Chelm neve bizonyára ismerős sokak számára, akik olvasgatták a zsidó humor gyöngyszemeit. Bizony, ez az a város, amelynek lakói, miután lakóhelyük az örvendetes népszaporulatnak köszönhetően már szűknek bizonyult számukra, megpróbálták arrébb tolni a határukban magasodó hegyet, hogy kedvükre terjeszkedhessenek. Neki is vetkőztek a nagy munkának, és mikor jó ideig tartó erőfeszítés után hátrafordultak, elégedetten állapították meg, hogy szépen haladnak, mivel az útszélen hagyott kabátjaikat már nem is látják. Pedig mindössze az történt, hogy arra járó tolvajok felnyalábolták és magukkal vitték minden holmijukat.
Ha a kedves chelmi történetek valódiságára nincs is bizonyíték, azt leszögezhetjük, hogy a város napjainkban is létezik, mégpedig Lengyelország keleti részén, az ukrán határ közelében. Népessége ma mintegy 60 ezer fő. A második világháború előtt 30 ezren lakták; minden második lakosa zsidó volt, akiket 1942-ben a helyi gettóból a közeli sobibori megsemmisítő táborba deportáltak.
Isaac Bashevis Singer (1902-1991) több könyvében ír a város bolondjairól, akik néhány történet erejéig megjelennek A félelmetes fogadó című, magyarra fordított gyűjteményében is, emellett Gábor Zsuzsa (A kelekótya város) és Hernádi Miklós (A zsidó vicc világképe) ismerteti meg velük az olvasót. És hogy miért éppen Chelm városát tüntette ki a folklór ezzel a címmel? Bizonyosat nem lehet tudni, de annyit igen, hogy volt már ilyen a világon. Az első ismert példa egy trákiai ógörög város, Abdéra volt[1], Démokritosz, Prótagorasz és Abdérai Hekataiosz otthona. Mégsem az említett neves gondolkodókról lett híres a város, hanem azért, mert – ahogy a Magyar Etimológiai Nagyszótár írja – lakói „közmondásossá váltak korlátoltságukról (ahogyan nálunk a rátótiak).”
Talán fölösleges hangsúlyozni, hogy a lengyel kisvárosban teljesen átlagos emberek éltek, és mellettük voltak okosak, sőt bölcsek is, mint például a chelmi Solomon ben Moses rabbi (kb. 1717-1781), a zsidó felvilágosodás egyik korai képviselője, aki Maimonidész munkáihoz írt kommentárokat. A héber nyelven publikált, több kiadást megért mű vallásos zsidó körökben messzi határokon túlra röpítette szerzője és a város jóhírét, de Chelm neve mégis a kedves bolondokról lett ismert világszerte.
Egyéni figurái is vannak a zsidó humornak. Köztük talán Osztropoli Herschel a legismertebb, akit egy 18. századi zsidó Till Eulenspiegelnek tartottak; 1921-ben ezzel a címmel jelent meg róla Chajim Bloch könyve[2]. Ám míg a középkori hős létezésére nincs bizonyíték, addig Herschel élt és virult, legalábbis chaszid körökben így tudják. Miután éles nyelve és szókimondása miatt kénytelen volt elhagyni Staryi Ostropil városát, Medzsibozsba került amolyan udvari bolondként, mégpedig nem kisebb ember, mint Baál Sem-Tov[3] unokája, Baruch rabbi házába. A rabbit nehéz természetű emberként mutatják be, aki hangsúlyozva előkelő származását, gyakran viszályba keveredett kollégáival. Utolsó éveit (mindössze 58 évet élt) búskomor hangulatban töltötte, és hívei ennek orvoslására hozták udvarába Herschelt, akit csavaros észjárásának köszönhetően a zsidók Naszreddin Hodzsájának is neveztek, s aki fordulatos, vidám történeteivel, amolyan okos bolondként képes volt felvidítani a nagy embert.
Egy legenda szerint egyszer végzetes hibát követett el: egy anekdotában kifigurázta Baruch rabbit anélkül, hogy a nevét megemlítette volna. A rabbi azonban így is magára ismert, és dühében megparancsolta, büntetésből dobják le a tréfacsinálót a háztetőről. Hívei habozás nélkül meg is tették, és Herschel belehalt sérüléseibe.
Remélhetőleg ez a méltatlan befejezés csak kitaláció, és a mi kedves bolondunk élete békés véget ért.
Jegyzetek:
[1] A város neve Komjáthy Jenő 1887-ben írt Búcsú Abdérától című verséből lehet ismerős a magyar irodalomkedvelők számára.
[2] Hersch Ostropoler; ein jüdischer Till-Eulenspiegel des 18. Jahrhunderts; seine Geschichten und Streiche
[3] Rövidítve: Bást (1698-1760), a chaszidizmus megalapítója.
