„Háj ben Serira, gyakran csak Háj gaon (?939 – 1038) a mai Irak területén működő középkori zsidó törvénytudós, teológus, filozófus, nyelvész, költő.” A Wikipédiából idézett szócikk folytatódik, de jelen írás szempontjából az életrajzi adatoknál fontosabb, hogy ő volt az a bölcs ember, aki eldöntötte, mikor ünnepeljük a fák újévét.

Ezt megelőzően két lehetséges dátum került szóba. Ahogy az számos esetben megtörtént, Sámáj és Hillél háza egymástól eltérő álláspontra helyezkedett. Az előző azzal érvelt, hogy az újévnek újholdkor kell kezdődnie, azaz svát hó elsején. Hillél kifogása az volt, hogy az évnek ebben a szakaszában még nem múltak el az esőzések, ezért várni kell még két hetet. További indokként hozta fel, hogy a hónap közepén éjszaka világít a telihold, mint szukkotkor és peszachkor, ami emeli az ünnep hangulatát. Rabbi Akiva (50-135) el akarta kerülni a viszályt és azt javasolta, hogy ünnepeljenek mindkét dátumon. Mintegy ezer évvel később döntötte el a kérdést Háj ben Serira, aki muszlim kertészek véleményét kikérve a fák téli álomból való ébredéséről, Hillél álláspontját támogatta. Ezzel együtt meg kell jegyezni, hogy a Szentföldön szökőévben az esőzések az előző évek miatt felgyűlt időeltolódás következtében nem svát közepén, hanem az első ádár hónapban szűnnek meg. Itt sajnálattal kell megjegyeznünk, hogy a klímaváltozás miatt mindez már nem feltétlen érvényes.

Cfát bölcsei a XVI. században döntöttek úgy, hogy tu bi’svát (svát hó 15) szokásrendjébe iktatják a gyümölcsfogyasztást. A szefárd zsidóság körében ez nem jelentett problémát, mivel bőséges választék állt rendelkezésükre, de az askenázi zsidók lakóhelyein még javában tartott a tél, így kénytelenek voltak beérni az ilyenkor is fellelhető néhány gyümölcsfélével vagy az aszalt termékekkel. Az ünnepi asztalra kerülő gyümölcsöket a cfáti bölcsek három csoportra osztották. Az elsőbe azok tartoznak, amelyeket héjuk és magjuk eltávolítása nélkül lehet fogyasztani, mint a szőlő, a füge vagy a körte. A másodikban szerepelnek azok, amelyeknek a magja nem ehető, például a datolya, az olajbogyó, a cseresznye vagy a szilva. A harmadik csoport gyümölcseinek a héja nem ehető, ilyen a banán, a mogyoró, a dió vagy a mandula. Ez utóbbi külön jelentőséggel bír az ünnep szempontjából, mert a mandulafa az első, amely az esőzések megszűnése után kirügyezik.

A hívő zsidó embert különös viszony fűzi a gyümölcsfákhoz, ez a Tórából is kiderül. Mózes V. 20. 19. ezt írja:

„Midőn ostrom alatt tartasz egy várost sok időn át, harcolva ellene, hogy bevedd, ne rontsd meg fáját, fejszét eresztve rája, mert arról ehetsz, nem vághatod ki; mert ember-e a mező fája, hogy ostrom alá kerüljön előled?”

Innen vett idézetet választott verse címéül Natan Zach izraeli költő (1930-2020): „Mert az ember a mező fája”. Egyik sora magyarázni igyekszik a hasonlatot: „…mert mint az ember, a fa is megnő; mint a fát, az embert is kidöntik”. Több magyarázat létezik a költői kérdésként is értelmezhető eredeti idézetre. Az előzőnél jóval prózaibb, talán a legegyszerűbb az, hogy ne tegyél kárt valamiben, amire szükséged lehet a fennmaradásodhoz (élvezheted a gyümölcsét), s ezt olykor a teljes természetre vonatkoztatják. Nevelési célzattal így szokták értelmezni: amint a fa megosztja másokkal termését, úgy kell az embernek megosztani társaival a benne lévő jót.

Natan Zach versét Slomo Hanoch zenésítette meg, itt hallható: