Én pedig megkeményítem Fáraó szívét és megsokasítom jeleimet és csodáimat Egyiptom országában. ( II.M. 7/3.)

 

A zsidók hosszú (I.M.15/13 szerint négyszáz, II.M.12/41 szerint négyszázharminc, a Peszách Széder esti szöveg szerint kétszáznegyven évig tartó) egyiptomi rabszolgaságból történt szabadulása nem volt egyszerű: megsokasított jelek és csodák által történhetett. Isten a népnek tett többszörös: kihozlak, megmentelek, megváltalak, magamhoz veszlek és elviszlek az ígéret földjére elhatározása alapján valósult meg. A Fáraó, akinek egyrészt Isten, másrész saját maga „megkeményíti” szívét mindenáron rabságba akarja tartani a népet. Végül Isten akarata érvényesül, a zsidó nép szabad lesz. A Fáraó pedig csupán mellékszereplője, végrehajtója, végül elszenvedője lesz a történetnek.

Mindezt figyelembe véve felvetődik a kérdés: rendelkezik-e az ember szabad akarattal, vagy sorsa és minden, amit tesz, ami történik vele életében, előre meghatározott? Az ember ura saját cselekedetinek, és ha igen mennyire? Másrészt, ha az ember sorsa determinált, erkölcsileg felelős-e cselekedeteinkért?

Maimonidesz (Mose ben Maimon 1137-1205 Tóratudós rabbi, filozófus) More Nevuchim filozófia művében, (Arisztotelész Etika művéből kiemelve) állítja, hogy a világegyetem eseményei szigorú ok-okozati rendszerben történnek, semmi nem történhet másként, mint ahogy történnie kell, hiszen minden későbbi eseményt korábbi események tesznek szükségszerűvé.

A Teremtés történetében olvasunk az első testvérgyilkoságról. Miután féltékenységből megöli testvérét Ábelt, Isten az mondja Káinnak:

 

…ha helyesen cselekszel, felemelkedel; ha pedig nem helyesen cselekszel, az ajtódnál hever a bűn, feléd vágyakozik, de te uralkodjál rajta. (I.M. 4/7)

 

A szöveg, ha lehet, még jobban összekuszálja alapkérdésünket.

A sors meghatározottságát tagadó felfogás szerint a Fáraó szabad akarattal rendelkezett, külső kényszerek nem befolyásolták akarata érvényesítésében. Ezzel szemben, elrendelt sorsban hívők a Fáraó döntéseit a tőle független Isteni akarat irányította, így nem is tehető felelőssé azért, amit tett, amit tennie kellett.

Maimonidesz szerint a sors meghatározottság, illetve a sorstól független szabad akarat felfogás ellentmondása csak látszólagos. „Isten „tudása” nem kognitív (szerzett) nem tapasztalati, mint az embereké. Isten „tudása” immanens (lényegi) és végtelen. Isten mindenhatósága és mindentudása lényegi princípiumok, s mint olyan egy és ugyanaz. Miként az ember nem képes a Teremtő „valós” lényegét felfogni… ugyanúgy a Teremtő tudását sem képes megérteni… konkrétan azt, hogy Isten képes valamennyi teremtménye cselekedeteit és általuk a történelmet egyidőben és az idő távlatában irányítani. (Misna Tóra, Hilchot Tsuva V./5) Azt kétség nélkül elfogadhatjuk, hogy az ember ura lehet akaratának, de csak olyan értelemben, hogy az ember szabad akaratból teszi, amit tennie kell!

A Talmud a determinált sors kontra véletlen és szabad akarat kérdésre szimbolikus választ ad, szimbolikus képekbe foglalva.

„Rabbi Ḥiyya bar Abba nevében mondta: Az embert oda viszik lábai, ahol majd betöri fejét! Rabbi Huna mondta erre: Nem hiszel a sorsban, Isten rendelésében?  Egy skorpiót láttam tegnap a folyó partján. A mérges rovar lemászott a vízhez és mivel nem tudott úszni, megvárta, amig egy béka arra úszott. Ráugrott hátára és áthajózott a túlsó partra. Egy szénahordó jött ott a túlsó parton, ahol a skorpió kikötött, megvárta, mit a férfi eléje ér, azután megmarta sarkán és egy csípéssel megölte azt az embert. A végzet mindig útban van feléd. A végzetet nem tudod elkerülni. Végül Rabbi Jirmija hozzátette: Az ember leviszi lovát inni a folyóhoz. De, hogy lova inni fog a vízből, az már nem az emberen múlik!” (S’mot Rabbah 51:8)

 

Hát…nem lettünk okosabbak!