Ezen a héten Tecávé hetiszakaszát olvassuk a Tórából. A szidra részletezi a pusztai Szentély több felszerelését, a papok ruházatát, valamint szó esik az urim és tummim használatáról, melyek segítségével a főpap, a kohén hágádol a vitás kérdésekre egyenesen az Ö-rökkévalótól volt képes választ kérni. A hetiszakasz tanulása közben jött az ötlet, hogy ha megtudhatjuk, mit viseltek a papok, a főpap ruházata mivel egészült ki, akkor igaz, hogy éles párhuzamot húzva, de nézzünk szét az erkölcsös, szemérmes divat terén is.

„És a szemérmességgel bölcsesség jár” (Példabeszédek 11,2)

Biztosan mindenki találkozott már valahol olyan hölggyel, aki a szokásosnál jobban elfedi magát, például hosszú szoknyát visel vagy olyan pólót, amely eltakarja a könyökét. Mi ez? Divat? Vallásos dolog? Valami posztmodern feminista szokás? Miért tűnik úgy, hogy az erényesség jobban vonatkozik a nőkre, minta a férfiakra? Valójában az erényesség mindenkire vonatkozik: „Megmondta az Örökkévaló neked, ember, hogy mi a jó és mit kíván tőled: semmi mást, minthogy jogot cselekedjél, szeretetet kedvelj és szemérmesen járj a te Isteneddel.” (Micha 6:8)

 

Cniut (tzniut), avagy semmi magamutogatás!

A szó jelentése: alázatosság. Talán a legelterjedtebb kifejezés a hagyományos ortodox öltözetre. A test legyen elfedve azért, hogy a lélek sugározhasson rajta keresztül! Az öltözködésre vonatkozó szabályok alapja a cniut (tzniut), vagyis az erkölcsös, szemérmes divat, amelynek legfontosabb alapjai közé soroljuk a fej befedését, a térd alatt végződő szoknyát vagy ruhát, a könyök alatt végződő blúzt vagy pólót, a kulcscsont eltakarását. Mit tekinthetünk alkalmatlan öltözetnek? Azokat a ruhadarabokat, amelyek nem takarják el kellőképpen azokat a női testrészeket, amiket feltétlenül el kellene.

Nézzünk pár példát!

Kifogás lehet a ruháknál, blúzoknál vagy a pólóknál a nagy kivágás, ha az anyag nagyon átlátszó vagy túlságosan szorosan követi és kihangsúlyozza a testformát, esetleg az ujjak hossza nem megfelelő, túl rövid. Ha a szoknya vagy a ruha hossza nem térd alatt végződik. Vagy egyszerűen a sliccelése túl magas.

 

Túlságosan hivalkodó színek?

Törekedjünk arra, hogy színes egyéniségünket ne túl harsány, rikító színű ruhadarabok viselésével hangsúlyozzuk ki! Ilyen lehet egy szinte vibráló, piros vagy pink színű ruha. Még abban az esetben is, ha minden más kritériumnak megfelelne, túlságosan feltűnő! Sok vallásos közösségben egyszerűen betiltották a piros szín viselését. De mi a helyzet a nadrággal?

„Férfi ne vegye nő ruháját: Ne legyen férfi ruhája asszonyon, és ne vegyen férfi asszonyruhát, mert az Ö-rökkévaló, a te I-stened utálata mindaz, aki ezeket teszi.” (5Mózes 22,5)

Ez a zsidó öltözködés egyik alapvető parancsolata. A Tóra előírja, hogy mindkét nem a saját ruháját hordja. Bölcseink ezt kétféleképpen magyarázzák. A férfiak által viselt női ruha, illetve ennek fordított esete egyrészt félreértésekre adhat okot és erkölcstelenséghez vezet, másrészt vannak, akik azt mondják, hogy régi pogány hagyományok ellen kel itt ki a Tóra, mivel egyes pogány orgiáknak része volt a ruhacsere.

 

Viselni és viselkedni tudni kell!      

Bármennyire is furcsán hangzik, nem elég, hogy a cniut szerint öltözünk. Úgy kell hordani ruháinkat, hogy az ne súrolja a jó ízlés határát! Egyszerű példát hozva, hiába megfelelő hosszúságú egy szoknya vagy ruha, ha úgy ülünk le benne, hogy kivillanjon a térdünk vagy a combunk. Akár egy túl lezser, több számmal nagyobb póló vagy épp pulóver egyszerűen igénytelennek tűnhet mások szemében! Ne tegyük! Legyünk igényesek megjelenésünkre, hiszen ezzel önmagunkat becsüljük meg a legjobban!

 

„Bal lábat a jobb után…” avagy mi a helyzet a cipőkkel?

A Sulchán Áruch, a zsidó jog összefoglaló műve sok minden más mellett meghatározza, hogy hogyan vegyük fel a cipőnket.

Először a jobb lábra, majd a balra, bekötni viszont fordítva kell! Először tehát a bal, majd a jobb lábunkon lévő cipőt. Levételnél azonban éppen fordítva, először a jobb cipőt kötjük ki, azután pedig a balt! Mielőtt pedig megfeledkeznék róla, természetesen egy balkezes éppen fordítva csinálja!

 

„Kalapom-pom-pom, kalapom-pom-pom, a szemembe borítom!”  

Hajviselet dolgában azonban már némiképp bonyolódik a helyzet! Hiszen a női csáberő egyik legmeghatározóbb tényezőjéről van szó, ezért saját hajának látványát egy házas asszony csak saját férjének tartogathatja, mások elől el kell rejteni!

A nő haja a szépsége koronája!

De mivel a Teremtő egyedi képmása minden ember, az is fontos, hogy az arc és az eredeti hajszín valamilyen módon kitűnhessen. Ezért vagy a saját hajat nagyrészt eltakaró kalap, vagy a saját haj színével és szerkezetével megegyező paróka, héberül: peá, jiddisül: sheitel vagy sájtli viselése tanácsos. Utóbbit természetesen ugyanúgy gondozni kell, mint a saját hajat, hiszen az ápolatlan paróka viselőjéről általános következtetéseket vonhatnak le: azt, hogy nem tiszteli a nők egyik legfontosabb kötelességét-micváját, a fejfedést, azaz nem tiszteli a zsidóságát.

Vannak olyan hölgyek, akik nem kalapot és nem is parókát hordanak, hanem kendővel, turbánnal fedik be a fejüket. Ezek különböző anyagokból készülhetnek, természetesen különböző díszítésekkel!