Sölách löchá hetiszakaszban Izrael hosszú történelmének egyik legnagyobb tragédiájáról olvasunk. Mózes által az Ígéret Földjére küldött fejedelmek ijesztő jelentéssel tértek vissza. A vad óriásokról és a földről beszéltek amelyik felfalja lakóit.  A tizenkét fejedelemből tízen győzködték a népet, jobban tennék ha visszatérnének Egyiptomba.

 Más esetektől eltérően, amikor  Izrael fiai fellázadtak I’sten ellen, ez alkalommal Mózes  nem tudta érvényteleníteni az I’steni súlyos büntetést. Az egész nemzedéknek (Józsué és Káleb kivételével) meg kellett halni a sivatagban, soha nem érték el az ígéret földjét.

“Erre Józsué, Nún fia, elküldött titokban két kémet Sittímből és azt mondta nekik: »Menjetek és vegyétek szemügyre a földet és Jerikó városát. Azok el is mentek és betértek egy erkölcstelen nő házába, akit Ráhábnak hívtak és megpihentek nála.” (Józsué 2.1-2)

Selách Lechá hetiszakasz prófétai olvasmánya Józsué könyvének második fejezete.  A hetiszakasz és a prófétai olvasmány kapcsolata,hogy Mózes és Józsué felderítőket küld az Ígéret földjére.

Ráháb segít a két felderítőnek, bár tudja, hogy Jerikó meghódítására jöttek. Első pillantásra ez a  népe elleni árulásnak tűnik. Tetteit azonban számos állítással tudja igazolni. Ráháb első mondása annak felismerése, hogy Kánaán egész vidéke számára eljött a vég: „Tudom, hogy az Isten neked adta a földet” [Józsué 1:9]. Ez az izraeli harci morál, mert Isten biztosan nem adna földet egy olyan nemzetnek, amely nem tartja tiszteletben az igazságot és az erkölcsi normákat.

“Én alkottam a földet, az embert és az állatot, amely a föld színén van, nagy erőmmel és kinyújtott karral és adom azt annak, akinek jónak látom adni”(Jeremiás 27:5 ).

Ráháb szavai közvetlen folytatása annak, amit I’sten mondott Ábrahámnak: “A negyedik nemzedék tér majd vissza ide, mert nem telik be az Emóri vétke addig. ” (1 Mózes 15:16). Kánaán nemzeteit nem győzné le Izrael mindaddig, amíg vannak érdemeik. Vagyis amikor Kánaán népe teljesítette az Örökkévaló akaratát kegyes volt hozzájuk és nekik adta  a földet. Most elveszi a földjüket és átadják Izraelnek.

A második állításnak már politikai vonatkozása van. Izrael erősebb, mint a kánaániták: “megszállt minket a tőletek való rettegés ” [Józsué 2:9]. Az országban élő emberek nem akartak harcolni és így  esélytelené vált az ellenállás.

A harmadik állítás annak a felismerése hogy a Teremtő Izrael népe mellett áll: „Mert hallottuk, hogy Isten kiszárította előttetek a Vörös-tengert, amikor elhagytátok Egyiptomot, és azt amit a két emóri királlyal tettetek, akik a Jordánon túl voltak” (Józsué 2:10). Tudomásul veszi a Vörös-tenger negyven évvel ezelőtti kettéválását, valamint néhány hónappal korábban a Szichon és az Og elleni háborúkat. Azonban meglepő, hogy nem említi a Színáj-félsziget jelentős eseményeit és a pusztai vándorlást. Ez azt jelenti, hogy a Tóra adása és a Sechinának, azaz az I’steni  jelenlétnek Izrael táborába lakozását  a Teremtő és Izrael közötti egyedülálló kapcsolatnak tartja.

Ebből Ráháb olyan következtetésre jut, amely a : „Mert a ti Istenetek az ég Istene fent és a föld Istene lent” [2:11]. Ez már nem egy helyi istenség győzelme a többi istenségek felett, ahogyan az ókorban a háborúkat értelmezték.

Mivel Izrael történelme a Teremtő egyetemes tervének része.

Ebből következik , hogy a mi szellemi megújulásunk azoknak az ősi eseményeknek a folytatása, amelyek népünk Egyiptomból való kivonulásával kezdődik  és amelyek még nem értek végükhöz.

Ráháb egy olyan nő volt, aki ott állt a történelmi útelágazásánál  és képes volt megérteni a kora eseményeinek mögöttes folyamatait, felfogásának mélységeit, érdemes tanulmányozni az elkövetkező nemzedékek számára.