80 éve, április 5-én rendelték el a magyarországi zsidók számára is a sárga csillag viselését. A sárga csillag a Harmadik Birodalomban illetve az általa megszállt területeken – 1944–1945-ben Magyarországon is – a zsidók megjelölésére kötelezőleg bevezetett, a felsőruházaton viselt, textíliából készült jelvény volt. A sárga csillag konkrét formája területenként változott, de többnyire előírt volt a minimális 10×10 centiméteres méret, a hatágú, Dávid-csillagra emlékeztető forma, a sárga szín, és az, hogy jól láthatóan és nehezen eltávolíthatóan kellett viselni. Azokat a zsidókat, akik nem viseltek sárga csillagot, a pénzbírságtól a deportáláson keresztül a helyszíni agyonlövésig terjedő büntetések fenyegették.
Története:
Magyarországon az 1944. évi 1240. M. E. számú, a zsidók megkülönböztető jelzéséről szóló kormányrendelet írta elő a sárga csillag viselését a zsidók számára 1944. április 5-i hatállyal. A rendeletet Sztójay Döme újonnan kinevezett miniszterelnök írta alá. Az előírások szerinti megkülönböztető jelzés mérete legalább 10×10 centiméter volt, „kanárisárga” színe volt és hatágú csillagot formázott. A magyarországi zsidócsillagon nem állt felirat. A csillagot a felsőruha bal mellrészére kellett „könnyen el nem távolítható módon” felvarrni.
A sárga csillag viselésére köteleztek minden hat éven felüli polgárt, aki az 1941. évi XV. törvénycikk alapján zsidónak minősült. A rendelet hatálya alól mentesültek azok, akik az első világháborúban „az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásért” magas kitüntetést kaptak. Aki a rendelet ellenére nem viselt sárga csillagot, annak hat hónapig terjedő elzárás járt. A gyakorlatban a rendelkezés be nem tartásának sokkal súlyosabb következményei (deportálás, helyszíni kivégzés) is voltak.
Egy nappal a rendelet életbe lépése előtt, 1944. április 4-én egy újabb kormányrendelet jelent meg, amely bővítette a sárga csillag viselése alól mentesülő zsidók körét. Ennek értelmében mégsem kellett sárga csillagot viselniük azoknak a zsidónak minősülő személyeknek, akik keresztény felekezet lelkipásztorai, szerzetesei, diakónusai vagy diakonisszái voltak; mentesültek továbbá az első világháborúban „az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásért” magas kitüntetést kapott személyek házastársai, özvegyei és gyermekei valamint a második világháború hadiözvegyei és hadiárvái.
A sárga csillag viselésének legsúlyosabb következménye az volt, hogy a magyar és a megszálló német hatóságok elsősorban ennek alapján gyűjtötték össze a koncentrációs táborba deportált illetve munkaszolgálatra vezényelt személyeket. A sárga csillag viseléséhez kötődött azonban számos egyéb, a zsidók polgári jogait korlátozó intézkedés is a második világháború utolsó évében. A megkülönböztető jel bevezetését követő hónapokban az érintettek számára megtiltották a személygépkocsin, vonaton vagy hajón való utazást, a gyógyszertárak működtetését, vagyonukat összeírták és zár alá vették, őket magukat kényszertársbérletbe, a csillagos házakba költöztették, megtiltották számukra az értelmiségi munkák végzését, az egyenruha viselését, rádiókészülékeiket elkobozták, tőzsdetagságukat megszüntették, kitiltották őket a vendéglátó- és szórakozóhelyekről, napi két órára korlátozták a bevásárlásaikra rendelkezésre álló időt, továbbá a csillag viselésére kötelezett orvos nem kezelhetett nemzsidót.
A sárga csillaggal kapcsolatos korlátozások és tilalmak a nyilas hatalom összeomlásáig érvényben maradtak. 1945. február 6-án az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak a zsidótörvényeket megsemmisítő rendelete formálisan is hatályon kívül helyezte ezeket.