Ma már egyértelműnek tűnik: 1948. május 14-én, azaz 5708. ijár hó ötödikén jelentette be David Ben-Gurion miniszterelnök Izrael Állam megalakulását, ezért minden évben a héber dátum szerint ünnepeljük a Függetlenségi Napot. 1949. április 13-án lépett hatályba az a törvény, amely rögzíti a nevezetes nap nevét és ünneplésének dátumát, de ezt a törvényt később többször kiegészítették és módosították[1]. Ezúttal az 1949. május 4-én megtartott első Függetlenségi Napról írunk, amely nem az első állami megemlékezés volt. Megelőzte ugyanis az 1948. július 27-én (tamuz hó 20-án) tartott ünnepség, amelyet Az állam napjának neveztek. Ez a héber dátum Theodor Herzl halálának évfordulója, az ünneplés fénypontja pedig a Cahal, Izrael Védelmi Hadserege első katonai díszszemléje volt.

Visszatérve az első Függetlenségi Napra: már az előkészületeknél kiderült, hogy a szervezőknek, ha nem is volt egységes elképzelésük az ünneplés módjáról, sikerült kitenni magukért. A városokban zászlós- és fáklyás felvonulásokat rendeztek, a rögtönzött szabadtéri színpadokon helyi együttesek léptek fel. Az óvodákat és az iskolákat zászlókkal díszítették; politikusok is ellátogattak az intézményekbe, hogy megtekintsék a gyerekek lelkes ünneplését.

Az újságok David Ben-Gurion miniszterelnöknek az ünnep előestéjén mondott beszédét közölték a címlapon. Tel-avivi rezidenciájában a miniszterelnök külföldi vendégeket fogadott, akik szolidaritásukat fejezték ki az újjászületett zsidó állammal. A Cahal, „a győzedelmes felszabadító hadsereg” díszszemlét tervezett Jeruzsálemben és Tel-Avivban. Az elsővel nem is volt semmi baj, de a második, a tel-avivi meghiúsult. A Maariv című napilap főszerkesztője, dr. Ezriel Carlebach így számolt be az eseményről: „Az emberek csak álltak és sírtak, mint a gyerekek. Merthogy gyerekek voltak, voltunk tegnap mindannyian…” A tömeg előbb el sem hitte, hogy ez megtörténhet, hogy „a mi hadseregünk”, amely akár Damaszkuszig is képes elhatolni, nem tud bevonulni Tel-Aviv központjába. A menet elindult ugyan: a Cahal és elődje, a Hagana harcosai dzsipektől és tüzérségi fegyverektől övezve, katonazenekar kíséretében meneteltek, ahogy illik, de a dísztribünt az utcákon tolongó hatalmas tömeg miatt nem sikerült megközelíteniük. A rendőrök hiába próbálták szabaddá tenni az utat, nem bírtak a kíváncsiskodó emberáradattal, így a kifejezetten az ünnepi eseményre összegyűlt emberek kénytelenek voltak lemondani a várva várt látványosságról. Visszatekintve úgy találták, hogy szervezési hiba okozta a kudarcot, mivel senki nem számított ilyen méretű, az ország minden részéből odasereglett tömegre. Sokkal többet a fiaskó okainak kivizsgálására felállított bizottság sem tudott megállapítani.

Kárpótlásként az elmaradt eseményért 1949. július 17-én ismét – egyúttal utoljára – megrendezték Az állam napja ünnepséget. Ekkor sikerült egy, a meghiúsultnál szerényebb méretű felvonulást rendezni, és ez alkalommal kitüntettek 12 harcost a függetlenségi háborúban tanúsított bátorságukért. 1951-ben határozat született az izraeli háborúkban elesett katonák emléknapjáról[2], amelyet egy nappal a Függetlenségi Nap előtt tartanak meg. Ugyanabban az évben rendezték meg első ízben a jeruzsálemi Herzl hegyen az emléknapot lezáró ünnepélyt, amely a 12 törzset jelképező 12 láng meggyújtásával kezdődik, megnyitva egyúttal a Függetlenségi Napot. 1953-ban osztották ki először ezen a napon az Izrael Díjat; 1958-ban, az állam fennállásának 10. évfordulóján volt az első Tanach[3]-vetélkedő. Így alakult ki fokozatosan az a Függetlenségi Nap, amelyet ma ismerünk, és amelyet az idén az írás bevezetőjében említett okokból ijár hó 6-án, azaz május 14-én ünneplünk.

 

Forrás

 

Jegyzetek: 

[1] A héber naptár szerint ijár hó 5. hétfőn, szerdán, pénteken vagy szombaton lehet. A Függetlenségi napot vallási és biztonsági szempontokat figyelembe véve csakis akkor tartják meg ijár hó 5-én, ha az szerdára esik; ha nem, akkor korábbra hozzák vagy későbbre halasztják.

[2] 1998-tól ez egyben a terrortámadások áldozatainak emléknapja is.

[3] Az Ószövetség héber neve (mozaikszó: Tóra, Próféták és Szentiratok).