Több oka is van, hogy ismét megemlékezünk Golda Meirről: az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be a róla készült filmet Helen Mirren főszereplésével, az idén volt a jom kippuri háború 50. évfordulója, és az idén decemberben lesz 45 éve, hogy Izrael Vaslady-je elhunyt. Az alábbi írás Vered Lion-Jerusalmi podcastja alapján készült, amelyben Galila Ron-Feder Amit írónővel beszélget a Lágy acél című, tavaly megjelent életrajzi regényében ábrázolt Goldáról.
Közéleti tevékenységét 11 éves korban kezdte, amikor Milwaukee-i iskolájában gyűjtést rendezett a szegény sorsú tanulók javára, hogy azok meg tudják venni a tankönyveket. Jóval későbbi akciói is sikeresek voltak: 1948-ban, a függetlenségi háborúban 100 millió dollár adományt gyűjtött össze amerikai zsidóktól. Ez kb. a harmadát tette ki annak az összegnek, amelyből Izrael fegyvereket vásárolt Csehszlovákiától. Sem akkor, sem később nem beszélt pátosszal; egyszerű szavakkal, közvetlen stílusban fordult hallgatóihoz. Elmesélte, miként élnek az új államban: miután megmosdatja lányát[1], ugyanabban a vízben mossa ki a ruhát, hogy takarékoskodjon a vízzel. „Miként tudtok nyugodtan ülni a palotáitokban, miközben mi, akik a zsidó népet képviseljük, így élünk?” – szegezte a kérdést az amerikai zsidóknak.
Izraelben mindig is voltak, akik irigykedtek a sikereire vagy más okból nem kedvelték. Politikustársa, Aba Even például egyszer azt mondta, hogy Golda szókincse kábé négyszáz szóból áll, amiből kétszázat használ. Akiknek gondjuk volt vele, mindenbe belekötöttek. Mit keres egy nő a politikában, később: a miniszterelnöki székben? És ha már egyszer vállalta, miért nem él nőies eszközökkel? Merthogy nem kozmetikázta magát, lapos sarkú fűzős cipőben[2] és egyszerű ruhákban járt. Ha madárijesztőnek öltöztetve jelentem volna meg, a küldetésemnek köszönhetően éppoly lelkesedéssel néztek volna rám – mondta. Egyenessége és szerénysége megnyerte Nixon elnököt, aki rajongott érte.
Golda volt az első izraeli állampolgár, aki 1948 májusában hazai útlevelet kapott, amelyet akkor még utazási igazolványnak hívtak (laissez passer). Ő alapította meg az izraeli társadalombiztosítót, munkaügyi miniszterként egy sor ma is érvényben lévő szociális törvény meghozatalát kezdeményezte, mint pl. az éves szabadság, szülési segély, rokkant- és öregségi nyugdíj vagy a szakmai átképzés. Miniszterelnöki működésének első három évében nem foglalkoztatott szóvivőt, amit ma nehéz elképzelni. Saját bevallása szerint kétszer fakadt sírva nyilvánosan: először, amikor aláírta a Függetlenségi Nyilatkozatot[3], másodszor, amikor a jom kippuri háború alatt a loddi repülőtéren[4] fogadta az Egyesült Államokból érkező fegyverszállítmányt, mert abban a pillanatban érezte, hogy a háború Izrael javára dőlt el.
Külföldön egyértelműen kedvelik, ám Izraelben máig vitatott politikai szerepe. Mivel ő volt a miniszterelnök a csaknem végzetessé vált jom kippuri háború idején, a nép őt tette felelőssé a fájdalmas veszteségekért: a háborúban mintegy 2.600 izraeli katona halt meg, a sebesültek száma meghaladta a hétezret. Más kérdés, hogy bárki, aki akkoriban helyette kormányfőként számításba jöhetett, tudta-e volna jobban irányítani az ország sorsát akár a háborúban, akár az azt megelőző években. A háború kitörésének körülményeit vizsgáló Agranat bizottság[5] nem találta felelősnek Golda Meirt a történtekért, sőt dicsérően emlékezett meg róla. Ennek ellenére a bizottság jelentésének nyilvánosságra hozatala után Golda lemondott a miniszterelnökségről.
A háború alatt bebizonyította, hogy méltó Ben-Gurion jellemzésére, miszerint ő az egyetlen igazi férfi a kormányban. Míg magas beosztású, kipróbált tisztek pánikba estek, Golda hidegvérrel nyilatkozott és tartotta a lelket a lakosságban. A háború első napján mondott rádióbeszédéből idézünk:
„Nem sokkal délután két óra előtt az egyiptomi és a szír hadsereg támadásba kezdett Izrael ellen. Sorozatos támadásokat intéztek, repülőgépekkel, páncélosokkal és tüzérséggel támadtak Szinájban és a Golán fennsíkon. Az izraeli hadsereg harcol és visszaveri a támadást, súlyos veszteségeket okozva az ellenségnek. Egyiptom és Szíria vezetői már régen tervezték a fegyverszünet megszegését. Támadóink úgy gondolták, hogy jom kippurkor nem állunk készen viszonozni a háborút. Nem sikerült meglepniük bennünket.”
Megnyugtató célzatú beszéde ellenére nyilvánvaló volt, hogy a támadás készületlenül érte Izraelt. A háború befejezése után Golda saját elmondása szerint annyira összeomlott, hogy véget akart vetni az életének. A hetvenes években, külügyminisztersége idején ciánkapszulát kapott a Moszádtól, hogy ha fogságba esne, az ellenség csak a holttestét szerezhesse meg. Lemondása után visszaadta a kapszulát.
- december 8-án hunyt el Jeruzsálemben.
Áldás emlékére!
Jegyzetek:
[1] Két gyermeke született: Menachem és Sarah.
[2] Azokban az években hasonló, ún. Golda cipőket viseltek a katonalányok.
[3] Ezt a dokumentumot még Golda Meyerson néven írta alá. 1956-ban változtatta családnevét Meirre.
[4] A repülőteret David Ben-Gurion halála után (1973. december 1.) nevezték el Izrael első miniszterelnökéről.
[5] A bizottság élén Simon Agranat, a Legfelsőbb Bíróság elnöke állt.
