A Szombat és a Szentély

B. Schmidt Dániel
2024.03.08.

Az e heti szidrá a Vájákhél. A szakasz elején arról olvasunk, hogy Mózes egybegyűjti Izrael fiait és az Ö-való azon parancsát adja tudtukra, mely a Sábbátról, vagyis a szombatról szól. “Hat napon át végeztessék munka, de a hetedik napon legyen számotokra szent szombati nyugalom az Ö-valónak…” (2Móz. 35. 2.)

Közvetlenül ezután, a Szentély építéséről van szó. Azon dolgokról olvashatunk, melyeket az építéséhez felhasználtak, kik építették, és így tovább.

Ezen részek olvasása közben felmerülhet a kérdés, hogy a szombat megőrzésének parancsa és a Szentély építésének leírása miért áll egymás mellett a Tórában.

A Talmud a következőképpen magyarázza. Azért található egymás mellett a szombat és a Szentély, hogy tudtunkra adja azt, hogy a Szentély építésekor végzett munkák tilosak szombaton.

A szombat és a Szentély, kapcsolat I-tennel. Ezen a napon még közelebb kerülhetünk az Ö-valóhoz, aki ugyancsak megpihent a 7. napon. Imádkozunk hozzá, Tórát tanulunk, kipihenjük az elmúlt hét fáradalmait, felfrissülünk mind szellemileg, mind fizikailag, spirituálisan feltöltődünk a következő hétre.

A zsidó hagyomány szerint szombaton egy „többlet lélek” – héberül: n’sámá j’térá- költözik az emberbe, ezért emelkedettebb a hangulata, s szentebb számára a nyugalom napja. Ez a „többlet lélek” péntek este, a szombat bejövetelekor kapcsolódik hozzánk, és a szombat kimeneteléig velünk marad.

A Talmud magyarázata szerint azért használunk a szombat búcsúztatásakor finom illatú fűszert, mert szombaton az emberben lévő „többlet lélek” kellemessé teszi ezt a napot és a szombat elmúlása újra előtérbe hozza a rá váró heti gondokat; a jó illatú fűszer azonban kellemessé teszi az elkövetkező hét beköszöntét.

A mostani szombatnak külön neve is van. Héberül Sábbát S’kálim-nak, azaz a Sékelek Szombatjának nevezik. Ádár hónap, jelen esetben a második Ádár újholdját megelőző szombaton a Ki tiszá hetiszakaszból a fél sékelre vonatkozó részt olvassák fel. A fél sékel a Szentély idején két célt szolgált. Egyrészt népszámlálásra alkalmazták, gazdagnak és szegénynek pontosan ugyanannyit kellett adnia; ezáltal tudatosítva a nép körében, hogy mindenki ugyanannyit ér, ugyanannyira számít I-ten szemében; másrészt adó is volt, melyet a közösségi áldozatok költségeire fordítottak. A fél sékel ugyanakkor Purim ünnepének egyik micvája is, ezáltal kapcsolódik a közeledő ünnephez is.

 

B. Schmidt Dániel