Nem sikerült fényesen az évkezdet az izraeli válogatottak, illetve klubcsapatok számára a különböző labdajátékok nemzetközi megmérettetésein. A Maccabi Tel Aviv labdarúgói két vereséggel zártak a az Európa-Ligában, így folytathatják a rájátszásban. De a klub kosarasai is rég produkáltak ilyen gyenge idényt, ezúttal esélyük sincs a playoffba kerülni. A női pólósok pontot sem szereztek a Világkupában, ám esetükben már az bravúr, hogy a legmagasabb osztályában szerepelhettek. A teniszezők pedig a Davis Kupában kaptak ki a németektől.

Pedig jól indult a labdarúgó Európa-Liga 7. fordulója a Maccabi Tel-Aviv számára, hiszen az együttes bő tízpercnyi játék után, Peretz góljával vezetést szerzett a Bodø/Glimt otthonában. Ám a norvégok a félidő hajrájában egyenlítettek, majd a második játékrészben még kétszer betaláltak és 3-1-re megnyerték a mérkőzést. Ezzel el is dőlt, hogy az izraeli együttes csak a csoda segítségével juthat be a legjobb 24 közé.
Nos, csodák csak ritkán fordulnak elő, s ez most nem ilyen alkalom volt. Az utolsó körben a Portót kellett volna legyőzni Belgrádban, s a helyzetet nehezítette, hogy óriási meglepetésre a portugálok is a vonal alatt, a kiesők között szerepeltek a meccs előtt. Számukra azért biztató volt, hogy egy győzelem szinte garantálta a továbbjutásukat. Ha nagy csatában is, de 1-0-ra győzött a Porto és ünnepelhetett. A Maccabi végül a 29. helyen zárt a 36 csapatos tabellán. A folytatást illető remények nem is idén mentek el, hanem még négy, vesztes találkozóval.
Az együttest kedvelők talán a Fradinak szurkolnak a továbbiakban. Nem feltétlen azért, mert hirtelen olyan népszerű lett köztük a Ferencváros, hanem azért, mert a magyar bajnok új edzője Robbie Keane, aki korábban a kék-sárgát is irányította. A budapesti zöld-fehérek az utolsó körben 4-3-ban verték a holland AZ Alkmaar-t, ezzel nem csak biztosították helyüket a legjobb 24-ben, de 17. helyen végeztek. Február közepén a cseh Plzen vár az együttesre.
Jó eséllyel ezt a szezont mielőbb elfelejtenék a Maccabi Tel-Aviv kosarasai, az együttes ugyanis rég szerepelt ilyen gyengén az Euroligában. Sajnos mostanság az ellenfelek lépnek pályára esélyesként, s már kis híján az a meglepetés, ha netán győz az izraeli bajnok. Sajnos nem sokszor borul a „papírforma”…
Januárban hat meccsből csupán egyet sikerült megnyerni. Kezdésként két vereség a Partizan (75-98) és a Milano ellen (74-107). Majd szinte az utolsó másodpercig nagy csatában maradt alul 116-113-ra az együttes a Real otthonában, Párizsban viszont ismét több, mint tíz volt közte, nem ide (96-83). Meglepetésre egy élbolyban található csapatot, a Crvena zvezdát verte, ráadásul Belgrádban a Maccabi (85-73), amely az addigi 23 találkozóból csupán a 6. győzelmet jelentette. Ám az értékét jócskán csökkentette, hogy néhány nappal később, egy pocsék harmadik negyedbeli játékkal ugyanabban a csarnokban kikapott a társaság az utolsó, és addig mindössze három győzelmet számláló Alba Berlintől. Még 12 forduló van hátra, ám a még playoff helyen álló csapatoknak 13 győzelme van… Ez szinte lehetetlen küldetés.
A Bajnokok Ligájában sem termett sok babér az izraeliek számára.
A Holon Izmirben még vezetett a záró negyed előtt, ám végül egy ponttal kikapott (82-81). A második találkozón e szó szerint – hazai pályán viszont éppen az utolsó tíz percben remekelt az együttes, ugyanis tízpontos hátrány ledolgozva győzött (65-62). A továbbjutásról döntő harmadik összecsapáson a harmadik negyed közepéig felváltva vezettek az együttesek, ám ezt követően elléptek a törökök, s a záró felvonásban csak rövid ideig kellett izgulniuk, így ők lehetnek ott a legjobb 16 között (93-85).
A Maccabi Ironi Ramat Gan Szombathelyen a második negyedben betlizett és ezzel el is dőlt a mérkőzés 88-81 a vasiaknak. A második találkozót ugyancsak hét ponttal (76-69) az izraeliek nyerték.
