nagyon fontos egy zsidó ember számára. Be nem tartásuk és be nem tarthatásuk, a zsidóságtól való eltávolodást és idővel annak teljes elhagyását jelenti. Ezekkel a rendelkezéseivel a zsidóságot nem fizikai értelemben kívánta elpusztítani, hanem szellemiségében ítélte halálra! Minden olyan cselekedetet, ami a zsidó élethez kötődött, súlyosan megtoroltak, nem riadva vissza akár az illető megölésétől sem, legyen az férfi vagy nő. Aki tudott, az vagy elmenekült, vagy titokban gyakorolta a zsidó vallást. Volt azonban egy viszonylag számottevő kisebbség a zsidók között, akik önként távolodtak el a zsidóságtól a görög életforma kedvéért.
Ezekben a borzalmakkal és rettegéssel, félelemmel teli időben állt elő a Hasmóneus család, akik nem bújtak el és nem hódoltak be. A család élén Mátitjáhu állt. Őt követte öt fia, köztük Júda, aki apjuk későbbi halála után a felkelés vezéré vált. Mátitjáhu, az idős pap Jeruzsálemből Modiinbe vitte családját, hogy megvédje őket a bevezetett szabályoktól.
Amikor azonban i.e. 167-ben Antióchusz, a jeruzsálemi Szentélyben állítatott fel bálványokat, és a görög szertartásokra használta azt, és többek között disznóáldozatot is bemutattak, Mátitjáhu fellázadt és felkelést robbantott ki! De nem csak a görög hadsereggel kellett megküzdeniük, hanem volt, hogy a hellenizálódott zsidókkal is fel kellett venniük a harcot. Mátitjáhu csata közben azonban elesik. Apja halála után, fia Júda Makkabi áll a felkelés élére és vezetésével egy maroknyi hős zsidóból álló csapat hatalmas győzelmet arat az óriási túlerőben lévő szír-görögök felett. Megtisztítják a Szentélyt a bálványoktól és a szobroktól, eltüntetik a disznóáldozat nyomait, és újra felszentelnék a Szentélyt. Az újraszenteléshez azonban főpapi pecséttel ellátott olajra lett volna szükség, melyet korsókban tároltak.
De sajnálatos módon a korsókat összetörték, az olaj kifolyt, illetve ami maradt bennük, azt már nem volt szabad felhasználni, mivel az már nem számított kósernek.
Azonban egyetlen épen maradt korsót mégis találtak, mely már magában csoda volt! Ezzel az egy napra elegendő olajjal szentelték fel újra a Szentélyt (hánukát hábájit). Ez az egy napra elegendő olaj viszont nyolc napig égett! Pontosan annyi ideig, amennyi idő kellett ahhoz, hogy frissen préseljenek új olajat, és azt a Szentélybe is szállítsák. Ebben rejlik Hanuka csodája!
Mint írásom elején említettem a hanuka szó felavatást jelent. Más magyarázat szerint a szó utal az ünnep dátumára is. A „hánu” szó azt jelenti, hogy pihentek, megpihentek. De mikor? Erre ad választ a szó másik fele, azaz a hanuka szó két maradék betűje a „káf”, melynek számértéke 20, és a „hé” betűk, aminek számértéke 5. A két betű számértékét összeadva megkapjuk az ünnep pontos napját, azaz 25-ét. Kiszlév hónapban vagyunk, tehát megpihentek kiszlév 25. napján. E csodára emlékezve gyújtjuk meg a gyertyáinkat a hanukiában! A Talmudban kétféle hagyomány található a gyertyák számát illetően. Nézzük meg a kor két nagy szellemi tanítójának Sámájnak és Hillélnek a vitáját, ők hogyan magyarázták meg ezt a kérdést! Mindketten tanházakat alapítottak, az egyik Bét Sámáj, azaz Sámáj háza, a másik Bét Hillél, azaz Hillél háza volt.
Sámáj iskolája szerint nyolc gyertyával kell kezdeni, és minden nap eggyel kevesebbet gyújtani. Szerinte, ugyanis ahogy haladunk előre a napok számában, úgy haladunk kifelé a csodából.
