Gyártják ma feketében vagy barnában, de az eredeti színe mégiscsak indigókék. Ez a festék az ókorban és a középkorban igen drágának számított, előállítása nehéz és szinte elviselhetetlen bűzzel járó folyamat volt, gyártóit éppen ezért lenézték. A XIX. század végén aztán egy német tudósnak sikerült szintetikus úton előállítani az indigófestéket, amelyet addig egy cserjéből nyertek (indigofera tinctoria), ezzel mindenki számára elérhetővé vált ez a népszerű és a szövetrostokon makacsul megtapadó színezőanyag. Hogy mennyire közkedvelt a kék szín, azt talán nem is gondolnánk: a világ számos országában, így hazánkban is közvéleménykutatás bizonyítja, hogy a kék és árnyalatai magasan az első helyen állnak a legszebbnek tartott színek versenyében.

Buttenheim ma is egy kis bajorországi település; 2022-ben alig több, mint 3.700 lakosa volt. Ott született Löb Strauß (1829-1902), egy szegény német zsidó család gyermeke, aki később Levi Strauss néven vált világszerte ismertté – igaz, akkor már amerikai állampolgárként. 16 éves volt, mikor apja meghalt; özvegy anyjával és két nővérével két évvel később kivándoroltak Amerikába, ahol két, már régebben ott élő féltestvére segítségével kereskedni kezdett. Amikor kitört az aranyláz, Levi San Franciscoba ment, hogy ott próbálja terjeszteni a portékájukat.

A bányászok és a vasútépítő munkások nehéz körülmények között dolgoztak, amihez strapabíró munkaruhára volt szükségük. A fiatalember kitalálta, hogy a megszokottnál jóval erősebb szövésű, kék színűre festett anyagból varr nekik nadrágot. Habár a munkások igencsak elégedettek voltak az újfajta nadrágokkal, ez még mindig nem hozott volna lényeges változást Levi Strauss életébe. Az viszont igen, hogy egy foltozószabó, az orosz zsidó származású Jacob Davis (1831-1908) megkereste ajánlatával. Tapasztalta ugyanis, hogy a munkanadrágok a zsebüknél rongyolódnak el leginkább, ezért rézszegecsekkel erősítette meg a zsebek környékét, megérdemelt elismerést érve el ezzel kuncsaftjai körében. Arra nem volt pénze, hogy bejegyeztesse találmányát, így Straussal közösen védették le és kezdték gyártani az egyre népszerűbb nadrágokat.

A farmernadrág sokáig csak a munkások jelképe maradt, aztán a filmipar ebben is változást hozott. A klasszikus Levis 501 modell már az első némafilmekben megjelent, a cowboyok és a farmerek kedvenc ruhadarabja lett. Farmeringgel együtt a részben kedveskedő, részben kissé ironikus Texas szmoking (Texan tuxedo) becenevet kapta. A filmvászonról aztán elterjedt a hétköznapi divatba, előbb csak férfiak viseleteként. Már a harmincas évektől lehetett látni nőkön is, de például Marilyn Monroe az ötvenes években bő férfi farmernadrágot viselt derékszíjjal, mivel nem gyártottak még kimondottan a gyengébb nem idomaira simuló változatot. Az ötvenes-hatvanas évektől kezdve filmcsillagok (James Dean, Marlon Brando, Paul Newman), beat-, rock- és popsztárok (Elvis Presley, Mick Jagger, Bob Dylan), valamint a nyugati ifjúsági mozgalmak lázadásának jelképévé vált.

Annak ellenére, hogy az évtizedek során több mint 500 féle (!) változatban készültek Levis nadrágok, a lényeg nem sokat változott. A mai napig megmaradtak az órazsebek, és bár kevés férfi visel ma zsebórát, aki akar, talál neki valamiféle rendeltetést. Használták gyufa- vagy öngyújtózsebnek, gitárosok előszeretettel tartották benne a pengetőt.

Egy vidám kis reklám a farmerről, némi gondoskodó előrelátással.

És persze amit gyűjteni lehet, azt előbb-utóbb gyűjtik is. Az utóbbi években felbukkantak a Levis-archeológusok; elsősorban Kaliforniában keresgélnek olyan nadrágok után, amelyeket egykori aranyásók viseltek. Megéri a fáradságot, mert egy-egy ilyen darab 2-300 ezer dollárért is elkelhet nyilvános árverésen.

Itt egy remek kis dokumentumfilm a farmerről angol nyelven.

2022-ben mutatták be Jávori Ferenc, Kállai István, Kállai R. Gábor és Müller Péter Sziámi musicaljét Lévi Story! – A Farmekirály címmel.