Jöhetett a harmadik felvonás, önmagában is három felvonással, s a pályán történetek valóban színházat, egy jól megírt drámát idéztek. Az első negyed után nyolccal vezettek a hazaiak, míg a nagyszünetre egyre olvadt a különbség. A végjátékig fej-fej mellett haladtak a felek, ekkora hattal lépett el a Falco, ám a Ramat Gan három duplát szerzett zsinórban és egyenlített. Már csak néhány másodperc volt hátra, amikor a vendégek hárommal vezettek, míg a hazaiak a saját alapvonalukról hozhatták a labdát. Talán már az izraeliek is azt hitték, zsebben a meccs és a továbbjutás. Nem volt. Szellősen védekeztek, s utolsó esélyként Pongó Marcell pontosan a félpályáról indította útjára a labdát, az meg csont nélkül hullott a gyűrűbe. Megint egyenlő. Még egy hosszabbítás. Ennek a közepén előnyt szerzett a magyar bajnok és már nem is adta ki kezéből, 106-100-ra győzött.
Az Eurocupban a Hapoel Jerusalem két győzelemmel kezdte az újévet Arisz (90-85), Cluj (91-79), majd jött két szoros vereség Olimpija (70-74) és Venezia (75-76). Már csak egy kör van hátra az alapszakaszból, s nagyon egyszerű a helyzet: ha a Jerusalem legyőzi a Turk Telekomot, akkor a második helyen végez és automatikusan a 16 közé jut. Vereség esetén a 16-ért egy playoff párharcot kell vívnia.
A másik csoportban a Hapoel Tel Aviv magabiztosan legyőzte a Gran Canatia-t (87-64) és a Trentót (89-68). Majd jött egy botlás és egy szűk, 84-83-as vereség a Buducnost otthonában. Aztán újra két győzelem: előbb a listavezető Bahcesehir ellen ((84-77), aztán a Trefl Sopot volt az áldozat (91-72). Itt is hasonló a helyzet, ha a playoff helyért hajtó Ulm vendégeként nyer a Hapoel, akkor a 16-ban van, ha veszít, akkor a másik csoport egyik tagja ellen kell ezt kiharcolnia.
A teniszezők Davis Kupájának a Világcsoportba jutásról döntő első selejtező körében az izraeli válogatott Vilniusban fogadta a jóval esélyesebb németeket. Az első egyes kifejezetten izgalmasan alakult, a világranglista 198. helyén álló Maximilian Marterer a legjobb izraelinek számító, az 531. helyen rangsorolt Yshai Oliel ellen lépett pályára és nyerte biztosan 6:2-re az első jászmát. A másodikban Olielnek 5:4-nél két játszmalabdája is volt, ám egyiket sem értékesítette, 6:5-nél viszont a másodikat behúzta. Sőt, ellenfele egymás után négy pontot csinált, s nem csak elvette Oliel adogatását, megnyerte a mérkőzést is.
Daniel Cukiermanra az első 100 között (92.) rangsorolt Yannick Hafmann várt, s utóbbi két szorosabb játszmában, kétszer 6:4-re győzött.
Miután a párosoknál a Cukierman, Amit Vales kettős sima 6:0, 6:3-as vereséget szenvedett a Krawietz, Putz párostól így eldőlt, a hátralévő két egyestől függetlenül a németek jutottak tovább a következő körbe.
A női vízilabdázók számára az is hatalmas fegyverténynek számít, hogy ismét a Világkupa elit, nyolcas mezőnyében szerepelhettek. Igaz, ott már egy szoros eredménynek is örülhettek volna, de erre sem volt sok esély. Első körben az olaszok, az ausztrálok és a hollandok is fölényesen verték az együttest. A vigaszágon a magyar és ismét az olasz válogatott győzte le simán az izraelieket. Ám a kettő között remekül küzdöttek a hölgyek, az ugyan átalakuló, de az egyik legjobbnak számító amerikaiaktól csupán egy góllal, 10-9-re kaptak ki.

Nagyon fontos megemlíteni, hogy január a 25-én és 26-án Németországban a férfi és a női labdarúgó bajnoki mérkőzések kezdete előtt Auschwitz felszabadításának 80. évfordulójára emlékeztek a pályán és a nézőtéren egyaránt. Míg Angliában négy londoni együttes, (nyilván) a Tottenham Hotspur, de az ősi rivális Arsenal, a Chelsea és a West Ham United mellett a Brighton & Hove Albion összefogott! Az évforduló alkalmából az öt klub labdarúgó legendái holokauszt túlélőivel találkoztak.
