E heti szidránk a Mátot-mászé.

“Gád fiai és R’uvén fiai mentek és szóltak Mózeshez és Eleázár főpaphoz, a Kohénhez, valamint a közösség fejedelmeihez, vagyis a törzsek főnökeihez, mondván: Atárót, Dibón, Já’zér, Nimrá, Chesbón és El’álé, Szebám és Nébó és Beón, az ország, amelyet az Örökkévaló levert Izráel közössége előtt, jószágnak való föld és szolgáidnak van jószáguk.” (4Móz. 32. 2-4.)

Gád és R’uvén kívánságát a földterületért a Jordán-folyó keleti partján és Mózes válaszát nagyon nehéz megérteni az okok sokasága miatt. Példának okáért említsük csak azt, hogy Gád és R’uvén fiai különös sorrendben adták elő kérésüket. Előbb Mózes elé tárták a kívánt városok nevét. S csak ezután mondták el, hogy az ország nagyon megfelelő pásztorkodásra, állatok tartására és nekik hatalmas nyájaik vannak.

Mindezt követi egy zárt szakasz (párásá sztumá), mintha az a bizonyos téma már befejeződött, elintéződött volna és egy újabba kezdtek volna. Csak ezután a szünet után adják elő nyíltan, hogy valójában mi is járt a fejükben kezdettől fogva:

“És mondták: Ha kegyet találunk a szemedben, adják ezt az országot szolgádnak birtokul, ne vezess át bennünket a Jordánon.”

(4 Móz. 32. 5.)

Először kellett volna előadni kérésüket, megmagyarázni, miért gondolták így, s csak ezek után kellett volna felsorolni a városokat. Mózes válasza ugyancsak elveti a megértést, kezdetben őt is megzavarja az előadás furcsa módja. Első hallásra látszólag úgy gondolja, hogy Gád és R’uvén fiai megriadtak attól, hogy belépjenek leendő országukba, pontosan úgy viselkednek és úgy gondolkodnak, mint a kémek. Úgy tűnik, hogy Mózes meg sem kísérli, hogy viselkedésüket javukra igyekezzék fordítani, úgy ítéli el őket, hogy meg sem vizsgálja, mi vezethette őket a kérés szokatlan megfogalmazására.

Csak azután, hogy önként felajánlják, hogy hátrahagyják feleségeiket, gyermekeiket és állataikat a megerősített városokban a Jordánon túli területen, fogadja el Mózes jelentkezésüket a honfoglalásban való részvételre. Ez ugyancsak rejtélyes cselekedet részükről, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a kémek legfőbb félelme az volt, hogy esetleg feleségeik és gyermekeik meghalhatnak az ország meghódítása közben és most Gád és R’uvén fiai úgy próbálják övéiket megmenteni, hogy ők részt vehessenek a harcokban.

Ez a szidrá jól példázza, hogy érdemes az emberekről a jót feltételezni, a rossz feltételezése az esetek többségében rosszat szül.