A Berésit könyve József és testvérei közötti megbékélés magasztos hangján ér véget. Testvérei attól féltek, hogy József nem bocsátott meg nekik igazán, amiért eladták őt rabszolgának. Azt gyanították, hogy csupán a bosszúját halogatja, amíg apjuk meg nem hal. Ezért Jákob halála után kifejezik félelmüket. József azonban hangsúlyozza:
אַל תִּירָאוּ כִּי הֲתַחַת אֱלֹקִים אָנִי: וְאַתֶּם חֲשַׁבְתֶּם עָלַי רָעָה אֱלֹקִים חֲשָׁבָהּ לְטֹבָה לְמַעַן עֲשׂה כַּיּוֹם הַזֶּה לְהַחֲיֹת עַם רָב: וְעַתָּה אַל תִּירָאוּ אָנֹכִי אֲכַלְכֵּל אֶתְכֶם וְאֶת טַפְּכֶם וַיְנַחֵם אוֹתָם וַיְדַבֵּר עַל לִבָּם:
„Ne féljetek, hát I-ten helyén vagyok-e én? Igaz ugyan, hogy ti rosszat gondoltatok ellenem, de I-ten jóra gondolta, hogy megtörténjen az, ami már meg is van, hogy megmentse sok nép életét. Most tehát ne féljetek, én eltartalak benneteket és gyermekeiteket”. Megvigasztalta őket és barátságosan szólt hozzájuk. (1M50/19-21)
Ez volt a második alkalom, hogy ilyesmit mondott nekik. Korábban is hasonlóan beszélt, amikor először fedte fel, hogy ő – akiről azt hitték, hogy (צָפְנַת פַּעְנֵחַ) Cof’nat Paneach nevű egyiptomi alkirály – valójában a testvérük, József:
וַיֹּאמֶר יוֹסֵף אֶל אֶחָיו אֲנִי יוֹסֵף הַעוֹד אָבִי חָי וְלֹא יָכְלוּ אֶחָיו לַעֲנוֹת אֹתוֹ כִּי נִבְהֲלוּ מִפָּנָיו: וַיֹּאמֶר יוֹסֵף אֶל אֶחָיו גְּשׁוּ נָא אֵלַי וַיִּגָּשׁוּ וַיֹּאמֶר אֲנִי יוֹסֵף אֲחִיכֶם אֲשֶׁר מְכַרְתֶּם אֹתִי מִצְרָיְמָה: וְעַתָּה אַל תֵּעָצְבוּ וְאַל יִחַר בְּעֵינֵיכֶם כִּי מְכַרְתֶּם אֹתִי הֵנָּה כִּי לְמִחְיָה שְׁלָחַנִי אֱלֹקִים לִפְנֵיכֶם: כִּי זֶה שְׁנָתַיִם הָרָעָב בְּקֶרֶב הָאָרֶץ וְעוֹד חָמֵשׁ שָׁנִים אֲשֶׁר אֵין חָרִישׁ וְקָצִיר: וַיִּשְׁלָחֵנִי אֱלֹקִים לִפְנֵיכֶם לָשׂוּם לָכֶם שְׁאֵרִית בָּאָרֶץ וּלְהַחֲיוֹת לָכֶם לִפְלֵיטָה גְּדֹלָה: וְעַתָּה לֹא אַתֶּם שְׁלַחְתֶּם אֹתִי הֵנָּה כִּי הָאֱלֹקִים:
És szólt József testvéreihez: „Én vagyok József! Él-e még atyám?” De testvérei nem tudtak neki felelni, meg voltak rendülve színe előtt. És József szólt testvéreihez: „Lépjetek közelebb, kérlek!” És közelebb jöttek. És ő szólt: „Én vagyok József, testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba. Most pedig ne bánkódjatok és ne bosszankodjatok azon, hogy eladtatok ide, mert I-ten azért küldött engem ide előttetek, hogy életetek megmaradjon. Mert immár két éve tart az éhség az országban, és még öt éven át nem lesz szántás és aratás. És I-ten engem elküldött előttetek, hogy legyen maradékotok a földön és hogy életben tartson benneteket nagy menekülésre. Így tehát nem ti küldtetek engem ide, hanem I-ten; (1M45/3-8)
Ez egy döntő pillanat a hit történetében. A megbocsátás születését jelzi, az első feljegyzett pillanatot, amikor egy ember megbocsát a másiknak egy általa elkövetett rosszért. De egy másik fontos elvet is megalapoz: az isteni gondviselés eszméjét. A történelem nem az, aminek Joseph Heller nevezte, “véletlen egybeesések szél által szétfújt szemeteszsákja”. Van célja, értelme, cselekménye. I-ten munkálkodik a színfalak mögött. “Van egy Istenség, amely formálja a szándékainkat” – mondja Hamlet.
József nagysága abban állt, hogy megérezte ezt. Most már tudta, hogy semmi sem történt véletlenül az életében. A megölésére irányuló összeesküvés, a rabszolgának való eladása, Potifár feleségének hamis vádjai, a börtönben töltött idő, és a meghiúsult reménye, hogy a főudvarmester emlékezni fog rá és biztosítja a szabadulását – mindezek az események, amelyek a kétségbeesés egyre mélyebb mélységeibe taszíthatták volna, utólag szükséges lépéseknek bizonyultak azon az úton, amelynek végén ő lett Egyiptom második számú kormányzója és az egyetlen ember, aki képes volt megmenteni az egész országot – és a saját családját is – az éhínség éveiben bekövetkező éhhaláltól.
József kétszeresen is rendelkezett a vezető egyik szükséges adományával: azon képességgel, hogy az ellenségeskedések, az irigység, a hamis vádak és az ismételt kudarcok ellenére is képes volt kitartani.
Minden vezető, aki kiáll valami mellett, ellenállásba ütközik. Ez valódi összeférhetetlenséget jelenthet. A társadalom igazságosabbá tételére megválasztott vezető szinte biztosan elnyeri a szegények támogatását és a gazdagok ellenszenvét. Az adóterhek csökkentésére megválasztott vezető éppen az ellenkezőjét fogja elérni. Ezt nem lehet elkerülni. A konfliktus nélküli politika ellentmondás.
Bármelyik vezető, akit megválasztottak valamire, vagy akit másoknál jobban szeretnek vagy tehetségesebb, irigységgel fog szembesülni. A riválisok azt fogják kérdezni: “Miért nem én lettem az?” Korach is ezt gondolta Mózesről és Áronról. Ezt gondolták a testvérek Józsefről, amikor látták, hogy apjuk jobban szereti őt, mint őket. Ezt gondolta Antonio Salieri a tehetségesebb Mozartról Peter Shaffer Amadeus című darabjában.
Ami a hamis vádakat illeti, ezek elég gyakran előfordultak a történelemben. Jeanne d’Arc-ot eretnekséggel vádolták és máglyán égették meg. Negyedszázaddal később egy hivatalos vizsgálóbíróság posztumusz ártatlannak nyilvánította. Az 1692/93-as salemi boszorkányperek következtében több mint húsz embert végeztek ki. Évekkel később, amikor ártatlanságukat kezdték felismerni, a pereknél jelen lévő egyik pap, John Hale bevallotta: “Olyan sötét volt aznap… hogy a felhőkben jártunk, és nem láttuk az utunkat.” A modern idők leghíresebb hamis vádja Alfred Dreyfus, egy zsidó származású francia tiszt pere volt, akit azzal vádoltak, hogy német kém volt. Az ügy 1894 és 1906 között rázta meg Franciaországot, mielőtt Dreyfust végül felmentették.
A Stanford Egyetemen tartott híres diplomaosztó beszédében a néhai Steve Jobs elmesélte a sors három olyan csapását, amely meghatározta az életét: otthagyta az egyetemet, kirúgták az Apple-től, az általa alapított cégtől, és hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. Ahelyett, hogy mindezek legyőzték volna, kreatívan hasznosította őket.
Ezek magyarázzák Winston Churchill híres megjegyzését, miszerint “a siker az a képesség, hogy egyik kudarcból a másikba tudunk lépni, anélkül, hogy lelkesedésünk csökkenne.”
Lehet, hogy az ismételt kudarcok ellenére az embereket az önmagukba vetett hit, a puszta kitartás vagy az alternatívák hiánya tartja életben. Józsefet azonban az isteni gondviselésbe való belátása tartotta életben. Egy terv bontakozott ki, amelynek végét csak homályosan tudta felismerni, de úgy tűnik, egy bizonyos ponton rájött, hogy ő egy sokkal nagyobb dráma egyik szereplője, és hogy a vele történt rossz dolgok szükségesek voltak ahhoz, hogy a kívánt végkifejlet bekövetkezzen. Ahogy a testvéreinek mondta: “Nem ti küldtetek ide, hanem I-ten”.
Ez a hajlandóság, hogy hagyjuk, hogy az események a gondviselésnek megfelelően alakuljanak, ez a megértés, hogy legjobb esetben is csak társszerzői vagyunk az életünknek, lehetővé tette József számára, hogy túlélje a múltat anélkül, hogy neheztelne miatta, vagy kétségbeesne a jövő láttán. Az I-tenbe vetett bizalom hatalmas erőt adott neki, amire nekünk is szükségünk lesz, ha nagyot akarunk merni. Bármilyen rosszindulatot is táplálnak ellenünk mások – és minél sikeresebbek vagyunk, annál jobban gyarapodik a rosszindulat -, ha képesek vagyunk kinyilvánítani: “Bántani akartatok, de I-ten a javamra fordította”, akkor túléljük, erőnk és energiánk sértetlenül megmarad.
Minden olvasónak békés, szép Szombatot!