Az egyik legismertebb jiddis szövegű dal (Mein Stetele Belz) néhány sorának szabad fordítása: Belz, kisvárosom, szegényes szobámban nevetgéltünk a többi gyerekkel. Minden szombaton szaladtam a folyópartra, az imakönyvvel ültem egy zöld fa alatt és olvastam. Belz, kisvárosom, ahol oly sok szép álmot álmodtam…
Kelet-Galíciában van egy Belz nevű kisváros, a nevét viselő haszid mozgalom szülőföldje. Kézenfekvőnek tűnik, hogy róla írták a dalt. Beltsy pedig Besszarábiában van (a két világháború között Románia, ma Moldova), Kisinyovtól 125 kilométerre észak-nyugatra. Az egykori zsidó közösségről 1993-ban megjelent emlékkönyvben az áll, hogy a dal róluk íródott.
És ez az igazság.
Az 1920-’30 közötti években New Yorkban mintegy negyven jiddis színház működött a Kelet-Európából Amerikába emigrált zsidók nagy örömére. Egy-egy új bevándorlóhullám érkezésekor még kevésnek is bizonyult ez a szám a nosztalgiázó, szülőföldjüket és sokszor hátrahagyott családjukat is sirató zsidók kulturális igényeihez mérten. A klasszikus jiddis szerzők, mint pl. Abraham Goldfaden vagy Sólem Aléchem művei mellett újak is születtek, amelyeken érződött az új világ behatása. Ezek a darabok eljutottak például Lengyelországba, viszont a Szovjetunióba akkoriban nem engedtek be külföldi szellemi termékeket. Nem sokat mulasztott vele a művészetkedvelő közönség, mert az új „termékek” jó része giccses, szentimentális hangvételben íródott, emellett olyan múltbeli idealizált világot ábrázolt, amilyen valójában soha nem létezett.
1932-ben egy Jacob Jacobs nevű színész-rendező írta A gettó dala című musical később önálló életre kelt betétdala, a Mein Stetele Belz szövegét, zenéjét pedig Alexander Olshanetsky hegedűművész és karmester szerezte. A musicalt, amelynek szövegkönyve kora legtermékenyebb színpadi szerzője, William Siegel munkája, a Manhattani Nemzeti Színházban mutatták be még ugyanabban az évben. A sajtó röviden így foglalta össze a tartalmát: „Patetikus szerelmi történet egy román kisvárosban élő jesivahallgató és Berlinben ismert énekesnőként élő ifjúkori szerelme között”. Beltsy igazából nem is volt tipikus kisváros. 1930-ban 30.570 lakossal (köztük 14.200 zsidó vallású) Besszarábia harmadik legnagyobb városaként tartották számon. Legismertebb híressége Jacov Fichman költő, kritikus és szerkesztő volt, aki 14 éves korában elhagyta szülővárosát. A gettó dala című darab két főszereplője, Isa Kremer és Leon Gold szintén ott született, a híressé vált dal az ő tiszteletükre íródott.
A dal már a holokauszt előtt népszerű lett, utána azonban új értelmezést kapva vált világszerte ismertté az elpusztult zsidó kisvárosok jelképeként. Mert minden túlélőnek, akár ottmaradt romhalmazzá vált otthonában, akár messzire vándorolt tőle, maga mögött hagyva élete maradványait, volt valamiféle kedves emléke, amelyet a dalban felsorakoztatott képek életre keltettek benne.
Mert Belz, nevezzék bárhogy, legyen bármelyik országban, mindig benne van abban, aki otthagyni kényszerült, aki magával viszi mindenhová.