A modern média tendenciáihoz hűen, manapság már csak egy-egy hírmorzsa juttatja eszébe az átlagembernek, hogy a Földközi-tenger legkeletibb partjainál még mindig komoly konfliktusok zajlanak. Hogy az izraeli-palesztin háború még igenis tart, annak legnagyobb megpróbáltatásaival, nehézségeivel, aggodalmaival, félelmeivel, szomorúságával együtt. Sokan a kezdeti híráradat után már másfelé fordítják figyelmüket, aki viszont kicsit is érintett, még ha ő maga nem is Izraelben él, minden bizonnyal gondol erre minden nap.
Az, hogy a zsidó népnek egész történelme során meg kellett védenie magát, olykor menekülnie kellett, máskor harcolnia, elnyomástól szenvednie, majd ebből erejét összeszedve felülkerekednie, ez az egyik legalapvetőbb tény, amivel feltehetőleg mindenki tisztában van. Az elmúlt századokat a történelemkönyv, az annál is régebbiek történéseit pedig a Tanach őrzi. A rovat előző írásai közül nem egy szól Georg Friedrich Handel oratóriumairól, hiszen a barokk zeneszerző a legnagyobb előszeretettel használta fel az ószövetségi írásokat, a próféták történeteit, hogy csodálatos zenei keretbe ágyazza a zsidó nép megpróbáltatásairól szóló elbeszéléseket. Ez alkalommal azonban egy számos szempontból „kakukktojás”, és egészen rendkívüli művet szeretnék bemutatni az olvasónak. A zeneszerző ezúttal nem Handel, hanem a nem kevésbé híres kortárs, a nagy velencei zeneszerző, Antonio Vivaldi. Ő komponálta e cikk által részletesebben bemutatni kívánt oratóriumot, a Juditha Triumphans-t, vagyis A győzedelmes Judit-ot.
Antonio Lucio Vivaldi (1648-1741)
A kivételek – és kivételesség – sora már ott kezdődik, hogy a zenemű történetének és librettójának (szövegkönyv) alapját Judit könyve adja. Judit könyve a Biblia deuterokanonikus könyve, vagyis a zsidók nem kezelték a Szentírás részeként, így a Tanachból kimaradt. Görög nyelven maradt fenn, de a Holt tengeri tekercsek között megtalálták a héber nyelven íródott változat részleteit is. Továbbá felmerült a kérdés, hogy a mű vajon valóban történelmi céllal íródott-e vagy mindössze tanítói szándékú fikciós történetről van szó.
A ninivei uralkodó Nabukodonozor (emlékezzünk csak Verdi Nabucco-jára!) hadjáratot indít Izráel ellen, és a fő hadvezér, Holofernész elérkezik Bethulia városáig. A közvetlen ostrom helyett egy másik kegyetlen módot választ a város bevételére: kiéhezteti és szomjaztatja az ott élő zsidó népet, ezzel kényszerítve megadásra őket. Holofernész már majdnem eléri a célját, amikor egy hithű, fiatal zsidó özvegy, Judit tervet eszel ki. Bátorságát és elszántságát ötvözi a leleményességgel, és azzal a fegyvertárral, amit csak nők vethetnek be: a szépség és csábítás eszközével. Elmegy az ellenséges táborba, ahol kegyelmet kérve Holofernész kegyeibe férkőzik. Gondoskodik arról, hogy az esti mulatságon a hadvezér kellő mennyiségű alkoholt fogyasszon, így a nő szépségétől, és immár ténylegesen is megrészegült hadúrral könnyű dolga van a törékeny asszonynak. Amikor Holofernésszel kettesben marad, és a barbár elalszik, Judit lefejezi őt. Ezután Juditnak sikerül kimenekülnie a táborból, az ellenség fejét pedig a győzelem és bátorság bizonyítékaként a városfalra tűzik. Ez a történet példát állít annak, hogy az erő – vagy épp erőfölény – ne tegyen elbizakodottá senkit, és hogy az igazi hit milyen rendíthetetlenné és erőssé tudja tenni még a látszólag gyengéket is. S ez a vesztésre álló helyzeteken is nagyot tud fordítani.
Judit Holofernész fejével
Judit könyvéből az olasz Jacopo Cassetti készített latin nyelvű librettót, Vivaldi ehhez komponált zenét. A keletkezés pontos dátuma nem ismert, viszont az egészen bizonyos, hogy 1716-ban már bemutatták a művet a velencei Ospedale della Pietá-ban. A történelmi apropó vagy párhuzam a törökök előrenyomulása, és az itáliai siker volt, amikor is a velenceiek 1716 nyarán a Római Birodalom támogatásával győzelmet arattak az oszmánok felett Korfu szigetén.
A zenei apparátus bemutatásakor – mind az énekesek és zenekar – mindenképpen szükséges említést tenni a bemutató helyszínéül is szolgáló Ospedale della Pietá-ról. Ez egyike volt a híres velencei ospedáléknak, melyeknek fontos és összetett szerepük volt Velencében már az 1400-as évektől kezdve. Nevükből következik (ospedale=kórház), hogy legelőször egészségügyi feladattal bírtak, majd átvették az árvaház és nevelőintézet szerepét is. Apácák irányították a gondozást és nevelést. Így nőtték ki magukat az intézmények afféle lányneveldévé, ahol egyre színvonalasabb és komplexebb oktatást, nevelést kaptak a növendékek. Kezdetben a rászorulók, később azonban akár nemesi családok is beadták a fiatal hölgyeket a magas szintű oktatás miatt, ahol rendkívül fontos szerep jutott a zenei nevelésnek. Így kötött ki Vivaldi is a Pietá-ban, ahol évtizedeken keresztül zenetanárként működött, és szakrális darabokat komponált az intézet számára. Legtöbb egyházi műve az ospedáléhoz kötődik.
