Az itt következő történet minden részlete sorsdöntő volt egy ember életében, ezért nemigen lehet rövidebben összefoglalni. Két részletben közöljük.
Fotói jól ismertek a hazai közönség előtt, neve talán kevésbé, tragikus eseménnyel terhelt múltja pedig bizonyára még annyira sem. Philippe Halsman amerikai fotóművész (1906-1979) felvételei 101-szer szerepeltek a Life magazin címlapján. A múlt század ötvenes éveiben vált igazán híressé, amikor alanyait kérte, hogy ugorjanak fel a levegőbe, ő pedig igyekezett elcsípni a megörökítésükre legmegfelelőbb pillanatot. Jó móka volt fotósnak és modellnek egyaránt, a közönség pedig hamar megkedvelte az eleinte furcsának tartott képeket. Halsmant több mint három évtizedes barátság kötötte össze Salvador Dalival, akivel számos fotót közösen terveztek meg.
A rigai születésű fiatalember az Egyesült Államokba Franciaországból vándorolt ki, oda viszont Ausztriából került, ahonnan börtönviselt idegenként kiutasították. Ezeket az éveket kutatta és dolgozta fel Keren Haber újságírónő, aki – többekhez hasonlóan – a Dreyfus-per osztrák változatát látja a történetben.
A lett fővárosban jó anyagi körülmények között élő zsidó család megengedhette magának, hogy nyaranta kirándulásokat szervezzen Európa-szerte. Így volt ez 1928-ban is, amikor a francia, az olasz és a svájci Alpok volt a tervezett útvonaluk. A házaspár 22 éves fiukkal és 18 éves lányukkal indult útnak. Egy olasz szállodában, ahová Ljuba, a lányuk már nem ment velük, felhívták figyelmüket a tiroli hegyek szépségére. Az apa, Max (Morduch) javasolta, hogy keressék fel hármasban a kirándulóhelyet. Ez a javaslat aztán az egész család életét tragikusan megváltoztatta.
Azon a sorsdöntő reggelen, 1928. szeptember 8-án Halsman asszony úgy döntött, mégsem indul el a kirándulásra, így apa és fia egy helyi idegenvezető útmutatásával vágott neki a pár naposra tervezett túrának. Az idegenvezető későbbi vallomásából kitűnik, hogy a két férfi jó kondícióban volt, és csak azért álltak meg viszonylag sűrűn, hogy egymást fényképezzék. További részletek már csak a nyomozás és a tárgyalás jegyzőkönyveiből derültek ki.
Kora délután gyors menetben indultak lefelé az 1800 méter magas hegyről. Egy órával később Philippe lélekszakadva állított be egy útba eső kis faluba, elmondta, hogy apja útközben megcsúszott és egy nyolcméteres szakadékba zuhant, és segítséget kért. Egy fiatal tehénpásztor felajánlotta a segítségét, miközben egy lányt orvosért szalasztottak. A pásztor ért először a helyszínre, ahol az apát holtan találta; alsóteste a vízbe csúszott, fején több seb éktelenkedett. Amikor Philippe is odaért, megpróbálták kihúzni a holttestet a vízből, de nem jártak sikerrel. A pásztor segítségért indult, közben néhány követ véletlenül lerúgott a szakadékba. Mivel egyértelműnek tűnt számára, hogy baleset történt, nem ügyelt a nyomok megőrzésére. Philippe szintén elhagyta a helyszínt, hogy megpróbálja telefonon elérni édesanyját, nehogy idegentől értesüljön a szerencsétlenségről. Útközben szembetalálkozott a mentőcsapattal és visszament velük a helyszínre. A csapatot egy orvos vezette, akiről Philippe nem sejthette, hogy meggyőződéses antiszemita. A közeli vendégfogadó tulajdonosa is odaért és kijelentette, hogy szerinte Philippe gyilkolta meg az apját. Az orvos ezt habozás nélkül elhitte, ezért a fiút polgárőri kísérettel a városba vitette, annak ellenére, hogy a jelen lévő rendőr nem talált küzdelemre utaló jeleket a helyszínen, sem vérnyomokat Philippe ruháján.
