Sas Náci címszó alatt Révai Nagy Lexikona 16. kötetében (1924.) többek között a következőket olvashatjuk:
„Dalszerző, szül. Budapesten 1875. márc. 28. Könyvkereskedőnek készült; bejárta egész Európát. Budapestre visszaérkezve első szerkesztője volt a Tolnai Világlapjának… 250, gyorsan népszerűvé lett magyar dal szerzője… A világháború folyamán katonai szolgálatra vonult be és 1918-ban megvakult, de ennek dacára folytatja irodalmi működését.”
- július 1-jén halt meg, összes dalának száma meghaladja a négyszázat.
Adler (bár családnevével Ádler formában is találkozhatunk) Miklós néven született zsidó családban, Adler Mór és Fischl Róza gyermekeként. Családnevét Áldorra magyarosította, öccse Ányos Laci néven lett ugyancsak ismert dalszerző. A Sas Náci művésznevet (a német adler szó magyar fordítása sas) pártfogója, a költő Kiss József ragasztotta rá. Ma ez elég bizarrul fest, de akkor még a náci sas réme nem fenyegette a világot… Kiss József tanácsára kezdett dalokat írni, olykor saját szövegeire, de többnyire a kor híres szövegíróival szövetkezve. 1914-ben mutatták be a Szölke Pepi című háromfelvonásos „csibész-operettet” Földes (született Mautner) Dezsővel a címszerepben, Hervay (Herzfeld) Frigyes művét, amelynek betétdalait Sas Náci zenésítette meg. Mint a felsorolásból kitűnik, a zsidó szerzők kivették részüket a szórakoztatóiparból.
Eredetileg rabbinak készült, de mikor kiderült, hogy különleges tehetsége van a zenéhez – hegedült és csellózott –, felhagyott a tanulással. Hogy biztosítsa megélhetését, Abafi-Aigner Lajos könyvkereskedésében kezdett dolgozni. Innen merített ihletet az íráshoz, emellett sikerült időt szakítania a zeneszerzésre is. Amint dalai gyarapodtak, bekapcsolódott a Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete megalapításába. Legfőbb eredményükként említhető a szerzői jogdíjak érvényesítése. Számos Amerikában eladott hanglemez bizonyítja, hogy Sas Náci nótái a tengerentúlon is szép sikert arattak.
Származása kezdetben nem befolyásolta elismertségét és megítélését, hiszen pl. a Színházi Élet 1912-ben, új nótái ismertetésében ezt írja róla:
„nótaköltészetét mindenütt, ahol a magyar dalt szeretik, igen jól ismerik s tudják, hogy őszinte magyar szív, mély gondolat jellemzik minden vonását.”
Ez az őszinte magyar szív vitte a háborúba, ahol őrmesterként szolgált. A vaksággal végződő szembetegség mellett szív- és vesebetegség is kínozta, ami érthető módon megviselte az idegeit. Kívülre mégis jókedvűnek mutatkozott, sőt vaksága alatt írta a legvidámabb dallamokat.
A Tanácsköztársaság bukása után zsidóknak nem nagyon lehetett a hazafiság dicsőségében tündökölni. Az Egyenlőség című lap felidéz egy történetet ebből az időből. Egy barátja kíséretében Sas Náci betért egy éjszaka is nyitva tartó vendéglőbe, ahol egy asztaltársaság vadul tivornyázott. Mikor meglátták a szomorú képű művészt, kórusban kiáltozni kezdtek: Mars ki, zsidó!… Kísérője nem állta meg szó nélkül, közölte a kiabálókkal, ki a barátja, megjegyezve, hogy a zenekar most is Náci nótáját húzza. A hangoskodók erre a másik végletbe csaptak át, maguk mellé ültették őket és hajnalig mulattak a társaságukban.
Haláláról megemlékezett a sajtó. A Budapesti Napló így kezdte a hírt:
„…a Balassa utcai klinikán meghalt Sas Náci Miklós dalköltő, akit országszerte a Nótakirály néven ismertek. Sas Náci dalai egyik boldog és kedves emlékei a sokszor megsiratott béke esztendeinek…”
A Kozma utcai temetőben helyezték örök nyugalomra.
Legismertebb dalainak egyike, amelyet Bodrogi Zsigmond szövegére írt, itt hallgatható meg Simándy József előadásában:
