A terror és a háborúk okozta traumák kezelésében – érthető és sajnálatos módon – gazdag gyakorlattal rendelkeznek az izraeli szakemberek, hosszú fogságból szabaduló gyermekek fogadásában és gondozásában azonban most első ízben szereztek tapasztalatokat. Abban a tudatban, hogy minden gyereket egyéni bánásmódban kell részesíteni, már az első csoport szabadon bocsátása előtt összeállítottak egy általános tervezetet.

Amint a fotókon is látható, a kórházi fogadóhelyeken először a biztonsági erők képviselőivel találkoztak a gyerekek. Láthattunk katonatisztet, aki a kis beszélgetőpartnere kedvéért matricákat ragasztott a saját orrára és homlokára, hogy közvetlenebb kapcsolatot alakítson ki. Katonalányok játékokat adtak a kicsiknek, hogy lássák, nem sérültek-e motorikus képességeik, játszottak velük, hogy jobb kedvre derítsék őket és egyúttal felmérjék lelkiállapotukat – mindezt láthatóan szívvel-lélekkel, szeretettel telve. Az előírás szerint érintésre, simogatásra, ölelésre csak akkor kerülhetett sor, ha azt a gyerekek kezdeményezték.

A kilencéves Emily úgy érezte, nem ötven napig, hanem egy évig tartották fogva. Egy 12 éves fiút, Eitant 16 napig egyedül tartottak egy zárt szobában a terroristák, akik a 15 éves Daphnának és húgának, a 8 éves Ellának azt mondták, otthon senki nem akarja, hogy hazatérjenek. Miért? Van erre válasz? A két lány szabadulásuk után jó ideig attól félt, hogy elrablóik megtudják a címüket és megölik őket. A négyéves Avigail apját-anyját október 7-én meggyilkolták, őt túszul ejtették. 6 és 9 éves testvéreinek sikerült elbújni a támadók elől: 14 órán át lapultak egy szekrényben anyjuk holtteste mellett. Több gyerek szabadulása után napokig csak suttogva mert megszólalni, mivel fogvatartóik rájuk parancsoltak, hogy ne hangoskodjanak. Vége-hossza nincs a szörnyűbbnél szörnyűbb történeteknek.

A szociális gondozók már a szabadulók névsorának előzetes kézhezvételekor külön-külön tanulmányozták az eseteket, különös tekintettel azokra a gyerekekre, akiknek egy vagy több családtagját meggyilkolták a terroristák. Eleve nyilvánvaló volt, hogy nem lehet minden esetre felkészülni, mint ahogy az is, hogy a felállított szabályokat rugalmasan, egyénre szabottan lehet csak alkalmazni. Minden esetre három szakaszra osztották az újbóli beilleszkedést. Az első az a 24 órás időszak, ami alatt a gyerekek átestek a kórházakban a legszükségesebb vizsgálatokon. Egyúttal találkoztak a hozzátartozókkal, de gondosan vigyáztak rá, hogy ne érje őket túl sok külső inger, valamint ne szakítsák el őket hirtelen velük együtt szabadult kis társaiktól vagy azoktól a felnőttektől, akikkel a fogságban szorosabb kapcsolatot alakítottak ki. Az első órákban közölni kellett a gyerekkel, kit vesztett el örökre és ki menekült meg a családjából.

A második szakaszban, amely a szabadulás utáni első hetet öleli fel, a gyerekek visszatértek túlnyomó részt szállodákban vagy ideiglenes lakóhelyen tartózkodó hozzátartozóikhoz. Ezen a héten a szociális gondozó sűrűn látogatta őket, de még nem vettek részt az iskolai oktatásban vagy az óvodai foglalkozásokon, kivéve, ha hangot adtak ennek az igényüknek. Olyan különböző problémák fordultak elő ezalatt az idő alatt, mint étvágytalanság, alvászavar, beszédzavar, bezárkózás vagy éppen dühkitörés. A Népjóléti Minisztérium szaktanácsadói éjszakai ügyeletet is tartottak, hogy segíthessék a környezetet a problémák megoldásában.

A gondozás harmadik szakaszát hat hónapra tervezték. Ezalatt életkoruknak és szükségleteiknek megfelelő gondozást kapnak a gyerekek. A cél, hogy fokozatosan visszatérjenek az oktatási rendszerbe. Különös figyelmet fordítanak azokra, akik lelkifurdalást érezhetnek amiatt, hogy valamelyik hozzátartozójuk vagy barátjuk fogságban maradt. Hangsúlyt helyeznek a családon belüli kommunikációra is, hiszen nem biztos, hogy a gyerek válaszolni akar a szülők-rokonok kérdéseire, amelyek akár ártalmasak is lehetnek a trauma feldolgozása szempontjából.

A szaktanácsadók hangsúlyozták, hogy a kialakított sémák nem használhatók minden esetben, és igencsak valószínű, hogy a helyes gondozás szabályait a keserű áron szerzett tapasztalatok alakítják ki.