Mintegy kétezer évvel ezelőtt bukkant fel először tu bisvát neve, amikor bölcseink azon vitáztak, hogyan tartják számon a fák életkorát Erec Israelben. Azért volt erre szükség, mert a Tóra megtiltja három évnél fiatalabb fa gyümölcsének fogyasztását. Ha a tél kezdetén ültetik a fát, akkor is tu bisváttól kezdődik a második év számlálása. Emlékeztetőként: ugyanezzel a módszerrel számolták a királyok uralkodásának éveit, azzal a különbséggel, hogy az ő újévük niszán hó elsején kezdődött.
Kábé ezer évvel ezelőtt kezdtek a tu bisváthoz ünnepként viszonyulni. Megtiltották ezen a napon a böjtölést, és a tachnun (bűnbánó könyörgés) imát sem mondják ilyenkor.
A középkorban az európai zsidók vágyakoztak Erec Israel után, de csak kevesen költöztek oda, ezért vonzódásuk egyik kifejezési módja az ottani gyümölcsök fogyasztása volt. A XVII. században a cfáti bölcsek megalkották a tu bisváti szédert, amelyben erec israeli gyümölcsök és a Szentföldet dicsőítő énekek szerepeltek. Az askenázi zsidók lelkesen fogadták a kezdeményezést, és nem sokkal ezután a peszachi haggadához hasonló kiadványok jelentek meg. Egy ilyen esemény megtartásának egyetlen akadálya volt: az évnek ebben a szakaszában Európában hideg és fagy uralkodott, így kénytelenek voltak a friss gyümölcsöket aszalt termékekkel helyettesíteni.
Negyven évvel az egyiptomi kivonulás után Mózes elmondta népének, milyen bőségekben dúskáló országba érkeznek majd, ahová ő maga nem léphet be: „búza és árpa, szőlő, füge és gránátalma országába, olajfa és méz országába”. A mézen a datolyamézet kell érteni. Néhány gyümölcs nem került be a felsorolásba. A szentjánoskenyér azért, mert annak idején nem jól becsülték fel a tápértékét, így a Gmara is állati táplálékként könyveli el. A mandula mellőzésének több magyarázata van. Az egyik, hogy eredetileg vadon nőtt, ezzel szemben a hétféle növény a mezőgazdasági munkát is jelképezi. A másik, hogy a vadmandula keserű ízű, és mivel olyan anyagot tartalmaz, amiből emésztőenzimek jelenlétében ciánsav képződik, túlzott fogyasztása mérgezést okozhat. A kedvelt és a ros ha’sanai ünnepi étkezés elmaradhatatlan részét képező alma vélhetően Közép-Ázsiából származik, a 3000 évvel ezelőtti bibliai időkben a Közel-Keleten nyoma sem volt. A teremtés történetébe a reneszánsz festők jóvoltából került be.
Az elmúlt néhány évszázadban különböző tu bisváti hagyományok terjedtek el. Szokás ilyenkor dzsemet készíteni a szukkotról megőrzött etrogból. Egy másik hagyomány is a szukkothoz kötődik, de nem az elmúlthoz, hanem a következőhöz: azért is imádkoznak tu bisvátkor, hogy ősszel majd szép etrogot sikerüljön venni.
A szíriai zsidók tejberizst esznek ilyenkor, és a zsinagógában, éppúgy, mint savuotkor, felolvassák a Tízparancsolatot. Szalonikiben ajándékkosarat küldtek a szegényeknek, mint purimkor szokás, csak éppen gyümölcsökkel töltötték meg. A tunéziai zsidók ugyanazt az ételt készítik el, mint niszán hó újholdjának napján, amikor a szent sátor felállítását ünneplik. Az étel neve bsisa (bszisza). Pörkölt, porrá őrölt búza- vagy árpaszemekből készítik, mandulát, datolyát, cukrot és fűszereket tesznek bele. Fogyasztás előtt tejet vagy vizet és egy kis olajat adnak hozzá és a házigazda kapu- vagy lakáskulcsával keverik meg, hogy az áldás és a megélhetés biztosítva legyen a család számára a következő időkre.
