A béke-, más néven hálaáldozat, olyan áldozat volt, melyet fogadalom teljesítéseként, vagy I-tentől kért és beteljesedett kérésért hoztak.
„ Valljatok hálát az Örökkévalónak, mert jó, mert örökké tart a kegyelme.” (107. Zsolt.1) Rabbi Jekutiél Jehuda Halberstam (1905-1994) szerint a zsoltár nyitó mondata arra hívja fel figyelmünket, hogy minden az embert ért veszély annak a jele, hogy valamilyen bűnt (tévedést) követtünk el, és azért legyünk hálásak, hogy az Örökkévaló ennek dacára megmentett minket. Rabbi Nusson Sternhartz (1780-1845) tanította: Aki hálaáldozatot mutat be, az nem egyszerűen csak köszönetet mond az őt ért isteni támogatás miatt, az áldozat bemutatása önmagában alkalom, amikor az érintett békét keresett és nyert a Teremtőnél! A békeáldozat mindig boldogság és megelégedettség érzésével járt.
Közösségi békeáldozatot mutattak be egyén, család, sőt az ország életében bekövetkezett örvendetes esemény megünneplése alkalmából is. Ilyen volt Sául királlyá választása: „És ment az egész nép Gilgálba, királlyá tették ott Sault, ….és áldoztak ott békeáldozatot, az Örökkévaló színe előtt és örült ott Saul meg mind az Izrael emberei felette nagyon!” (I.Smuel.11/15) A békeáldozat csak kis részét égették el oltáron, az össze többit (a papoknak megillető részeken kívül) az áldozók, rokonok vendégek fogyasztottak el ünnepélyes lakomakeretében az áldozás után.
A próféta megtanította: “Minden fájdalmuk fájdalmas Számára.” (Jes. 63/9)
I-ten eszerint az egyén fájdalmában is osztozik. Az, akit az elkeseredettség érzése ural, bűnöket követ el, hogy bánatát fizikai vágyainak kielégítésével próbálja enyhíteni. Így I-ten kiszorul az életéből. Amikor viszont az egyén érzékeli, hogy a Teremtő segített neki, hálája jeléül áldozatot mutat be, közösen fogyasztja el az áldozati állat húsát családjával, vendégeivel és ezzel az I-ten jelenlétét (schina) közösségi élményként ünneplik.
Szentély hiányában imáinkkal pótoljuk áldozatainkat. Rabbi Jichak Arama (1420-1494)
tanította: A bemutatott áldozat engesztelést hozhatott, de sokkal fontosabb volt, hogy általa az egyén közeledni tudott az Örökkévalóhoz. Hasonlóképpen, az ima fő célja az I-tenbe vetett hit megerősítése. Aki rendszeresen imádkozik, elismeri a Teremtő létezését, ezáltal azt is, hogy I-ten meghallgatja kéréseinket és megóv bennünket.”
Történt, hogy egy király fia rossz útra tért, elhagyta az atyai házat. A király elküldött érte és felszólította, hogy térjen vissza. A fiú ezt üzente vissza: Mikén jöhetnék eléd, miután szégyenbe jutottam, s most annyira szégyellem magam? Erre a király újból küldött érte mondván: Létezik-e gyerek, ki atyájához visszatérni szégyenkezne? Ha visszatérsz, úgy atyádhoz jössz. A fiú erre visszatért és hálaáldozattal ünnepelték visszatérését! (Deuter rab. 4/30)