Arnold Schönberg osztrák zsidó zeneszerző nevével, munkásságával már több ízben találkozhatott a kedves olvasó az előző írásokban. Ez alkalommal kizárólag ő kap főszerepet, illetve egészen pontosan fő műve, a Mózes és Áron című operája. A darab jelentősége sok-sok szempontból vitathatatlan, de az igazi apropót ezúttal Sávuót ünnepe adja. Ha találni kell egy zeneművet, ami jelképezi ezt az ünnepet, az nem is lehet más, csakis a Mózes és Áron.

Schönberg előtt más nagy zeneszerzők is foglalkoztak a mózesi történetekkel, de ők csak a Pészáhot képviselő, úgymond fizikai felszabadulásig jutottak el a bibliai események megzenésítésében. Georg Friedrich Handel barokk zeneszerző az Izrael Egyiptomban című dramatikus oratóriuma, illetve Gioachino Rossini, a bel canto kiemelkedő komponistája a Mózes Egyiptomban című operája is azon a ponton fejeződik be, amikor Mózes kivezeti népét Egyiptomból, majd az isteni közbenjárás segítségével a víztömeg ketté válik, így a nép maga mögött hagyja az ellenséget.

Ami ezután következik, az a Sávuót lényege. A történeti síkban a Tóra átadása, vagyis a törvényhozatal (Mózes lejön a hegyről), és az ebből következendő szellemi, lelki szabadulás, felszabadulás, néppé egyesülés. Ez történik meg az operában, de valójában a zeneszerző, Schönberg életében és belső világában is. Műve ennek a belső utazásnak, filozófiai, teológiai, etikai, egzisztenciális kérdéseknek, s az arra keresett (talált?) válaszoknak a manifesztációja.

A zsidó születésű zeneszerzőt egész életében foglalkoztatta Isten és a vallás problematikája. Mind a német területeken egyre növekvő antiszemita mozgalmak iránti aggodalma, mind személyes zsidó identitás-krízise. Húszas évei elején kikeresztelkedett (protestáns), majd amikor 1933-ban a náci Németországból emigrálni kényszerült, visszatért a zsidó hitre. 1917-ben a Genezis könyvének egy részlete alapján oratóriumot tervezett Jakobsleiter (Jákob lajtorjája) címmel, a zene azonban csak részben készült el. Schönberget már jóval a háború előtt, 1921-ben súlyos antiszemita inzultus érte Ausztriában, Salzburg közelében. Minden bizonnyal ennek hatására írt pár évvel később színdarabot Der biblische Weg (A bibliai út) címmel egy elképzelt ideális vezetőről, aki a világban szétszóródott zsidó népet új államban próbálja nemzetté egyesíteni. Már ebben a darabban is megjelenik a két bibliai figura, a beszédre képtelen Mózes és a szónoki képességekkel jól megáldott, karizmatikus Áron konfliktusa, de egymást kiegészítő, egymást feltételező kapcsolatukat Schönberg végül az 1930 és 1932 között komponált Mózes és Áron-ban bontotta ki.

A műben Mózes testesíti meg a gondolat tisztaságát. De vajon meg tud-e jelenni a gondolat, a tiszta eszme megfelelő tolmácsolásban? Hogyan közvetíthető a földi síkon az Isten által küldött, sugallt gondolat és tanítás? A szónoki beszédre képtelen Mózest az operában prózai szereplő formálja meg, hiszen az ékesszólásnak, amit a zene és zeneiség jelképez, híján van. Testvére, Áron, vele ellentétben kiváló prédikátor. „Körbeénekli” a népet, hatásosan szól az emberekhez, kapcsolódni tud hozzájuk. Míg Mózest igazán csak Isten, az Ige érdekli, ezáltal „csak” kivezetni akarja a zsidókat Egyiptomból, addig Áront – aki az operában fénylően magas tenor hangot kap és énekes szerepet – maga a nép érdekli és a földi cél: eljutni Kánaánba.

Az opera cselekménye követi a bibliai történetet, melyből már tudhatjuk a két testvér folyamatos konfrontációját, nézetbeli különbségeiket, ugyanakkor láthatjuk és megérthetjük: mégsincs egyik testvér a másik nélkül, a gondolat, az Isteni sugallat nincs forma, szavakba öntés nélkül. Egy komplex csatorna kell, amely összeköti az Eget, az Égi akaratot a Földdel és annak népével.

Schönberg az eredetileg három felvonásra tervezett művének csak az első két felvonásával készült el. Sokat foglalkoztatta az opera befejezése, életében azonban ez mégsem következett már be. Több oka is volt, lehetett annak, hogy végül miért nem komponálta végig a fő alkotását. A második felvonás a két testvér konfliktusának kiéleződésével zárul. Már túl vagyunk az Aranyborjú jeleneten, Mózes visszatért a hegyről, mérgében összetöri a parancsolatok tábláit, megsemmisíti a bálványt. Úgy érzi, Áron által érvénytelenítve van a prófécia és mennyei üzenet.

Egyesek szerint Schönberg nem találta elég jónak a harmadik felvonás megzenésítésre váró szövegét. Illetve olyan drámai esemény sem következik be, ami zenei – égi – szférákba kívánkozna. Áron halálával elvész, egyedül marad a gondolat is, hiszen nem lesz szó, mely közvetítse azt. Másrészt a mózesi gondolattól megfosztott, azt eláruló szó nem életképes, ezért kell Áronnak meghalnia. Ez mutatja leginkább a két testvér, és az általuk képviselt eszme és eszköz egymásra utaltságát. Halála előtt a zeneszerző jóváhagyta, hogy a harmadik felvonás csak felolvasva hangozzék el. Schönberg csak a koncertverziót élhette meg (1951-ben, és az előadás után pár nappal meghalt), az első rendezett változatot 1957-ben mutatták be. Bár sokan azon a véleményen vannak, hogy a zenemű ebben a befejezetlen voltában is teljes és értelmezhető, sőt, vannak, akik egyenesen azt állítják, hogy zenei torzóként volt esélye az igazi fennmaradásra, befejezett műként feledésbe merült volna. Kiváló karmesterünk, Kocsis Zoltán azonban a szövegkönyv és pár, fennmaradt zenei jegyzet alapján bátorkodott befejezni a remekművet, melynek 2010-ben, Budapesten volt a bemutatója. Kocsis szépen dolgozott a Schönberg által eredetileg használt, az előző felvonásokban megmutatkozó zenei motívumokból, ötletekből, de a saját, önálló alkotóelemeit hozzáadva sem lett zeneileg idegen a befejezés.

Az opera zenéje a dodekafóniára épül, ami tizenkéthangúságot jelent, amikoris minden hang egyenlő rangú a dallamban. Mondható, hogy a Mózes és Áron a tizenkét fokú komponálás talán legklasszikusabb példája. Be kell viszont ismerni, hogy a zene összes szépségével együtt igen csak nehezen befogadható még tapasztalt zeneértő számára is. Ugyankkor lenyűgöző, drámai és grandiózus. Elég akár csak az apparátust megvizsgálni. Hogy Schönberg operájának előadása mekkora együttest igényel, azt már az átlagosan huszonöt-harminc kottasoros partitúraoldalak is elárulják: két főszereplő szólista és tizenhét további énekes szólista, hatszólamú vegyeskar és huszonöt énekesből álló férfikar, továbbá harminchat különféle hangszert felölelő, közel száztagú zenekar. Ezen számok alapján az olvasó megközelítő fogalmat alkothat az előadás méreteiről. Zárásul pedig hallgassunk hát bele az opera egyik emblematikus részletébe: