Tisztelt Rabbi. Úgy döntöttem, hogy megváltoztatom a nevem. A név, amit használok nem az apám neve, hanem édesanyám második férjének a neve. Nem szeretném felvenni az apám nevét, mivel korán elhagyott bennünket és nem volt velünk, de édesanyám férjének a nevét sem érzem a magaménak, bármennyire is sokat köszönhetek neki. Arra gondoltam, hogy szeretném anyai nagyapám tiszteletére a kohénságra utaló nevet felvenni, aki, ha jól tudom Kohén volt, de ebben bizonytalan vagyok, és lehet ez csak családi legendárium. A kérdésem az, hogy ilyenkor mi a teendőm? Köszönöm a választ.

A Rabbi válaszol:

Azzal kezdem, hogy a zsidóságban a családnévnek kevés jelentősége van. Nem véletlen, hiszen a török hódoltság alatt, a hazai zsidó közösségek teljesen elkülönülten éltek, így nem igazán volt szükség a héber nevükön kívül másra. Ezt változtatta meg II. József (1741–1790) Habsburg főherceg és magyar király 1787. július 23-án kelt rendelete, melynek értelmében egy választott vezetéknevet kell viselniük a zsidóknak. Ekkor sokan vettek fel olyan német nevet, ami vagy a foglalkozásuk volt, vagy a héber nevükből hoztak létre egy családi nevet, vagy a társadalmi pozíciót jelölte. Így lett pl, Ábrahámból Abalesz, vagy Joelből Jolesz, a borászból Wein, a tehetősből pedig Goldstein stb.

A kérdés második része, a kohén státuszról az, hogy ha Ön nem Kohén, és semmiképpen nem tudja ezt bizonyítani, akkor a névváltoztatás önmagában nem fog semmilyen Kohanita státuszt adni, viszont azt a benyomást keltheti a zsidó közösségben, hogy Ön Kohén, amikor nem az. És bizony, ez sok kellemetlenséget okozhat, halachikus értelemben, pl amikor felhívnák a Tórához, vagy amikor temetésen venne részt, vagy ha úgy dönt, hogy összeházasodik egy elvált, vagy özvegy asszonnyal. Valójában semmi rosszat nem tesz, mégis  úgy tűnhet,  hogy valami nem stimmel. Úgy gondolom, jobb ezeket a helyzeteket elkerülni.

Remélem tudtam segíteni.

A Rabbi

A. Rabbi válaszol

A név és ami mögötte van

A.Rabbi
A.Rabbi