A Kohén Gadol – a főpap számára nagyon kényelmes lehetett, hogy az (אוּרִים וְתֻמִּים) – Urim és Tumim[1] ereje a rendelkezésére állt. Amikor valami fontosat akart megtudni, csak annyit kellett tennie, hogy felvette a (חֹשֶׁן הַמִּשְׁפָּט) – Chosen Mispatot, (az Ítélet mellvértjét), amelybe az összes zsidó törzset jelképező drágakövet illesztették, majd feltett egy kérdést. A fények felvillantak, és a válasz megjelent. Első olvasásra talán erre a következtetésre jutunk. A valóság azonban nem volt ilyen egyszerű.

 

Rámbán elmagyarázza, hogy az isteni üzenetet az Urim és Tumim erőinek kombinációján keresztül kapták meg. Az üzenet a törzsek nevének a Chosen Mispat köveibe vésett betűit használta. Amikor a Kohén Gadol feltette a kérdését, néhány betű felgyulladt. Ez volt az Urim hatalma. De ezeket a betűket még el kellett rendezni és meg kellett fejteni az isteni választ. Ez a Kohén Gadol részéről egy különleges képességet igényelt az üzenet megfejtéséhez, amit a Tumim erejének nevezünk, ami a Ruach Hakodes-hez, az isteni ihlethez hasonló.

 

Néha a Kohén Gadol tévedett az értelmezésében. Például Eli Hakohén súlyos hibát követett el Chanával, Smuel próféta édesanyjával kapcsolatban (1Sámuel 1/13). A vilnai Gaon magyarázata szerint a (ש, כ, ר, ה) sin, kaf, res és he betűk világítottak. Ezek a (כְּשֵׁרָה) keséra – méltó/kóser asszony szót írták ki. De Eli azt hitte, hogy a (שִׁכֹּרָה) sikora – részeges asszonyt jelent és úgy is bánt vele. Ebben a pillanatban Eli nem rendelkezett a Tumim hatalmával.

A (בֵּית אָב) – Bét Av[2] megmagyarázza az Urim és Tumim mai formáját. Sokan vannak, akik nagyszerűek a tóratudomány terén. Amikor egy kérdés eléjük kerül, belenéznek a Tórába, és sok szó, vers és szakasz megvilágosodik számukra. Látják a fényeket, és biztosak abban, hogy értelmezni tudják azokat. De ez csak az Urim, a fények ereje. Az egymást követő nemzedékekben csak néhány ember rendelkezik a Tumim erejével is, ami aztán képessé teszi őket a fények helyes értelmezésére. Ők azok, akiknek igazi (דעת תורה) Daat Tórájuk[3] (Tóra-ismeretük) van. Ők képesek helyesen megfejteni a Tórába rejtett isteni üzenetet.

 

A Tumim nélküli Urim mélyreható példáját Smuel próféta és Saul király története szimbolizálja a legmarkánsabban (1Sámuel 15). Smuel azt mondta Saulnak az Ö-való nevében, hogy pusztítsa el Amáleket, irtsa ki őket, férfit, nőt, gyermeket és minden állatot, a tevétől a szamárig. De Saul nem engedelmeskedett. Életben hagyta Agágot, az amálekiták királyát, és nem ölte meg az állatokat, hivatkozván arra, hogy áldozatként lehet őket bemutatni az Ö-valónak. Ezekért a mulasztásokért elveszítette a trónját.

 

Másnap megjött Smuel, és Saul kiment, hogy üdvözölje őt. Mit várnánk tőle, mit mondjon Smuelnek? “Sajnálom. Szörnyű hibát követtem el. Tudom, hogy követnem kellett volna az utasításaidat, de eluralkodott rajtam a hamis irgalom”. Erre lehetett volna számítani, de hihetetlen módon azt mondta: “Beteljesítettem az Ö-való szavát”.

 

Mit gondolt Saul? Arra számított, hogy becsapja Smuelt? Hogyan állíthatta, hogy teljesítette az Ö-való parancsát?