Hillél iskolája szerint éppen fordítva kell tennünk! Egy gyertyával kell kezdenünk, és ahogy haladunk előre a napok számával, úgy mindig egy gyertyával többet kell gyújtanunk! Hiszen a csodában is gyarapodunk a napok előre haladtával. A gyakorlat pedig ez utóbbit követi! Tehát a legfontosabb vallási szertartás az, hogy minden este meggyújtjuk a gyertyákat a hanukiában.
A hanukiának, azaz a hanukai gyertyatartónak, ami nem tévesztendő össze a menórával, kilenc ága van.
Nyolc gyertya vagy mécsestartó és középen vagy az elején, ritkább esetben a talapzaton egy gyertya vagy mécsestartó, ami a szolgagyertya (sámás vagy sámesz) helye. Erre azért van szükség, hogy nehogy valaki is beleszámolja az ünnepre gyújtott gyertyák számába a szolgagyertyát is! A sámás, vagyis a szolgagyertya segítségével kell meggyújtani a gyertyákat vagy mécseseket. Fogalmazhatjuk úgy is, hogy az első nap egy plusz egy gyertyát, a második napon kettő plusz egy gyertyát és így tovább, míg a nyolcadik napon nyolc plusz egy gyertyát gyújtunk. A lángokat hétköznap közvetlenül napnyugta után már meg kell gyújtani. Péntek este először a hanukai lángokat, majd utána a szombati gyertyákat gyújtjuk. Szombat kimenetelekor, a hávdálá után gyújtjuk a hanukai lángokat. A hanukiánkat tegyük az ablakba, hogy hirdessük a csodát. De tehetjük az ajtó mellé is, hiszen ha belépünk a házba, akkor a mezüze az egyik oldalon, hanukia a másik oldalon, tehát micve jobbról és micve balról is! Nagyon szép szokás, ha a családban mindenkinek van saját hanukiája!
De hogyan kell meggyújtani a gyertyákat vagy mécseseket?
A hanukiával szembe állunk, kezünkbe vesszük a szolgagyertyát, elmondjuk vagy elénekeljük az áldásokat, majd elénekeljük a Máoz cur című dalt és közben gyújtjuk meg a gyertyákat, mécseseket balról jobbfelé haladva! A hanukai gyertyák meggyújtása előtt az alábbi áldásokat mondjuk el:
Bárucḥ Átá Á-donáj, E-lochenu Melecḥ Háolám, áser kidsánu bemicvotáv vecivánu lehádlik nér sel hánuká.
Áldott vagy Te, Ö-rökkévaló I-stenünk, a Világ Királya, aki megszentelt bennünket parancsolataival, és meghagyta nekünk a hanukai lángok gyújtását.
Bárucḥ Átá Á-donáj, E-lochenu Melecḥ Háolám, seászá niszim láávotenu, bájámim háhem bázmán háze.
Áldott vagy Te, Ö-rökkévaló I-stenünk, a Világ Királya, aki csodákat művelt őseink idején, az akkori időkben, ezekben a napokban.
Csak az első napon hozzátesszük a következő áldást is:
Bárucḥ Átá Á-donáj,
E-lochenu Melecḥ háolám, seheḥejánu vekimánu vehigijánu lázmán háze.
Áldott vagy Te, Ö-rökkévaló I-stenünk, a Világ Királya, aki életben tartott, megőrzött bennünket, és hagyta megérnünk ezt a napot.
Máoz cur jösuáti, lecḥá náe lesábeácḥ.
Tikon bét tefiláti, vösám todá nezábeácḥ.
Löét tácḥin mátbeácḥ, micár hámnábéácḥ.
Áz egmor bösir mizmor, chánukát hámizbeácḥ.
Szabadulásom sziklavára, illik hozzád a dicséret!
Épüljön már fel Imánk Háza, hogy ott hálaáldozatot hozhassunk.
Akkor befejezhetem majd zsoltárénekkel az oltár felavatását.
A dalt a következő linkek egyikére kattintva tudod meghallgatni:
