A labdarúgó Európa konferencia-ligában búcsúzott mindkét együttes, a Maccabi Haifa és a Maccabi Tel Aviv is – utóbbi különösen fájó, hiszen egy idegenbeli 4-1-es győzelem után jött a kiesés. A kosárlabda Bajnokok Ligájában sem a Hapoel Jerusalem, sem a Hapoel Holon nem jutott tovább a csoportjából. Sőt, az Európa Kupában a Hapoel Tel Aviv is vereséget szenvedett a negyeddöntőben. Egyedül a Maccabi Tel Aviv bízhat jobb folytatásban.
A labdarúgóknál az Ekl-ben a Maccabi Haifa ugyan már a második percben hátrányba került, ezt követően kétszer is vezetett a Bozsik stadionban a Fradi korábbi csoportbeli ellenfele, a Fiorentina ellen, ám az olaszok tíz perccel a vége előtt egyenlítettek. Mi több, a ráadásul ötödik percében a győzelmet is megszerezték. A visszavágón a Budapesten is gólt szerző Anan Khalaili két perccel a zárás előtt ismét betalált, de ezzel csak egalizált a Haifa, így az olaszok jutottak a nyolc közé.
A Maccabi Tel Aviv, a Fradit búcsúztató Olympiakosz otthonában a kilencedik percben már kétgólos előnyben volt köszönhetően Eran Zahavinak és Ido Shaharnak.
Félóra elteltével pedig 3-1-re vezetett a Maccabi, amely végül 4-1-re győzött és jó esélyekkel várta a második mérkőzést.
Ám Topolyán semmi nem jött össze. A görögök az első félidő hosszabbításában már le is dolgozták a háromgólos hátrány. A második játékrészben hiába értékesítette a 11-est és szerezte meg a párharcban harmadik gólját Zahavi, hamar érkezett a válasz (1-4). Jöhetett a hosszabbítás, amelynek az első játékrészében a görögök újabb két lőttek és az első találkozó után nem kis meglepetésre továbbjutottak.
A kosárlabda Bajnokok Ligájában a tavalyi döntős Hapoel Jerusalem az első három meccsét megnyerte, ám a következő hármat elveszítette, így csak harmadik lett a csoportjában. Pedig ha a háromból csak egyet nyer, továbbjut.
A Hapoel Holon viszont hiába nyerte meg utolsó három meccsét, s gyűjtött négy győzelmet, a Murcia és a Promitheas is így zárt. Az egymás elleni eredmények pedig a két vetélytársnak kedveztek és azok folytathatták a nyolc között.
A nyolcig ugyan eljutott a Hapoel Tel Aviv az Európa Kupában, azonban ott, „hazai pályán”, Vilniusban 94-89-re kikapott a Besiktastól. Bosszantó, hogy az utolsó tíz percet 13 ponttal veszítette el az együttes – ráadásul a harmadik negyed közepén még 20 ponttal is vezetett.
Egyedül a Maccabi Tel Aviv vitézkedik még és remélheti, hogy sokáig eljuthat. Pláne az elmúlt időszak eredményei alapján. Az izraeli rekordbajnok ugyanis mind az öt márciusi mérkőzését megnyerte az Euroligában. Az áldozatok sorrendben: a Kaunas, a Hanga Ádámot foglalkoztató Crvena zvezda, a Lyon, a Bayern és a Valencia. Az alapszakaszból még két kör van vissza, a Maccabi utazik Barcelonába és Zágrábban fogadja a Milanót. Az biztos, hogy a legjobb tíz között végez és a 7.-10. helyezettek rájátszásában folytathatja. Két győzelem viszont azt jelenthetné, hogy befuthat a 6. helyre, amellyel automatikusan a legjobb nyolc közé jut. De ha a többi eredmény kedvezően alakul, akár egy siker is elég lehet… Közben sajnos a Maccabi Tel Aviv kosarasai 92-89-re kikaptak Barcelonában.