Élhetünk bárhol a világon, különböző országokban, különböző szokásokat követve, de zsidóként mégis egy közös nyelvet beszélünk, közös utat követünk és járunk be. Azt a nyelvet, amire a Tóra tanít meg bennünket, azt az utat, amit a Tóra jelöl ki és határoz meg számunkra!
Ötven nappal Pészách után köszönt ránk Sávuot, a tóraadás ünnepe. A gálutban sziván hónap hatodikán és hetedikén ünnepeljük, míg Izraelben csupán egy napon, sziván hatodikán. A szó heteket jelent, mely mezőgazdasági vonatkozásra utal, az árpa aratásával kezdődik és a búza aratásával ér véget, és mint azt már nagyon jól tudjuk, ezek az ómerszámlálás napjai. Sávuot ünnepének több elnevezése is van: Hág hábikurim
A Tóra írja: „a zsengék napján is, midőn bemutattok új lisztáldozatot az Ö-rökkévalónak, heteitek ünnepén…”. (4Mózes28,26)
Ezen a napon a jeruzsálemi Szentély fennállásának idejében a Tóra által Izrael földjének gazdagságát jelző hétféle gyümölcsöt és termést vittek a Szentélybe, ahol a papoknak és a földdel nem rendelkezőknek adták. Ezeknek a gyümölcsöknek és terméseknek: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó és datolya az elejét egy felvonulás keretében a Szentélybe vitték. A zsengék ünnepén mutatták be az új kenyeret is a Szentélyben, hálát adva az Ö-rökkévalónak a kenyérért és az életért. (3 Mózes23, 17)
Hág hákácir
Az aratás ünnepének is nevezzük Sávuotot, mint ahogy azt már említettem, ekkor fejeződik be az aratás Izraelben, és ezt kísérte az új kenyerek bemutatása. A Talmud az ünnepet egyszerűen „csak” gyülekezésnek, zárásnak (áceret) nevezi. Mivel ez az ünnep lezárja pészách napjait, melynek végső célja a Tóra adása volt. Egy nép pusztán a szabadság adományával még nem nép, kellenek törvények, szabályok, ahogy a Talmud is írja:
„a Színáji kinyilatkoztatás napja épp oly jelentős, mint a teremtés napja, mert az erkölcsi törvény létesülése nélkül az anyagi világ teremtése tökéletlen, sőt értelmetlen lenne.” (Sábát88a)
A svuot szó azonban jelenthet esküket is, mert két eskü is kötődik e naphoz. Az egyiket a zsidó nép tette a kinyilatkoztatást hallván: „Megtartjuk és meghallgatjuk” (2Mózes24,7) A másik esküt maga az Ö-rökkévaló tette: „és ti lesztek számomra a papok birodalma és megszentelt nép!”(2Mózes19,6)
Az ünnep talán legismertebb elnevezését hagytam a „legvégére”, ezzel is mintegy érzékeltetve fontosságát! Z’mán mátán Toráténu, a Tóraadás ideje.
A Tóraadás ünnepe. A hagyomány szerint ekkor kapta a zsidóság az Írott Tant, a Tórát, és a Szóbeli Tant, a Talmudot az Ö-rökkévalótól, mely akkor, és most is meghatározta a zsidó nép sorsát. Akkor és ott azonban csak a Tóra adása történt meg, melynek az elfogadása és az „elsajátítása” azóta is folyamatos.
Az ünnep hagyományai, szokásai is a Tóra, a Tóra adásának körülményei, tanításai körül forognak. Az ünnepi tóraolvasás Mózes második könyvének 19-20. fejezete. Az utóbbiban található a Tízparancsolat. Míg állt a Szentély, addig a kohaniták minden nap felolvasták a Tízparancsolatot és a Smá Izráelt a hozzátartozó fejezetekkel együtt. Szokás, hogy savuotkor a hölgyek is elmennek a zsinagógába meghallgatni a tóraolvasást.
Ünnep bejövetele előtt szokás némely közösségben az éjjelt virrasztással és tanulással tölteni, tikunt tartani, mert a hagyomány szerint a nép aludt a kinyilatkoztatás előtti éjjelen, nem értették meg a nap jelentőségét. A virrasztásra és tanulásra egy külön könyvet is szerkesztettek, a címe Tikkun lél Sávuot, azaz Sávuot éjszakájának önjavító könyve. Részletek a Szentírásból, a Talmudból, a Zóhárból és különböző vallási költemények (pijutok) szerepelnek benne. A tikunnal e sajnálatos tényen próbálunk javítani.
Egy kifejezés még eszünkbe juthat a tikunról, ez pedig a tikun háolám, azaz a világ jobbá tétele, „javítása”.
A zsinagógát még ünnep előtt szokás zöld ágakkal, lombokkal, virágokkal díszíteni, mert a Szináj-hegy is virágba borult annak idején, a Tóra adásának alkalmából. Más magyarázat szerint a virágok és zöldek látványa oly kedvesek a szemnek, mint a Tóra szavai a szívnek! Több helyen szokás, hogy füvet szórnak szét a templomokban.
A magyarázat szerint Mózes ádár 7-én született és három hónapig volt elrejtve a Nílusban a sás között, egészen sziván hónap 7-ig. Az elszórt fű a zsinagógákban erre a sásra emlékeztet bennünket.
Sávuot második napján olvassuk Rut könyvét, azaz a Megilát Rutot. Az árpa aratásának idején játszódó idilli történetben igen fontos dolgokról esik szó. Rut volt az a nő, aki önként magára vette a zsidóság törvényeit, lett gérát cedek, azaz igaz betért. Gyönyörű mondatot fogalmaz meg anyósa, Naomi felé:
„Amerre mész, megyek én is, ahol majd lakozol, lakozom én is. A te néped az én népem, a te I-stened az én I-stenem:” (Rut I/16)
Rut nevének számértéke 606. Neve utal arra, hogy a zsidó nép a szináji kinyilatkoztatáskor 606 parancsolatot kapott, mivel hét parancsolatot akkor is be kellett már tartaniuk, amikor még nem kapták meg a Tórát. Noé fiainak hét törvénye, melyek annyira fontosak, hogy mindenkinek be kell azokat tartania vallási hovatartozás nélkül! A hét törvény pedig a bálványimádás tiltása, az istenkáromlás tiltása, ne ölj, ne egyél élő állatból kivágott részt, ne lopj, ne köss tiltott házasságot és ne létesíts tiltott kapcsolatot, valamint az bíróságok alapításának törvénye.
A Megilát Rutban olvashatunk még a szegényeken, özvegyeken és idegeneken való segítésről és örvendeztetésről. A rászorulók támogatása egyik alappillére a világnak.
„Három dolgon áll a világ: a Tórán, az I-stenszolgálaton és a szegények megsegítésén” – olvashatjuk a Pirké Ávotban, az Atyák bölcs tanításaiban.
Szerepel benne Dávid király családfája is, aki a hagyomány szerint sávuotkor született és halt meg. Vannak közösségek, ahol rá emlékezve 150 gyertyát gyújtanak meg és zsoltárokat olvasnak.
Ekkor szokás tartani a lányok felavatási ünnepségét, a bát micvát is. Míg a fiúknál a bár micvá ünnepségek időpontjai úgymond egyéniek (13 év plusz egy nap), addig a lányoknál ezt közösen sávuotkor szokás tartani.
