1945 végén Viktor Frankl tehetetlenül és kiszolgáltatottan állt élete romjai fölött. Ő maga túlélte a náci koncentrációs táborokat, de elvesztette a gyermekükkel várandós feleségét, szakmai elismertségét és könyvének kéziratát. Mindent elölről kellett kezdeni – de vajon lehetséges ilyesmi egyáltalán? Túl lehet élni úgy a poklot, hogy megerősödve talpra állunk? Mindkét kérdésre ugyanazt az egyértelmű választ adta az egész világnak: igen! Amiben mindezt összefoglalja, 1946-ban Ausztriában megjelent önéletrajzi írásának új kiadása (több mint 30 könyvet írt) a múlt év egyik sikerkönyve volt Izraelben.
Magyar fordításban Az élet értelméről címmel jelent meg. Lényegét az utolsó mondatok egyikéből tudhatjuk meg:
„…nemcsak értelmes igent mondani az életre minden körülmények között – hiszen maga az élet értelemteli –, hanem minden körülmények között lehetséges is”.
Viktor Emil Frankl néven született Bécsben, 1905. március 26-án. Már kisgyerek korától orvos akart lenni, de ahogy teltek az évek, úgy döntött, hogy nem a test, hanem a lélek gyógyításával szeretne foglalkozni. Ehhez a legideálisabb környezetben élt: Bécs akkoriban a pszichiátria és a pszichoterápia fellegvára volt úgy az oktatási intézmények és a kutatóintézetek, mint az ott dolgozó neves tudósok jóvoltából. Sigmund Freud tanítványai oktatták, emellett magával a pszichoanalízis atyjával is sűrű levelezést folytatott. Amikor végre találkoztak, Freud a kézfogásnál ezt ki is emelte, fejből idézve postacímét: Viktor Frankl, Bécs, Czerningasse 6., 25-ös lakás, ugye?
A főváros nyújtotta előnyök azonban nem sokat értek volna, ha ő maga nem lett volna tehetséges, szorgalmas és ötletekkel teli, ráadásul merészen nagyravágyó, amit 15 éves korában az élet értelméről tartott szónoklata is érzékeltet. Sikerei kiváló szónoki képességének is köszönhetők, de írásbeli tanulmányait szintén elismeréssel fogadták. Még 25 éves sem volt, mikor megszerezte első doktorátusát. Ebben az időben kezdte kidolgozni önálló elméleteit, a harmadik bécsi iskola alapját, az egzisztenciaanalízist és a logoterápiát.
1938. március 12-én a német hadsereg átlépte az osztrák határt, másnap pedig kihirdették Ausztria és Németország “újraegyesítését”. Frankl, aki lelkes támogatója volt az osztrák cionista mozgalomnak, kénytelen volt bezárni a nem egészen egy évvel azelőtt nyitott klinikáját. 1940-ben kinevezték a bécsi Rothschild zsidó kórház neurológiai osztályának vezetőjévé. Itt hamis diagnózisokkal igyekezett betegeit megmenteni a bebörtönzéstől vagy egyenesen a kivégzéstől. Lehetősége lett volna kivándorolni Amerikába, amely csak keveseknek adatott meg abban az időben, de annak ellenére, hogy tisztában volt jövője kilátástalanságával, nem akarta magukra hagyni öreg szüleit. 1941-ben feleségül vett egy Tilly Grosser nevű ápolónőt. Ők voltak az utolsó zsidó pár, amely akkor Bécsben összeházasodhatott.
1942 szeptemberében az ifjú párt szüleikkel és más családtagjaikkal együtt a theresienstadti kivételezettek mintalágerébe szállították. Pszichiáterként a trauma könnyítését és az öngyilkosságok megelőzését célzó programokat dolgozott ki. Apjának, aki karjai közt halt meg, itt adta be az egyetlen adag becsempészett morfiumot, hogy könnyítsen szenvedésein. Két évvel később keletre szállították őket. Az úticél az a tábor volt, ahonnan szinte senki nem tért vissza: Auschwitz. Állapotos feleségét nem látta többé, valószínűleg a Bergen Belsen-i koncentrációs táborban halt meg. A veszteség hatására Frankl lelkileg összeomlott. Véleménye szerint az mozdította ki a mélypontról, hogy a rendelkezésére álló néhány papírlap és egy ceruzacsonk segítségével lejegyezte a lágerben elveszett könyve fejezetcímeit, hogy sikerüljön észben tartani a tartalmát.
Akinek van miért élnie, szinte mindent képes kibírni. Ezt a nietzschei gondolatot igazolta a gyakorlatban Frankl, aki szerint nem a legerősebb emberek maradtak életben a lágerben, hanem azok, akiknek sikerült a saját életüket valamiféle jelentőséggel bíró tartalommal megtölteni. A háború után, amikor visszatért szülővárosába és kiderült, hogy csaknem minden családtagját elpusztították, rátalált élete legfőbb céljára: segíteni az embereknek abban, hogy értelmet találjanak a saját életükben. Ezen munkálkodott évtizedeken át.
- szeptember 2-án hunyt el. A bécsi régi zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra.
