Jákob, testvére Ézsau halálos fenyegetése után elhagyja Beér Sevát, és Cháránba utazik. Útközben elérkezik „a helyre”, ahol egy éjjel a földet a mennyel összekötő létráról álmodik, melyen angyalok mozognak a felső és alsó világ között. I-ten az álomban ígéretet tesz, hogy a földet, amelyen Jákob fekszik, leszármazottjainak adja. Reggel Jákob a követ, melyen a fejét nyugtatta, oszlopkőnek állítja, és fogadalmat tesz, hogy az egykor I-ten háza lesz. ( I.M. 28/10-22.)
Megkezdődnek az Ősapa megpróbáltatásai. Berésit rábbá 68:2 szerint Ézsau fia, Elifáz elkobozta Jákob minden vagyonát. Jákob felidézi magában, hogy nagyapja Ábrahám, szolgáját Eliezert elküldte, hogy feleséget hozzon Cháránbóé fiának, Izsáknak. A szolga értékes ajándékokkal megpakoltan indult útnak. Önmagának viszont üres kézzel kell feleséget „vennie.” Jákob történetének vallásfilozófiai kérdése: a kihívások, nehézségek megingathatják a Teremtőbe vetett hitet? Jákob egyedül marad és vagyon nélkül, hite azonban nem ingott meg.
„Segítségem az Örökkévalótól van.” (121 Zsolt/ 2) Jákob ösztönösen tudta, hogy I-ten „segítő, megmentő és oltalmazó Uralkodó” (Főima szövegrészlet) ezért bízott benne, hogy I-ten sikeressé teszi útját.
Az I-tenben hívő emberekben elforduló bizonytalanság azért van, mert I-ten a világot nem természetes rend szerint működteti.
Jákob tudta, hogy sikeressége érdekében erejéhez mérten mindent meg kell tennie. Honnan jutott erre a következtetésre? Nagyapjától, Ábrahámtól, aki szolgáját, Eliezert értékes ajándékokkal megpakolt tevékkel küldte útjára. Jákobot „ajándéka” azaz Istentudata kísérte önmegvalósulásában! Ezután I-ten Jákob nevét Izraelre változtatta.
Rabbi Hija így tanítja: „És feltámad (felkel) a nap és lenyugszik a nap.” (Koh.15)
„ És feltámad” – arra vonatkozik, amikor Jákob Beer Sevában lakott. „..és lenyugszik a nap” ez pedig arra, amikor Jákob Horonba ment, mondván: „ Eljutott egy helyre és ott töltötte az éjszakát, mert a nap leszállott,” ( I.M. 28/11.) „és az ő helyére siet, ahol feltámad”.
„Lefeküdt aludni azon a helyen.” ( I.M. 28/11.) A nap megvilágítja a világot, pályáján két irányba megy: „Siet délre és átmegy észak felé.” ( Koh. 1/6.) Az egyik határ jobb, a másik határ bal. Hogyan kell ezt érteni? „A dél melege a Kabala Élet Fáján a HESZED (szeretet), az észak keménysége a GEVURA (erő).
Rási tanítja, hogy egy város ragyogása és dicsősége csökken, ha az igaz, jámbor ember elhagyja azt. Mire utalt? „ Így szól az Örökkévaló: Az én nevemet ne ismerje senki. Az én nevemet ki ne mondja senki. Én eltitkolom nevemet. Nem akarom, hogy tudjatok róla, nem akarom, hogy éljetek vele, nem akarom, hogy ajkotokra vehessétek. Mert láttam, hogy az Én Nevemben, melyet nem is ismertek igazán, már mennyi vért ontottak és mennyi rosszat tettek a földön.” (Koh. Rabba 3/11)
Rási, a nagy Tóra kommentátor, aki az első keresztes hadjárat (1095-99) idején élt, tapasztalta, hogy a zsidók eltűnését minden város megsínylette.
Gezerat SHUM fogalom alatt három város: Speyer, Worm és Mainz zsidó lakosainak lemészárlását kell érteni, ami az első keresztes háborúban történt. A keresztes hadjáratok véres eseményeit zsidó túlélők örökítették meg az utókor számára: Eliezer ben Nathan, Salamon ben Somon Meintzban, valamint a bonni Efraim, a korszak költői siratódalokban “kikkók”-ban énekelték meg testvéreik szenvedését. Ezeket a legtöbb zsinagógában recitálják. Sziván hó 20-án böjtnapot tartanak, ilyenkor recitálják ezeket a szlichákat és kikkókat.
“Véres könnyekkel siratom Worms szent közösségét,
Szívemből jajkiáltás fakad Mainz megöltjeiért,
Igaz hősök voltak ők, kik az Úr szent nevéért haltak vértanúhalált.
Ó Uram, ne hallgasd el kiontott vérüket,
Se a gyerekek vérét, kiket szüleik áldozatul hoztak…”