Ebből bizonyára már érthető, miért fordulhatott elő a castrato-k (férfi szopránok, kontratenorok) virágzó korszakában, hogy a Juditha Triumphans-ban csak női előadók szerepeltek. A zenekar és kórus is csak hölgyekből állt. Ezt a szokást ma már nem tartják, vegyes nemű zenekarok szólaltatják meg az oratóriumot, illetve vegyes kórus, bár az nagyon gyakori mód, hogy gyermekkórust alkalmaznak az autentikusabb megszólaltatás és az eredeti elképzelés megőrzése érdekében. Az öt szólista szerepből három férfi karakter, melyeket szintén nők énekeltek. Ma már szerződtethetnének – újra nagyon divatos módon – férfi énekeseket (kontratenorokat) ezen szerepekre, de legtöbbször szeretik tartani a hagyományt, „női oratórium”-nak címkézve a darabot és így női szólistákat hívnak a szerepekre. A három férfi karakterből kettő mély női hangra (alt, kontraalt) íródott: a Főpap és a gonosz Holofernész szerepe. A hadúr legfőbb bizalmasa Vagaus (Vágusz) szintén férfi, de neki valamivel magasabb hangot, világosabb hangszínt szánt Vivaldi: mezzoszoprán vagy szoprán énekeli a részt. A két női karakterből arra következtethetnénk, hogy a hithű Judit és szolgálója, Ábra bizonyára mindketten szűzies szopránhangot kaptak, ugyanakkor csak utóbbit tolmácsolja lírai szoprán. A címszereplő egy mély, bársonyos alt hangot kíván Vivaldi szerint . Ez lehet a szereplő tulajdonságai és kötelezettségei miatt (bátor, bölcs, és szavaival csábítani kell, bujaságot is sugározni az ártatlanság mellett), ugyanakkor nagyon gyakori volt, hogy az intézet egy kitűnő tehetségére szabták a feladatot, és adottságaihoz igazítva komponáltak a zeneszerzők.
Az öt szólistából Vagaus és Judit szerepét érdemes kiemelni zenei szempontból. Előbbit azért, mert ő kapta a legnehezebb áriákat, melyekben kiváló koloratúra-képességet megcsillogtatva kell brillírozni. Jó énektechnika, könnyed hang- és levegőkezelés szükségeltetik az áriák elénekléséhez. Vagaus leghíresebb (és talán az egész mű leghíresebb) áriája a második felvonás végén elhangzó „Armate face et anguibus” kezdetű bravúrária, mely a bizalmas bosszúáriája egyben, amikor szembesül vezére halálával.
Judit szerepe zenei szempontból pedig azért érdekes, mert nem könnyű olyan hangot találni a szerep megformálásához, mely rendelkezik a megfelelő mélységgel és teltséggel, ugyanakkor a hang a kívánt lírai hajlékonyságot is birtokolja, a drámaiságot háttérbe szorítva. Judit legtöbb áriája finom és lágy – leszámítva az utolsót, melyben minden bátorságát és erejét össze kell szednie a véres tett végrehajtásához, illetve az első felvonásban található „Agitata infido flatuu” kezdetűt, melyben egy rövid ideig „kiesik” szerepéből, és kitör belőle az idáig felhalmozódott fájdalom és igazságtalanság érzet.
Ellenpontként hallgassuk meg a bukolikus hangulatú és szépségű „Vieni, vieni me sequere fida” áriáját is, melyben Judit szolgálójához énekel. Fontos kiemelni a zenekari intermezzókat, hiszen a mindvégig domináns vonósok mellett (gondoljunk csak vissza az előző két ária sebes sodrású vonós játékára) itt a vidéket, természetet megidéző fúvósok is fontos szerepet kapnak. Oboa és klarinét mellett hallható egy chalumeau nevezetű fafúvós hangszer, mely a barokk korban volt népszerű, és a mai klarinét elődjének, előfutárának tekinthető. Vele felelget, folytat párbeszédet az énekszólam, az áriában egymást imitálják.
További érdekesség, hogy az oratóriumban nincsenek szólista együttesek. Se duett, sem pedig tercett vagy quartett nem található a zeneműben. Egyedül a kórustételek törik meg a szólóáriák és a recitativok (énekbeszéd, melyben a történéseket előremozdító párbeszédek zajlanak) folytonos láncolatát.
Mindenképpen bátorítom a kedves olvasót az egész oratórium meghallgatására. Számos színvonalas interpretáció található online, CD felvételek és élő koncertfelvételek egyaránt. Az utóbbi években színpadi, vagyis rendezett (kosztümös) produkciók is készültek, készülnek a Győzedelmes Juditból, hiszen története kiválóan alkalmas szcenizált bemutatásra, és nem csak koncertszerű előadásra. Akkoriban, az ospedálékban csak az oratórikus előadásmód volt kivitelezhető – erkölcsi és vallási megfontolásból – ma azonban már semmi nem áll a teljes színházi élmény útjába. Ahogy akkoriban a törökökkel való konfliktus metaforája volt a mű, sajnos manapság is „apropót” kínál az élet, hogy e darab színházi hasonlatként feleljen az aktuális eseményekre. Legyen az a palesztin konfliktus, vagy akár az orosz-ukrán háború: egy éppen most futó litvániai produkcióban a barbár Holofernész nagyúr maga Vlagyimir Putyin.