Január 2-án, csütörtökön hajnalban, egy héttel 104. születésnapja előtt elhunyt Keleti Ágnes, ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, aki már évek óta a legidősebb élő olimpiai bajnok volt. Ági néni temetése születésnapján, január 9-én lesz. Szomorú hírre ébredtünk, pedig az elmúlt napokban már kezdtünk bizakodni. Egy hete került be kritikus állapotban a Honvédkórházba szívelégtelenséggel és légzési nehézségekkel Keleti Ágnes, miután tüdőgyulladást kapott, de az elmúlt napokban jobb hírek érkeztek felőle. Nem sokkal ezt követően úgy tűnt, az orvosi kezeléseknek köszönhetően jobban lett, mert légzése is könnyebbé vált. Azonban 2025 első napját végigaludta, s romlott az állapota, majd 2-án hajnalban örökre elaludt.

Keleti Ágnesről két éve írtunk a kiemelkedő zsidó sportolókról szóló sorozatunkban, most ezt egészítjük ki néhány érdekességgel. Klein Ágnes néven született (1921. január 9.) egy budapesti zsidó családban. A vészkorszakot úgy élte túl, hogy megvásárolta Juhász Piroska papírjait… Néhány éve egy interjúban arról beszélt, nem akart tornász lenni, gyerekkorában arról álmodott, csellista lesz. Ehhez képest… Mellékesen, kifejezetten tehetséges csellista volt, a Zeneakadémián is fellépett, ám egyszer, gimnazista korában hibázott, leblokkolt, ez elég volt a „pályaváltáshoz”.

Későn, 16 évesen kezdett el sportolni, tornászni: 1937-től a Vívó és Atlétikai Club (Maccabi), majd 1938-tól a Nemzeti Torna Egyletben. Bár 1940-ben megnyerte első magyar bajnoki címét, zsidó származása miatt abban az évben eltiltották minden sporttevékenységtől. A Maccabi később is fontos szerepet kapott az életében, bár talán úgy pontosabb, VAC-ban. Az Európai Maccabi Kongresszus 2015-ös, budapesti ülésén döntöttek a 2019 Európai Maccabi Játékok helyszínéről. A magyar prezentáció zárásaként lépett színpadra, s az Európa számos országából megjelent küldöttek vastapssal köszöntötték. Nem maradt kétség, hogy Budapestet választják házigazdának a küldöttek. Így is történt! A Játékokon, Polgár Judittal ő gyújtotta meg a lángot. (Az elhúzódó megnyitó, s a pocsék szervezés miatt ezt sajnos kevesen látták.)

Előbb csak a versenyzést vették el tőle, majd a nyilasuralom alatt az életétől is megfosztották volna, de túlélte az üldöztetéseket. Édesapja viszont nem, őt meggyilkolták Auschwitzban, ahonnan viszont visszatért első férje, Sárkány István.

Keleti Ágnes, ötszörös olimpiai bajnok és további öt olimpiai érmet (3 ezüst, 2 bronz) nyert. A magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, 46X magyar bajnok, 7X csapatbajnok. Helsinkiben (1952) egy (talaj), Melbourne-ben (1956) négy olimpiai aranyérmet (talaj, gerenda, felemás korlát, és kéziszercsapat) szerzett. Ezzel egy olimpián ő a legsikeresebb magyar sportoló, s ő összességében a legtöbb (tíz) olimpiai érmet gyűjtő magyar női olimpikon is. Ráadásul már az 1948-as, londoni olimpián is szerepelhetett volna, azonban két nappal a verseny előtt szalagszakadást szenvedett. A csapat nélküle ezüstérmes lett, vele akár… Ezúttal sem adta fel és 1952-ben, 31 évesen mutatkozott be az olimpián, melyen minden medálból szerzett egyet. Majd 1956-ban négy aranyat szerzett és egyéni összetettben is csak kicsivel szorult a dobogó második fokára a korszak másik klasszisa, a szovjet Larissza Latinyina mögött. Az egyetemes női tornasport negyedik legeredményesebbje Latinyina, a csehszlovák Věra Čáslavská és az amerikai Simone Biles után.

1956-ban kint maradt Ausztráliában Vera nevű testvérénél, – egy lemezjátszógyárban dolgozott – de nem érezte jól magát és Németország érintésével 1957-ben Izraelben telepedett le minden idők egyik legsikeresebb zsidó sportolónője, aki bő fél évszázadot töltött az országban. Izraelben nem csak életre keltette a tornasportot, de a bemutatóiért kapott összegekből maga vette és küldte az országba a sportszereket. Az izraeli tornászválogatott edzője (1958-1980), közben a római olimpián (1960) már a házigazda olasz csapatot segítette tanácsadóként és edzőként. Wingate-en, az izraeli Testnevelési Egyetemen tanár-, illetve edzőképzéssel is foglalkozott (1957-1980), majd 1983-tól izraeli kluboknál dolgozott. Izraelben másodszor is férjhez ment, Bíró Róberttől két gyermeke született.

Jelen sorok írójának volt szerencséje találkozni vele az 1993-as Maccabi Játékok idején, amikor Ra’anana sportcsarnokában edzősködött, vagy mint ő fogalmazott rendre, segített a kicsiknek – akik láthatóan imádták. Mindig szeretett utazni, s 1990-től egyre több időt töltött Magyarországon, majd visszaköltözött. Az elmúlt években a Vámház körúti csarnokban lehetett sokszor találkozni vásárlás közben Ági nénivel (és kísérőjével), rendre akadt, aki felismerte, s mindenkihez volt egy kedves szava a rá jellemző szokásos mosollyal, nevetéssel.

Századik születésnapjának megünneplésére az Izraeli Olimpiai Bizottság a helyi női sportági szövetséggel közösen úgy döntött, 2021-től kezdődően róla nevezi el az izraeli bajnokságot, és egy különleges logót is terveztek, amely a versenyt kíséri. Szintén két éve, Keleti Ágnesről nevezte el felújított tornacsarnokát utolsó magyarországi klubja, az Újpesti Torna Egylet. (A Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium tornaterme már 2016 óta viseli a nevét.)

De a 100. alkalmából Keleti 100 címmel könyv is készült pályafutásáról és életéről.

Továbbá, a 100-as számot felmutatva köszöntötte 122 olimpikon, paralimpikon is, számos olimpiai bajnokunkkal. Sőt, a videóban feltűnt a tornasport egy másik ikonja, a szintén ötszörös olimpiai bajnok, Nadia Comeneci és a jelen kiváló tornásznője, a négyszeres olimpiai bajnok, Simone Biles. Illetve a legsikeresebb zsidó olimpikon, a kilencszeres győztes, Mark Spitz is.

S persze a világ minden tájáról érkeztek az üdvözlések.

Két éve pedig éppen születésnapján, az Év Sportolója díjátadó egyik kiemelt vendége volt, a jelenlevők (szokás szerint), percekig tartó, szűnni nem akaró tapssal üdvözölték. Nem sokkal később kezdték vetíteni a mozik „Aki legyőzte az időt” címmel az életéről szóló filmet.

 

Díjai: Magyar Érdemrend (1951), A Nemzet Sportolója (2004), Prima Primissima díj (2015), Izrael-díj (2017), Sportága, illetve a zsidó sportolók Hírességek Csarnoka tagja.

 

Keleti Ágnes temetése január 9-én 12 órakor lesz a Kozma utcai zsidó temetőben.

 

Boruch Dayan HaEmet

Akikre büszkék vagyunk

Elhunyt Keleti Ágnes

2025.01.03.