Az elmúlt egy hónap az izraeli sportban jórészt Daniel Peretz-ről szólt. Az izraeli kapus előbb lehozott két mérkőzést kapott gól nélkül a labdarúgó-válogatottban, majd zsinórban négy meccsen is védett Bayern Münchenben.

A 24 éves hálóőr

Peretz a franciák elleni 0-0-lal zárult Nemzetek Ligája (NL) találkozón nyolc lövést hárított és a mezőny legjobbjának bizonyult a világbajnoki ezüstérmes otthonában, Párizsban. Majd három nappal később a belgák négy lövését hatástalanította és járult hozzá az 1-0-s győzelemhez még november közepén.

Két héttel később, a Leverkusen elleni Német Kupa mérkőzés 17. percében a bíró kiállította Manuel Neuert a Bayern München kapusát, Sane kényszerű lecserélése után pedig Peretz foglalta el helyét a kapuban. Ő örülhetett a lehetőségnek, ám végül társaival együtt szomorúan hagyta el a pályát, mert a vendégek 1-0-ra győztek.

Újabb négy nap múlva először állt bajnokin kezdőként a Bayern kapujában. (Tétmérkőzésen egyszer, 2023 szeptemberében a Münster ellen 4-0-ra megnyert meccsen védett végig, míg bajnokin idén májusban kapott 16 percet, amikor a Bayern 2-0-ra verte a Wolfsburgot.)

S ugyan Heidenheim mindkét kapura lövéséből gól született, 4-2-es győzelemmel debütált. Múlt kedden bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában is a Bayernben, így részese lehetett a Sahtyar Donyeck sima, 5-1-es legyőzésének. Hétvégén viszont kellemetlen meglepetésre együttesével 2-1-re kikapott Mainzban.

Következő fellépés pénteken, Gulácsi Péter és Willie Orban Lipcséje ellen, otthon.

 

No de beszéljünk kicsit Daniel Peretz múltjáról.

A 24 éves kapuvédő 2006-2019 között volt tagja a Maccabi Tel Aviv ifjúsági akadémiájának. Ezt követően egy évig kölcsönben szerepelt a Beitar Tel Aviv Bat Yam csapatában, amelyben két gólt is szerzett. A következő esztendőben visszakerült Tel Avivba és két éven át biztos helye volt a kapuban. Közben 16 éves korától folyamatosan tagja volt az izraeli korosztályos válogatottaknak, s a két NL találkozó előtt egy Európa-bajnoki selejtezőn mutatkozott be a felnőttek között.

Nevét 2022-ben ismerte meg az ország igazán, amikor az U21-es válogatott írekkel szembeni Eb selejtezős párharcában (1-1 és 0-0) a büntetőrúgások során három ír 11-est is hárított, míg egyet értékesített. Így az együttes kijutott a 2023-as georgiai Európa-bajnokságra.

Egy p(f) ontos mozdulat

Itt folytatta remek teljesítményét, a németek elleni döntetlen (1-1) során a rendes játékidőben két 11-est fogott meg, s a házigazda elleni büntetőpárbajban szintén védett egyet, ezzel Izrael bejutott a legjobb négy közé. Peretz az elődöntőt korábbi két sárga lapja miatt kihagyni kényszerült, a csapat – a csoportmeccsek után másodszor is – kikapott (0-3) az Európa-bajnoki címet végül begyűjtő Angliától. Az együttes így is kiharcolta a részvételi jogot az idei, a párizsi olimpián. Peretz olyan mély nyomokat hagyott a németekben, hogy 1,5 hónappal később szerződtette a Bayern München, amelyben eddig nem kapott sok lehetőséget Neuer mögött. Ráadásul az utolsó pillanatokban elszenvedett sérülése miatt nyáron az olimpiáról is lemaradt.

Az elődöntőt érő Georgia elleni győzelem után

A két sikeres válogatott mérkőzés után most rövid időn belül négy mérkőzésen lépett pályára a Bayernben és bár Neuer kiállítása miatt kapott először szerepet, a BL-ben már védhetett volna a német, mégis Peretz állt a kapuban. Talán klubjában is előrébb léphet, hiszen Neuer az elmúlt időben rengeteg kritikát kapott. Itt az esély, hogy megragadja a lehetőséget…

Sport

Daniel Peretz a Bayern kapujában

2024.12.19.