Figyelembe véve a magyar zsidóság XIX-XX. századi arányszámát és főként szerepét a gazdasági életben, nem csoda, hogy abban az időben ünnepeink hatással lehettek az egész országra. Kitűnik ez a korabeli sajtóból is, találtunk rá néhány példát.
1886. október 3-ai számában a Pesti Hírlap gazdasági híreiben arról ír, hogy több termék forgalmazása az őszi ünnepek miatt érezhetően visszaesett. Ide tartoznak például a zsiradékok vagy a szeszesitalok, sőt az sem kétséges, hogy a gyarmatáruk eladására „a zsidó ünnepek bénítólag hatottak”.
Az Egri Újság 130 évvel ezelőtt, 1894. október 19-én beszámolót közöl az országos vásárról, amelynek „gyatra forgalma” igencsak rosszat tett a város hírnevének. A „Vásár zsidó nélkül” című vezércikk írója a kudarcért a képviselőtestületet hibáztatja, amiért elutasította a helyi kereskedők és iparosok kérelmét, melyet a zsidó őszi ünnepekre hivatkozva a vásár elhalasztása ügyében nyújtottak be. A kérelem ezek után megjárta a Kereskedelmi és Iparkamarát, majd a minisztériumot, ahonnan fordított útvonalon visszakerült a városi tanácshoz. Ezzel a kör bezárult, a kérelem irattárba került, a vásár pedig gyér felhozatal és még gyérebb vásárlóközönség mellett zajlott le, „ezrekre menő károkat” okozva a városnak.
Voltak azért pozitív történések is. A Hódmezővásárhely című lap 1905. szeptember 3-án, nem egészen egy hónappal ros ha’sana előtt izgatott készülődésről adott hírt. Felbuzdulva a többi felekezet kezdeményezésén, „hogy a híveket visszavezessék az egyedül üdvözítő forráshoz, a hithez, a valláshoz”, a helyi zsidó hitközség elhatározta, hogy az őszi ünnepekre vegyeskart szervez, amely orgonakísérettel lép majd fel a zsinagógában. A kar betanítására Arany János számvevőt, a városi dalárda karmesterét kérték fel.
Egy távolabbi közösségről olvashatunk beszámolót a Dunántúl 1912. december 1-ei számában. A szalonikii zsidókról ír egy Dr. Veterán nevű szerző. Megtudhatjuk, hogy a város kikötőjében szombaton szünetel a munka, nincs hajóforgalom, mert a hordárok, a kikötői dolgozók zsidók; üresek a kávéházak, zárva vannak az üzletek, a hétköznapi ruhákat ünneplővel felcserélő emberekkel telnek meg a sétányok. Ugyanez történik a zsidó ünnepeken, amelyek közül a leglátványosabbak szukkot napjai. Ilyenkor minden család sátrat állít magának a folyóparton vagy egy dombon.
„S felhangzanak a régi zsidó-énekek, a panaszos dallamok, amint ezeket még az ősök énekelték, mikor kiüldözték őket kincses Hiszpániából, Andalúzia tejben-mézben folyó mezeiről”…
Amikor kevesebb volt a hely, mint az érdeklődő… Szabolcsi Miksa 1909. szeptember 27-én számol be az Egyenlőség című lapban a Dohány utcai zsinagógában megtartott ros ha’sanai és jom kippuri istentiszteletekről, örömmel állapítva meg, hogy a zsinagóga fennállása óta most először maradtak szabadon a padsorok közötti közlekedőutak. Az addigi tapasztalat ugyanis az volt, hogy az ülőhelyek tulajdonosai sokszor nem tudták megközelíteni helyüket az egymás hegyén-hátán tolongó állójegyesek miatt. A hitközség ügyelt rá, hogy ne adjon el annyi állójegyet, amely ilyenféle, ráadásul biztonsági szempontból is kifogásolható túlzsúfoltságot okoz. A már bent álldogálók azonban megszervezték, hogy kijuttassák a jegyeket a kint várakozóknak, így néhány tucat jeggyel néhány százan léptek be. Ennek az lett a következménye, hogy csak az ülőhelyek tulajdonosait és bérlőit, valamint a meghívottakat engedték be. Mivel sokan magukkal hozták gyermekeiket is, becslés szerint így körülbelül ötezren jelentek meg a zsinagógában az említett ünnepek egy-egy napján.
Hernádi Miklós A zsidó vicc világképe című könyvében (Gondolat Kiadói Kör Kft. 2014.) szó esik a belépőjegy árát megspórolni akarókról. Idézem:
„A belépőjegyes nagyünnepi istentisztelet már elkezdődött, amikor odalohol egy zsidó a zsinagóga csukott ajtajához, és be akar menni. A samesz karon ragadja: – Megállj! Van belépőjegyed? – Én nem az istentiszteletre jöttem, hanem csak egy üzleti hírt kell sürgősen közölnöm a sógorommal, aki odabenn imádkozik. – Rákacsint hamiskásan a samesz, és ezt mondja: – Ne tagadd, te ganef (gazfickó), te imádkozni jöttél!”
