Bölcseink kutatásának visszatérő kérdése: mi volt a teremtés oka! Voltak, akik úgy fogalmazták meg, a teremtés valódi oka nem más, mint a Teremtő Isten szolgálata. A Példabeszédek könyvében bölcs Salamon király így fogalmaz: „ Abban, hogy sok a nép, van a király dísze, és népe fogytában van rettegése” (14/28) Vagyis a király attól király, hogy népe van, aki elismeri királyának! Tehát a „Kezdetben” a világ teremtése előtt az Öröklétű, Mindentudó és Mindenható Isten….VOLT, de nem volt Teremtő és nem volt Isten. Teremtő kifejezést csak az által és csak azután alkalmazható Rá, miután teremtett! Istennek se volt nevezhető, amíg nem volt népe, aki elismeri Istenének, amint írva van: “én Istened leszek, te pedig leszel nekem nép gyanánt” (III.M.26:12)… A Teremtő teljességéből nem hiányzott semmi mielőtt létrejött volna a Világ, de annak megteremtésével nőtt Isten tökéletessége, mert ez a teremtés valódi oka: „az isteni név tökéletesítése”. (Széfer HáJásár 33/4)
Ezek után elfogadhatjuk, hogy Baruch Spinoza (1632-1677) a felvilágosodás korának racionalista filozófusa, Isten, „teremtő természet” (natura naturans) és világ „teremtett természet” (natura naturata) összefüggés alapjának a teremtés okát, a mindenben megnyilvánuló ÉRDEKET nevezi meg. Végtelenségében megnyilvánuló, tér, anyag és idő fölötti Isten, a világ teremtése előtt időtelenségében „létezett”, de nem mint Isten, mint a lét princípiuma. A teremtés műve és az által vált Istenné, hogy a tudattal rendelkező ember Istennek ismeri el! „Ne legyenek neked idegen Isteneid színem előtt” (I.M. 20/3) parancs, Isten, mint „teremtő szingularitás” elismerése. Isten a világ teremtése által „vált” Teremtővé, az által „vált” Istenné, hogy kiválasztott népe, a zsidók elismerték Istenüknek! Erre vonatkozik a manifesztum: „ és járni fogok köztetek és leszek nektek Istenül, ti pedig lesztek nekem népül!” (III.M.26/12)
Isten teremtő lényege örök és végtelen. A zsidó misztika szerint egy valami mégis hiányzott „örök végtelenségéből”. Akármennyire is felfoghatatlan, Isten teljességégében akkor és azután nyilvánult meg, amikor Isten „Néven” neveztetik! Olvassuk: „…és elhozta az emberhez, hogy lássa, minek nevezi őket, és bárminek nevezi az ember mindegyik élőlényt, az legyen a neve” (I.M.2/19) A névadás, néven neveztetés tehát birtokbavétel! A szoros és elválaszthatatlan Isten-zsidó nép szövetség, az előbb olvasottak alapján, egymásmellé rendelt „szükség”. Isten szavát adta: „ Minden helyen, ahol említeni engedem Nevemet, eljövök hozzád és megáldalak”(II.M. 20/21) Nincsen ebben ellentmondás? Hiszen Isten nagybetűs NEVE (tetragramatton) ismeretlen és kimondhatatlan! Nincsen ellentmondás, mert a Istent, a „teremtő természetet” az ember, mint „teremtett természet” nem uralhatja, nem veheti „birtokba”! „Így szólt az Örökkévaló: Az én nevemet nem ismeri senki! Az én nevemet ki nem ejtheti ki! Nem akarom, hogy tudjatok Róla, nem akarom, hogy éljetek Vele, nem akarom, hogy ajkatokra vehessétek! Mert láttam, hogy Nevemben, melyet nem ismertek, az emberek már mennyi vért ontottak, és mennyi rosszat tettetek a földön”(Kohelet Rabba 3/11.)
Isten NEVE eszkatológiai fogalom! Isten világ teremtése a „fény” teremtésével kezdődött: „És mondta Isten: legyen világosság! És lett világosság” (I.M. 1/3)
A „Teremtés művének” titka el van rejtve, mint a tiszta fény, amit mint Isten dicsősége: „Nem láthat engem az ember, amíg él.” ( II.M. 33/20.) „Most ugyan nem látni a tiszta fényt, mely ragyogó a menyekben.” (Jób 37/20.) azaz Isten teljessége nem fogható fel a földi létben, hiszen
„Sötétséget tett rejtekévé”,( 18.Zsolt 12.) felhő és sűrű köd van körülötte. ( 97. Zsolt. 2.)
Világ, de annak megteremtésével nőtt Isten tökéletessége ..ez a teremtés valódi oka: „az isteni ismeretlen név tökéletesítése”. (Széfer HáJásár)