 

Saul nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy valóban teljesítette HáSém akaratát. Nagy volt a Tórában és valahogy mégis más értelemre jutott a Smueltől kapott utasításokkal kapcsolatban. Ez a klasszikus példája annak, hogy az Urim hatalma megvan, de a Tumim hatalma nincs. És így őszintén elmondhatta Smuelnek, hogy teljesítette az Ö-való szavát, legalábbis az ő értelmezése szerint. Mégis, teljes mértékben tévedett.

 

A Széfer Softim (Bírák könyve) végén a zsidó történelem egyik legszörnyűbb ügyéről olvashatunk, a (פילגש בגבעה) – “pileges b’Givá”, Givá ágyasának történetéről. Anélkül, hogy belemennénk a részletekbe, legyen elég annyi, hogy egyik dolog a másikhoz vezetett, és hamarosan az összes törzs megtelt jogos haraggal, és mozgósítottak Binjámin magányos törzse ellen. Háború tört ki, és Binjámin törzsét szinte teljesen kiirtották. Utána rájöttek, hogy túl messzire mentek, és megpróbálták jóvá tenni, hogy újraéleszthessék a sújtott törzset.

 

Hogy történhetett ilyesmi? Hogyan követhettek el a zsidó nép jószándékú törzsei olyan hibát, hogy egy egész törzset majdnem örökre kiirtottak?

 

A válasz a Széfer Softim utolsó versében rejlik: “Azokban a napokban nem volt király Izraelben, és mindenki azt tette, amit csak akart” (Bírák21/25). Itt van a probléma. Az embereknek lehetnek a legjobb szándékaik, a legigazságosabb motivációik, megláthatják a Tórában a fényeket, és olvashatnak azokban a fényekben támogatást a saját véleményükhöz, de mindez nem több, mint az Urim. Ha nem kell egy magasabb tekintélynek megfelelniük, ha nem hajlandók olyan bölcsek útmutatását kérni, akik rendelkeznek a Tumim hatalmával is, tragikus hibákat követhetnek el. Ha nincs király Izraelben, ha nincs jóhiszemű vezető, aki rendelkezik a Tumim hatalmával, ha mindenki azt tehet, amit akar, akkor még a legjobbak és legokosabbak is könnyen tévútra tévedhetnek.

 

Minden olvasónak békés, szép Szombatot!

[1] Az Urim és Tumim papi eszköz volt a próféciák megismeréséhez, szó szerinti értelmezése – „világosságok” és „tökéletességek”. A főpap efódján (kötényszerű ruhadarab) egy melltáska (חֹשֶׁן) – egy 12 drágakővel berakott, Izrael 12 törzsének nevével gravírozott erszény – volt, amely az Urimot és a Tumimot tartotta. Az Urim segítségével a pap az uralkodó nevében kérdezett az Ö-valótól. Az Urim orákulum-jellegének köszönhetően a melltartót (חֹשֶׁן הַמִּשְׁפָּט) “a döntés melltartójának” nevezik.

[2] A papi családok – a bét av – gondolata a kohaniták nagyon korai felosztásából ered – már Dávid király idejében (lásd 1Divré ha-Jámim 24/1-18) – 24 mismarotra (őrségre). Ugyanez a szám létezett a Második Templom idején is, bár ez egy új munkamegosztás volt, mivel a Második Templomban csak négy papi család tért vissza szolgálni. A 24 “őrség” mindegyikét hat családra (bét av) osztották fel. Minden “őrség” egyszerre egy hétre ment fel Jeruzsálembe dolgozni, így egy év folyamán minden “őrség” körülbelül két hetet dolgozott. Peszách, Sávuot és Szukkot ünnepein az összes kohanita együtt jött dolgozni.

^[3] Szó szerint ‘tórai tudás’, egy olyan felfogás a haredi judaizmusban, amely szerint a zsidóknak nem csak a zsidó törvények (halacha) kérdéseiben, hanem az élet minden fontos dolgában rabbinikus tudósok tanácsát kell kérniük, azon az alapon, hogy a tórai tudás mindenben segít az életben.