Herzl halálának 120. évfordulójára

„Magvető vagyok, beszórom életcsírákkal az anyaföldet, hiszen ez gyönyörű, erkölcsös, méltó egy költőhöz.” Révész Béla A magvető halála című írásában[1] szerepel ez a sor, amelyet önmagáról írt Theodor (Binjamin Zeév) Herzl, aki „alighanem maga elé álmodta Millet Magvetőjét, amikor az ádáz harcok idején az időket beérő vallomását leírta.”

A fotón egy izraeli utcanévtábla Herzlia városában, Herzl leghíresebb könyvének címével: Ősújország.

Mintegy másfél évvel halála előtt[2], 1903 elején írta meg Herzl végrendeletét, amelyben a lehető legszerényebb temetést kéri beszédek és virágok nélkül. Érckoporsós temetésről rendelkezik apja sírja mellett, hogy majdan könnyebb legyen mindkettőjüket a közvetlen családtagokkal együtt a zsidó államba szállítani. 1949. augusztus 10-én a Kneszet elfogadta a végrendelet végrehajtására előterjesztett törvényjavaslatot, egyben határozott a jeruzsálemi újratemetés dátumáról is. Három nappal azután rendkívüli küldöttség indult Izraelből az osztrák fővárosba, ahol a döblingi temetőből a helyi zsinagógába szállították Herzl és szülei koporsóit. A környékbeli hitközségekből sokan gyűltek össze búcsúztatásukra. Másnap az El-Al nemzeti légitársaság különjáratával szállították a koporsókat Izraelbe. A lodi repülőtéren David Ben-Gurion miniszterelnök vezetésével kormányküldöttség fogadta a zsidó állam megálmodójának földi maradványait, onnan az akkor még Tel-Avivban székelő Kneszetbe folytatták útjukat. Az épület előtti téren felravatalozott koporsónál tízezrek rótták le tiszteletüket.

Augusztus 17-én reggel elindult a temetési konvoj Tel-Avivból Jeruzsálembe. A város bejáratánál az autók egy percre megálltak, majd a Jewish Agency épületének udvarába folytatták útjukat. Külön erre a célra épített emelvényre helyezték a koporsót, mellette katonák álltak díszőrséget. Délutánig rengetegen vonultak el előtte, aztán innen vitték az azóta róla elnevezett hegy katonai temetőjébe.

Ezen a fotón természetesen még az eredeti lepel látható.

A temetéshez egy nem mindennapi történet kapcsolódik, amelynek magyar vonatkozása is van. 1936-ban készült el az a különleges lepel, amelyet Herzl koporsójára szántak az Erec Israelben tervezett szertartásra. Csakhogy a háború közbeszólt, így a temetésre csak 1949-ben nyílt lehetőség. Az esemény után hiába keresték a leplet, nem tudta senki, mi lett a sorsa – amíg az Izraelben élő dr. Weisz Jichák 2019-ben ki nem derítette, hogy apjának, a Magyarországon élt és onnan Auschwitzba deportált és ott meggyilkolt judaika művésznek is része volt a kegytárgy tervezésében.

A fotón az eltűnt lepel méretarányos másolata látható.

Weisz Jichák, aki Herzl életét kutatja és könyvet is írt róla, egy könyvesboltban fedezte fel véletlenül azt az újságot, amelynek címlapján egy felvétel volt a lepelről. Lázas kutatásba kezdett, és hosszú keresgélés után talált egy vázlatot, amelyet apja, Weisz Artúr írt alá. Nem csak a családi kapcsolat, hanem a történelmi érdekesség kedvéért is elhatározta, hogy a Herzl kutatóközpont segítségével a leírás alapján elkészíttetik a leplet. A munka hónapokig tartott, mivel aprólékos, gondos kézimunkát igényelt, de végül elkészültek vele. A méreten kívül minden megegyezett az eredetivel, amely a leírás szerint több mint négy méter hosszú volt. Annál kevésbé érthető, miként tűnhetett el a temetés után és hogy lehet, hogy azóta sem tud senki a sorsáról. Feltevések azért vannak, például, hogy egy gyűjtő kaparintotta meg, vagy hogy a temetés utáni tisztítás során egyszerűen elkallódott.

A másolaton, amely ma a Herzl Múzeumban látható, három kézzel hímzett felirat olvasható. Az első idézet Ezékiel próféta látomásából való a száraz csontok völgyéről, a második a 126. zsoltár egy sora („Akik könnyel vetettek, ujjongással aratnak”), a harmadik pedig Herzl: A zsidó állam című munkájának záró mondatai[3]:

„A világ a mi szabadságunk által felszabadul, a mi gazdagságunk által gazdagodik és megnő a mi nagyságunk által. És mindaz, amivel ott a saját boldogulásunk javára kísérletezni fogunk, hatalmasan boldogítóan hat majd ki az egész emberiség javára.”