Edom  országa, a történelemben  Idumea néven volt ismert. Már  az ie. 1550-1300 között uralkodó XVII. egyiptomi dinasztia uralkodói is számon tartották.   Az „edomita”  sémi nép, a Holt tengertől délre eső területen telepedtek le. A Zsidó hagyomány az edomitákat, Ézsautól Jákob ikertestvérétől származtatják.

Obádjá próféta könyve így kezdődik:  “Obádjá látomása Edomról. Így mondta az Örökkévaló Isten Edom kapcsán: üzenetet kaptunk Istentől és követ lett küldve a népek közé: gyerünk, keljünk fel és háborúzzunk ellene”! (Obádjá 1/1)

Vajon Ovádjá miért prófétált Edom-ról?” Rabbi Jichák mondta: Isten így szólt: Jöjjön Ovádjá, aki két gonosz: Áháb király és Jezebél királyné mellett élt, mégsem tanult gonosz tetteikből. Jöjjön  hát Ovádjá és prófétáljon Edomról!” (Szanhedrin 39b)

„Ézsau, (Edom) szülei két igaz ember volt: Izsák és Rebeka. Ézsau mellettük élt és  nevelkedett, de nem tanult jó cselekedeteikből. Rá vonatkozik:  „Az erdő fáiból származik az erdő fáit végül felaprító fejsze nyele is.” (u.o.)

Ézsau elhatározza, hogy megöli testvérét, Jákobot, azért mert kétszer is kijátszotta, becsapta:  „…..közelednek az atyámért való gyásznapok, akkor megölöm testvéremet, Jákobot” (I.M.27:41).

Rabbi Mose ben Nachman (Nachmanidesz, Ramban 1194 –1270) középkori hispániai , Biblia– és Talmud-kommentátor, filozófus, teológus és költő  bírálatot fogalmaz meg Jákobbal szemben: „Aki megfogja a kutya fülét, nem csodálkozhat, ha megharapja”.

Mi a bírálat tárgya? Hiszen Jákob „megbűnhődte már, múltat s jövendőt”

A hazatérő Jákobnak át kell menni Ézsau földjén Edomon. Stratégiailag, jobban tette volna, ha nem figyelmezteti jöttéről testvérét Ézsaut küldöttei által. Elkerülhette volna az életveszélyes találkozót. Átvonulhatott volna titokban is Edom országán.

Rabbi Mose ben Nachman az Ősapával szemben megfogalmazott bírálatával, valójában a hasmoneus uralkodókkal szembeni kritikáját fogalmazta meg: „véleményem szerint ez arra utal, hogy azért estünk  Edom ( Edom alatt Rómát kell érteni) karmaiba, mert a második Szentély idején működő királyok (a hasmoneus dinasztia tagjai) szövetséget kötöttek a rómaiakkal, és (horribile dictu) mentek Rómába adományért. Ez volt oka bukásuknak”. Összegezve: mivel az ősatyák tettei jelül szolgálnak az utódoknak, ezért Jákob cselekedetéből azt tanulták, hogy nem jó túl közel menni – a szó fizikai és szellemi értelmében egyaránt – az ellenséghez. Bár Jákob sikeresen megúszta a találkozót, leszármazottjai nem, mert közeledésük következményeként rombolták le később a Szentélyt és szűnt meg a zsidó nép függetlensége (Tur HaAroch).

A kérdésnek van pozitív vetülete is a haszid gondolkodásában!

Egyszer, egy ember felkereste rabbiját és elpanaszolta, hogy nincsen elegendő jövedelme, ezért gyakran szorul emberek adományára. A rabbi megkérdezte: Mond barátom, megtörtént már, hogy nem volt segítőkész ember, aki adományt adott, és éhen maradtál te családoddal? Az ember ekkor beismerte, hogy mindig volt adakozó és nem maradt éhen se ő se családja. Akkor miért panaszkodsz? Igen rabbi, -folytatta az ember-, de ezt mondjuk az evés után „ Ne engedd, hogy az ember adományára szoruljunk…” A rabbi kijavította: „ Nem „adományt”, „adományokat” kell mondani. Mert Isten EGY, követei viszont számosak. Azért utal az ima arra, hogy ne szoruljunk azokra az adományokra, melyeket csak a földi adakozók adományának tudunk tekinteni. Abban az órában, amikor elvesszük az adományt, engedd felismernünk, hogy az adományozók a Te követeid voltak.„

Van, hogy ismerjük a történések „hogyan-ját”, de „miért-je” rejtve van az isteni gondviselés rejtekében!